Tudom, persze, lerágott izé, hát, hogyan is..., igen: csont, már kimondani sem merem, hátha kiesik a szekrényből egy görög saláta, esetleg egy meztelen király vagy egy nehéz dió, bár Hérakleitosz, jézusom, hát ez kemény lesz, ezt sem merem kimondani még egyszer, aztán nekem összeomlik itt valamilyen index, kiborul a devizakosár, betérdel vagy éppen elszáll egy betűszó, a HKSZCSPSZV, mondjuk, szóval maradjunk abban, a ión származású filozófus azt mondta, nem léphetsz kétszer ugyanabba a csontvázba, mégis úgy tűnik, hogy az élenjáró csontbrigád sztahanovista exhumátorai nem tanultak a leckéből, és nem is jobbak a Deákné vásznánál, olyan messze vannak a szakmai és emberi piedesztáltól, mint a pákosztos macska a lakodalmas kutyától, egyik sem egy csimborasszó, end of the day.

Azt ismerik, hogy két csontváz vicceket mesél egymásnak a szekrényben. Megszólal Varga Mihály:

– Te, én már nem merem kinyitni a Népsportot.

– Miért?

– Mert kiesik a Fradi!

Vagy azt, hogy:

– Jézusom, egy csontváz! – kiált fel Varga Mihály a Parlament folyosóján.

– Ugyan, Misi, ez csak egy velencei tükör – nyugtatja meg Oszkó Péter.

És azt, hogy: Varga Mihály és Oszkó Péter zsírleszívásra vár egy szépségklinikán, hirtelen kinyílik egy szekrény, kiesik belőle Kósa Lajos piros-fehér shortja.

– Még jó, hogy nem léptünk bele.

Vagy:

Kósa Lajos és Szijjártó Péter forintot shortol a sivatagban. Arra jön egy csontváz.

– Nem láttak erre egy szekrényt?

Na jó, ezzel nem viccelnék. Adjuk át inkább a szót a modern kor trubadúrjának, a popdalnoknak, aki érzékenyen csápjait könyékig a valóságba mártva e mai barbár kor brutális ingereit átvezeti lelkének húrjain, hogy finom rezgései megindító dallamokká, katartikus hangkölteménynyé varázsolják. Így ír Menyhárt Jenő a csontvázgate-ről: Lágy összeomlás, gyilkos finis,

Én jól vagyok és jól vagy te is,

Egy kicsit félek, ordít rólam,

De ilyen boldog még sosem voltam,

Lefele menjek vagy felfele?!

Nekem minden egyformán csontzene.

nightmare before christmas