A csődbeszéd visszhangja, ha másra nem, arra biztosan jó volt, hogy megértsük: az Európai Unió már van olyan erős, hogy a pénzügyi és politikai fegyelmet kikényszerítse a tagországoktól, de a gazdasági válság nyomán szervezete még nem elég immúnis ahhoz, hogy önsorsrontó nyilatkozatok ne rendíthessék meg az árfolyamokat, tőzsdeindexeket. Járvány idején nem jó zsebkendő nélkül nyilvánosan tüsszögni, mert nem biztos, hogy mindenki azt mondja, egészségünkre. Tudomásul kell venni, hogy az uniós tagság annyit tesz: szerves részei lettünk egy politikai-gazdasági egységnek, s rajta kívül jelenleg nincs reálisan élhető élet.

Úgy tűnik, hogy a görög válság nyomán a tagországok legjobb koponyái – élükön Angela Merkel német kancellárral – felismerték: ha nem sikerül nagyon gyorsan pénzügyi szigorba rendezni a tagállamokat, annak végzetes következményei lesznek a nem is távoli jövőben. Ha ugyanis az euró – mint ahogy komolyan veendő szakértők vázolták – néhány éven belül a pénzügytörténet lapjaira kerül mint hamvába holt kísérlet, s unió helyett ismét nemzetállamokra bomlik a közösség, akkor a következő évtizedekre a földrész minden gazdasági-politikai súlyát elveszti a világban. Öntörvényű lesz – sok kis búgócsiga. Mind komolyabb gyakorlati következményei vannak e felismerésnek. Az unió pénzügyminiszterei Luxembourgban síkraszálltak az euróövezet egyben tartása mellett. Nem elégedtek meg lózungokkal, konkrét javaslatokat is tettek. Mindenekelőtt azt, hogy a nemzeti költségvetések legfőbb számait a tagállamok tavasszal bemutatják egymásnak, a bizottságnak és esetleg az Európai Központi Banknak is, a közös érdekeket megszegőket büntetik. Hogy pontosan értsük: a nemzeti jogok újabb „csonkítását” javasolják, amivel viszont a közösség erősödik. Márpedig a közösség, amely beleremeg egy még oly energikus Kósa-pofonba is, jó, ha egy kicsit vitalizálja magát.

Mozgástér még maradt. A keleti végeken is. Ugyanaznap, amikor a magyar sajtó beszámolt az európai izommozgásokról, a Magyar Nemzetben a Magyar Logisztikai Egyesület szakértője kifejtette: eljött az idő, hogy az unióhoz csatlakozott Közép-Európa helyreállítsa a vasúti szállítási útvonalak azon hálózatát, amelyet a trianoni döntés kilencven éve szétszabdalt. Sőt nem csak ideje: Ausztria már szervezi is az újraélesztést. Régen is sok pénz és élet volt ebben a szisztémában, most is az lehet. Ez a hajdani Monarchia minden volt tagállamának és nemzetének, ma már többnyire önálló uniós nemzetállamának csak előnyös lehet. Nem kéne kimaradni belőle. Nem kellene elbambulunk. Az ügyre leginkább azok figyelmét érdemes felhívni, akik túláradó nemzeti lelkülettel vetik bele magukat a történelmi romantikába: akad olyan „revizionizmus”, amely a jövő felé indul. És hátha egyszer túllátunk a vasúthálózaton, és életre keltjük azt a természetes gazdasági egységet, amely valamikor aMonarchiában élt. Az unió kebelében. Ez ellen tiltakozni senki sem fog.