1956 örök igazodási pont
Orbán Viktor szerint 1956, a hősök és a mártírok emléke örök igazodási pont a magyaroknak.
A miniszterelnök a Nagy Imre mártír miniszterelnök és társai kivégzéséről, illetve újratemetéséről szóló megemlékezésen, a budapesti Kisfogház Emlékhelyen azt hangsúlyozta: fontos üzenete van annak, hogy egy börtönben emlékeznek 1956-ra. Arra figyelmeztet, hogy „mindig akkor uralják el az életünket a rácsok, a kordonok, a korlátok, akkor türemkedik be az erőszak, a politikai bosszú és gyűlölet a nemzet sorsába, amikor a hatalmon lévők félnek , sőt rettegnek az igazságtól”. Nem a magyarokat szolgálják, hanem idegen erőket, azon keresztül pedig saját, önző érdekeiket, és ezzel tönkreteszik az országot, keservessé, sokszor elviselhetetlenné az emberek életét. Az emléknapon a Vértanúk terén koszorúztak az állami vezetők, az MSZP képviselői.