Erre akarta azt mondani a biztos, hogy nem igaz az, hogy szervezetlenség van a védekezésben.

Mi több, vele szinte egy időben a rendőrség gazdasági főigazgatója és különféle szóvivők is ezt állították, hozzátéve, hogy az árvízvédelem nem nászút meg jutalomutazás, előfordul, hogy matracokon kell aludni, és nincs mindennap meleg étel.

Ócsalános, Rendészeti Szakközépiskola tanulói pihennek miután árvizi mentési munkákat végeztek a megáradz Hernád folyó miatt

Akár meg is lehetünk nyugodva. Sőt anélkül, hogy a helyszínen jártunk volna, mi magunk is azt állítjuk látatlanban, hogy a védekezésben részt vevő mintegy hétezer rendőr döntő többsége éjszakánként álomra hajtotta a fejét, és inni-, sőt ennivalót is vett magához, tudniillik ha nem így történt volna, mert mondjuk szervezetlenség van a védekezésben, akkor biológiai okokból kifolyólag már rég felfordult volna mind.

Hanem itt változatlanul azt állítják a rendőrök, hogy néhány helyen akkora volt a fejetlenség, hogy huszonnégy órán át nem kaptak se ételt, se vizet, s nem tudni, mi lett volna, ha a lakosság nem készít nekik szendvicseket. Egy rendőrfeleség szerint vasárnap reggel hatkor rendelték be a férjét, aki ezután megállás nélkül éjjel fél egyig volt úton ötven társával egy hűtés nélküli buszban, majd egyből szolgálatba állt étel nélkül reggel tízig, s amikor végzett, összetolt három széket, és úgy aludt.

Azt nem érti az ember, hogy miért kell ezt tagadni. Én a hetvenes években voltam katona, jelzem, a Varsói Szerződés hadseregei sem feltétlenül demokratikus berendezkedésűek voltak, vitának, panasznak helye nem volt, ám a parancsnokok egy dologban meghajoltak a katona előtt, sőt féltek tőle, mint a tűztől: ha a katona éhes volt. Olyan egyszerűen nem fordulhatott elő semmilyen helyzetben, hogy jaj, istenem, elfelejtettünk főzni. Vagy legalább kenyeret, májkonzervet küldeni a csapat után.

Magyarországon ráadásul mindig nagy volt az evés kultusza. Gyerekkoromban proliházban laktam, láttam igazán szegény embereket, de mikor vendég vagy csak idegen érkezett a házba, leültették, s tányért toltak eléje, egyél. Ma a miniszteri biztos szóvivője viszont azt magyarázza hosszú perceken át, hogy katasztrófahelyzetben nem jut mindig meleg étel, mintha a rendőrök azért panaszkodtak volna, hogy a halkést a tányér rossz oldalára helyezték a vendéglátók, és nem volt gyertya sem az esti terítéken.

De nem is baj. Úgyse látott még olyat a világ, hogy a magyar lakosság rendőröket ültet a térdére és eteti őket, mint karonülő lelencgyereket, mert a felettesek elfelejtették, hogy az állománynak rendszeres időközönként biológiai szükségletei is vannak.

Mint látható, a hazai katasztrófavédelmet mint olyat, gondosan nem kritizálom.

A híres augusztus huszadikai magyar cunami óta tudjuk, hogy a magyar katasztrófavédelemmel az égvilágon semmi baj nem lenne, ha például katasztrófák egyáltalán nem volnának. Sőt azóta, hogy márciusban az egyik borsodi honlapon megjelent a hír, hogy a katasztrófavédelmisek annyi fertőtlenítőszert öntöttek a Szinva patakba, hogy mind felfordultak a halak, már annyival bőven megelégszem, ha a katasztrófavédelem nem okoz katasztrófát.

Egyébként is egészen másról van szó. A rendőrök étkezési panaszainak hírére a miniszteri biztos azt is kijelentette, hogy miután a szervezettség messzemenőleg megtörtént, annak, hogy mégis szervezetlenséggel vádolják őket, nyilvánvalóan politikai okai vannak.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa