Sólyom László: Tetteinkben a védelem

A Heti Válasz ma megjelenő számában interjút közöl Sólyom Lászlóval. Ebben az elnök azt mondja: egy ciklus alatt igyekezett elvégezni mindazt, amit célul tűzött ki, és most új célja van, mégpedig megtalálni a volt elnök szerepét.

A köztársasági elnök arra a kérdésre, hogy veszélyben érzi-e az alkotmányosságot, azt mondta: „a kétharmados többség benne van a rendszerben, elő is fordult már”, a mai parlamenti többség szándékairól a nyilatkozatok alapján keveset tudhatunk, az aggódó hangok némelyike pedig hiteltelen. „Mostanában olyanok is velem védetnék a demokráciát, akik nyolc évig vidáman taposták”, fogalmazott. Sólyom kudarcnak értékeli, hogy húsz év alatt sem sikerült megváltoztatnia „azt a jobboldalon beégett tévképzetet, amely szerint a jelenlegi kommunista alkotmány”, holott az teljesen új, csak a törvény sorszámozása maradt a régi. Arra a felvetésre, hogy immár a harmadik miniszterelnökkel dolgozik együtt, Sólyom László azt mondta, hogy a Gyurcsány Ferenccel való szembenállását alaposan tárgyalta a sajtó, Bajnai Gordonnal korrekt munkakapcsolatot alakítottak ki.

„Orbán Viktorral egy komoly beszélgetésünk volt”, folytatta az államfő, kitérve arra, hogy ennek során – még a 29 intézkedés bejelentése előtt – tájékoztatta őt a kormányfő a gazdasági elképzeléseiről. „Intenzív eszmecsere volt háttérről, következményekről, alternatívákról. Így kell működnie az államés a kormányfő közötti kapcsolatnak. Ugyanakkor, bár eszmei alapjainkban sok a közös vonás, ugyanaz a mércém az új kormánnyal szemben, mint mindig is volt. Jeleznem kell, hogy a mostani törvénydömpingnek megvannak a hátulütői. Nemcsak technikai, hanem sokszor elvi szinten is”, rögzítette Sólyom László.

A 2006-os önkormányzati választások éjszakáján elmondott nyilatkozatának indokoltsága mellett érvelve kijelentette: muszáj volt kimondania, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök magatartása nemcsak morális válságot okozott, hanem a demokrácia alapjai is veszélybe kerültek. Emlékeztetett, nem szólította fel kifejezetten lemondásra a kormányfőt, hanem az Országgyűlést hívta fel döntésre a miniszterelnök sorsáról.

„Már a 2006 nyarán elfogadott Gyurcsány-csomag idején megfogalmaztam: a demokrácia alapkérdése, lehet-e a választások előtt megígértek gyökeres ellenkezőjét csinálni. A bizalmi szavazás idején egyrészt felszólítottam a Fideszt az ülésterembe való visszatérésére, másrészt leszögeztem: a parlament arról is szavaz, hogy elfogad-e ilyen módszereket a hatalom megtartására. Elfogadta – és ezt én nem tudtam elfogadni”, jelentette ki, majd A kőszívű ember fiai című regényt idézve így fogalmazott: „Tetteinkben a védelem. Az utókor ítélni fog azok fölött.” Hozzátette: nem gondolná, hogy e mostani Országgyűlés az utókor, „együtt megyünk majd ítélet alá”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.