Tatárszentgyörgy - másképp

Tavaly októberben a Német Futball Szövetség és a legnagyobb német roma szervezet a Zentralrat Deutscher Sinti und Roma képviseletében delegáció járt nálunk, akiket kérésükre a rasszista támadások áldozatainak családjaihoz kalauzoltunk.

Tatárszentgyörgy megmozdult - galéria az építkezésről! Klikkeljen a képre!

Oliver Tietz és Romani Rose úr két kérdést tett fel: 1.Mit tett a magyar állam az áldozatok családjaiért? 2. Elképzelhetőnek tartunk-e pozitív változást a település életében a foci segítségével?

Az első kérdésre csak annyit tudtam válaszolni, hogy a temetés költségeihez hozzájárultak és valamennyi párt megjelent a temetésen. A második kérdésre csak mutattam a keserű valóságot: gondolják, hogy ilyen körülmények között a foci a legfontosabb?

Februárban német barátaink már konkrét javaslatcsomaggal érkeztek. A tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság áldozatául esett Csorba Róbert szüleinek személyesen tettek ígéretet, hogy segítenek félbe maradt házuk befejezésében. A tizenegy tagú család ezt hitte is, meg nem is.

Május 16-án aztán megérkezett a 7 tagú, német, lengyel, bolgár fiatalokból álló küldöttség, akik az Építőbarátok (International Bau Orden – IBO) nevű szervezet támogatásával jutottak el hozzánk. Kéthetes szabadságukat ajánlották fel és maguk állták utazási költségüket is. Valamennyien filoszok, humán műveltségűek, akik csak szabadidejükben találkoznak vakolókanállal. Kéthetes feszített munkával kicseréltünk hét ablakot, beépítettünk 3 beltéri és egy bejárati ajtót, villanyt és vizet szereltünk a konyhában.

Nem kis meglepetésünkre a Budestag alelnöke, Petra Pau asszony, a német nagykövet asszony, Dorothee Janetzke-Venzel és a Német Futball Szövetség alelnöke, Korfbacher úr is tiszteletét tette az építkezésen, s átadták az iskolának és a helyi sportegyesületnek szánt focimezeket, felszereléseket.

Kétheti munka persze nem volt elég a ház teljes rendbe hozásához. Vendégmunkásaink távozása után is folytattuk a felújítást a parketta lerakásával, csempézéssel, festéssel-mázolással roma mesterembereink szakértő vezetésével. A többi a háziakra marad! A Német Futball Szövetség által elindított kezdeményezéshez eddig 14 civil szervezet csatlakozott. A nemzetközi Építőbarátokon kívül három német (köztük a kezdőtőkét biztosító: Erinnerung-Verantwortung und Zukunft Alapítvány) és tíz magyar egyházi és civil tömörülés tartotta fontosnak, hogy segítse a rasszista támadások áldozatainak családjait. Az Oltalom Karitatív Egyesület, a Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, a Vöröskereszt, a református egyház, a Romédia Alapítvány, a TASZ, a Fiatalok Önsegítő Egyesülete, a Hit Gyülekezete és a Deszegregációért Alapítvány – mindmind meghallotta a Phralipe kérését. Ki építőanyaggal, ki pénzzel, ki társadalmi munkával járult hozzá az első akció sikeréhez. És akkor még nem is beszéltem az egyéni hozzájárulásokról. A helyi beszállítók kedvezményes áron adták a homokot, cementet, a meszet, az állványzatot, olcsón szállítottak nekünk, és megmozdultak a szomszédok és a munkatársak is. Közel másfél milliót költhettünk építőanyagra, az elvégzett munka értékét is számolva az akció értéke kb. hárommillió forint. Köszönjük mindenkinek!

Az özvegy és az árván maradt két kisgyerek kártérítési ügyét jogi tanácsadással és ügyintézéssel segítjük. Megjegyzem, a biztosító közel másfél év után még csak most foglalkozik érdemben az üggyel! Az özvegy szüleinek a házát adósságkezeléssel igyekszünk megmenteni az árveréstől. Reméljük ennek sikeréhez a nyilvánosság is hozzájárul majd, és a sokat szenvedő család és az árvák nem kerülnek az utcára. Szeretnénk az özvegynek az önálló fedél megteremtésében is segíteni – ehhez azonban sok pénz kell.

Nem fejezhetem be mondandómat anélkül, hogy ne szólnék Berente Imréné polgármester asszony segítőkészségéről. Köszönjük a záróünnepségre rendelkezésünkre bocsátott iskolát, s azt is, hogy a munkanélküli családtagok munkához juthatnak. Ha sikerül folytatni az indulatok és előfeltevések nélküli párbeszédet, ha továbbra is nyitottságot és bizalmat tanúsít mindenki egymás iránt, Tatárszentgyörgy az együttműködés és a demokrácia mintapéldája lehet.

A Phralipe, a Zentralrat és az IBO júliusban folytatja az újjáépítést: a piricsei és a tiszalöki áldozatok családjainak próbálunk segíteni. Várjuk az önkénteseket, az adományokat.

A szerző a Phralipe alelnöke

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.