Az egyik diákot kirúgták, a másikat magántanulóvá minősítették, a nyugdíjas tanárt elküldték, az osztályfőnöknek felmondtak. Így „oldották” meg azt a médiában is nagy vihart kavart, és később az iskolai erőszak ügyében lavinát elindító esetet, amikor idős tanárát bántalmazta egy diák, társa pedig mindezt mobiltelefonjával rögzítette, majd föltette az internetre. A két éve történt eset után az iskola igazgatójának kérésére az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) munkatársai három hónapot töltöttek el az iskolában, hogy megvizsgálják, mi vezetett a konfl iktushoz, és hogyan kezelték a problémákat: a tapasztalatokról nemrég szakmai konferencián számoltak be.

– Eltávolították az intézményből az „oda nem illő elemeket”, de valójában komoly változtatásoknak kellett volna történniük ahhoz, hogy hasonló eset ne forduljon elő a jövőben – fogalmaz Gyurkó Szilvia, az OKRI kutatója, aki szerint ilyen „esetkezelés” mellett nagy a valószínűsége annak, hogy lesznek még komoly konfliktusok az iskolában.

Az eset nem volt előzmények nélküli, az iskolában számos problémát találtak a kutatók. Minden diák kiemelte – és ezt a tanárok is megerősítették –, hogy a nagy visszhangot kiváltott esetet megelőzően is volt példa az iskolai erőszakra.

– Ez a verbálistól a fizikaiig terjed, ráadásul tanár és diák egyaránt részese: a diákokat rendszeresen fizikailag is fenyítő pedagógus, valamint a diákokat és a tanárokat egyaránt bántalmazó diák példája itt is, mint több más intézményben is, jelen van – mutat rá Gyurkó Szilvia. Az erőszak problémájának megoldására ugyanakkor nincs sikeres technikája az iskolának; a diákok idősebb diáktársaik, rokonaik „védelmét” kérik elsősorban, és csak másodsorban a tanárokét. Ennek oka lehet az is, hogy a diákok szerint csak kevés olyan tanár van, „aki igazán megérti” őket. A tanárok is arról számoltak be, hogy csak kevés információjuk van a diákokról, azok családjáról – szünetben nem szoktak beszélgetni a gyerekekkel. A pedagógusok ráadásul szigorúan büntetik a késést, a tiltott helyen való dohányzást vagy az iskolai felszerelés otthon hagyását, egy-egy, diákok közti verekedésnél viszont inkább félrenéznek.

A fegyelmi tárgyalások zártak, arról az érintettek nem adhatnak ki információt. Ez történt az ominózus ügyben is: amikor elbocsátották állásából az osztályfőnököt, arról még az osztályába járó diákokat sem értesítették, és nem adtak nekik magyarázatot arra, hogy mi és miért történt – sorolja a problémákat Gyurkó Szilvia. Amikor pedig az iskolába járó diákokról személyes adatok kerültek föl az egyik, szélsőséges nézeteiről ismert weblapra, a gyerekeket átjáró félelemre megoldást kereső iskola egy tájékoztatót hívott össze, ahol azt tanácsolták a diákoknak: ne használják a közösségi oldalakat. – Vagyis védelmet, megnyugtatást nem tudtak számukra nyújtani, ám jelezték, ők a hibásak, amiért a világhálón vannak az adataik – magyarázza a kutató. (Az iskola helyzetét és megítélését alapvetően befolyásolja, hogy az odajáró diákok között nagy arányban találhatók mélyszegénységben élők, és vannak hajléktalanok is, az intézmény erősen szegregált. A szülők körében bevett fegyelmezési, nevelési módszer a testi fenyítés.)

A tanár-diák konfliktusok megoldásában ugyanakkor mindkét fél magára hagyottnak érzi magát: a tanárok jelezték, hogy sem a tantestületen belül nincs információáramlás, kommunikáció arról, hogy ki milyen nehézségekkel kerül szembe az osztályában, sem pedig külső szakembertől nem kérnek és kapnak segítséget a fegyelmezési, óravezetési problémáik megoldásához.

A helyi szociális és gyermekvédelmi ellátórendszer egyébként is komoly problémákkal küzd, magas a fl uktuáció és a részben ebből eredő szakemberhiány, az intézményvezetők között személyes konfliktusok és kommunikációs problémák vannak. – Nyíltan jogellenes helyzetek is előfordulnak –mutat rá Gyurkó Szilvia. Az igazolatlan hiányzások során alkalmazandó eljárást szabályozó törvényt például egy önkormányzati rendelettel fölülírták: kilenc órányi igazolatlan hiányzásnál az iskolának kell a családot gondoznia, és nem a gyerekjóléti szolgálatnak, a gyerekjóléti szolgálatnál pedig nem a személyes családgondozás az elsődleges, hanem a telefonos. Az internetre fölkerült videó miatt a figyelem középpontjába került iskola helyzete azonban nem egyedülálló – erre az OK-RI egy másik vizsgálata mutatott rá. A fővárosi és vidéki általános és középiskolák, illetve kollégiumok pedagógusaival, valamint a gyermekvédelemben dolgozó szakemberekkel, iskolapszichológusokkal folytatott fókuszcsoportos beszélgetésekből kiderült: az iskolákra általában is jellemző, hogy bezárkóznak problémáikkal, a gyermekvédelmi rendszerrel nem működnek együtt, a pedagógusoknak viszont nincsenek megfelelő konfliktuskezelő technikáik, és magukra hagyatva érzik magukat.

A pedagógusképzés még mindig nem képes egy demokratikusan működő iskolai életre felkészíteni: javarészt még mindig neveléstörténetet tanítanak, hiányzik az alternatív konfliktuskezelési technikák oktatása, a gyakorlat pedig elit iskolákban zajlik. A pedagógusok így a megváltozott jogszabályi környezetben – a ’96-os módosításkor számos, a pedagógusok által azóta gyakran sérelmezett, ám valójában az emberi és állampolgári jogokat leíró és értelmező diákjog bekerült a közoktatási törvénybe – eszköztelennek érzik magukat.

– A szakmai közbeszédben sem az iskolai erőszak problémája vagy a gyerekek agresszivitása az elsődleges. Sokkal inkább tetten érhetők azok a bizonytalanságból, a megváltozott működési keretek értelmezési hiányából eredő szerepzavarok, amelyek következményeként a tanárok „eszköztelenné válnak”, a „diákoknak csak jogaik vannak, kötelességeik nem”, és „ma már semmit nem tehet a tanár” – magyarázza Gyurkó Szilvia. „Nem tudjuk fegyelmezni őket. Beírhatok a szülőnek, jót röhögnek rajta, és nincs eszközöm. Nincs a kezünkben semmi”, vall erről egy pedagógus.

Nem egyedül kellene pedig megoldaniuk a problémákat: a gyermekvédelmi és oktatási intézmények közötti együttműködést a jogszabályok is előírják. Az oktatási intézményen belüli gyermekvédelmi munka koordinálására hivatott gyermek- és ifjúságvédelmi felelősök alkalmazása ugyanakkor 2004 óta nem kötelező, így gyakran nincs is ilyen szakember az iskolákban. A konfliktusok jelentős része pedig nem kerül ki az iskolából, próbálják zárt ajtók mögött megoldani az ügyet. Többnyire úgy, hogy „ha egy gyerekkel gond van,mindennapi kudarcok vannak, akkor viszik az igazgatóhoz, bemondják az iskolarádióban”, mondja egy gyermekvédelmi szakember.

Ha mégis segítséget kérnek, már késő. Egy másik szakember így mesélt erről: „Egy átlagos gyerekjóléti szolgálatnak kevés lehetősége van az iskolába való bejutásra. Akkor jeleznek az iskolák, ha úgy érzik, teljesen tehetetlenek. Nagyon későn szólnak, amikor a konfliktus, a szülő problémái már olyan mértékűek, hogy nehéz beavatkozni”.

Azt ugyanakkor a gyermekvédelmi szakemberek is érzékelik, hogy a pedagógusokat magukra hagyták, nincs valódi segítségük a problémák megoldásában, a velük szembeni elvárásoknak pedig nem tudnak megfelelni, mivel nem készítették fel őket például az integrált oktatásra, a speciális nevelési igényű gyerekekkel való foglalkozásra vagy a túlkoros gyerekek kezelésére.

A gyermekvédelmi szakemberek szintén konfliktusokkal terheltnek látják a szülő-tanár viszonyt, és ebben a szülők leterheltségét, nevelési problémáit, életvezetési nehézségeit tartják dominánsnak. Azt is kifejtik, hogy a tanárok hárítási mechanizmusai és az iskola-szülő kommunikáció fogyatékosságai nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az iskolai erőszakon belül egyre jelentősebb a szülőkkel kapcsolatos agresszív események aránya.

„Nem tudjuk fegyelmezni őket”