Röviden

Segédmunkások a pszichiátriáról?

Vizsgálatot indított a Zala megyei önkormányzat, miután egy bejelentés szerint a bázakerettyei Pszichiátriai Betegek Otthona és Rehabilitációs Intézete vezetője gondozottakkal újíttatta fel a lakását. Az igazgatónő fővárosi lakásának felújításakor dolgoztatott több beteget, akiknek segédmunkát kellett végezniük, egyebek mellett sittet hordtak legalábbis a hejelentés szerint. Marketti Judit, a 160 emberről gondoskodó, bentlakásos intézmény vezetője kérdéseinkre nem válaszolt, csak rövid közleményt adott ki, melyben visszautasította a vádakat. (Tudósítónktól)

Ferihegyen szórakozott lézerrel

Elfogta a rendőrség azt a fiatalembert, aki hónapokon keresztül zöld színű lézerfénnyel zavarta a Ferihegyen landoló pilótákat. A múlt héten végül sikerült azonosítani és a repülőtér közelében elfogni a pilóták lézeres zaklatóját. A fiatalembert – aki vallomása szerint szórakozásból, egy lézeres tollal követte el tettét – a rendőrség a közlekedés biztonsága elleni bűncselekménynyel gyanúsítja. (Munkatársunktól)

A többség vásárolna vasárnap

A Medián közvéleménykutató által megkérdezettek többsége nem szeretné, ha vasárnap zárva lennének a boltok, de a vásárlók nagyon megosztottak: sokan vannak azok is, akik szerint jó lenne, ha a hét utolsó napján nem nyitnának ki az üzletek. A megkérdezettek 52 százaléka nem ért egyet azzal, hogy megtiltsák az üzletek, áruházak vasárnapi nyitva tartását, és csak alig kevesebben, 46 százaléknyian értenek egyet a kezdeményezéssel – derül ki a Medián-felmérésből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.