Hagyd már, uram, az esőt!
– Mit tud tenni azért, hogy most már ne essen tovább az eső?
– Csak imádkozhatom. Nem emlékszem ekkora esőkre, árvizekre és oly sok kárra, amit a víz okoz. Az egyik fellépésen egy néző néhány napja mégis azt kérte: énekeljem az Add már, uram, az esőt. Ilyen az élet. A legszívesebben úgy énekeltem volna:Hagydmár, uram, az esőt!
– Nem egy habkönnyű nóta, 1972-ből.
– Óriási szárazság volt az országban. Koncz Tibor zeneszerzőnek az volt a célja, hogy olyan spirituálét írjon, amelyben esőért imádkozunk. Szenes Iván vevő volt rá, gyorsan megírta a szöveget. A legérdekesebb, hogy miután elénekeltem a Táncdalfesztiválon – nyertünk vele –, hatalmas esők zúdultak az országra. A dal sikerét ez csak fokozta.
– A korabeli poén szerint ha valakinek eső kell, forduljon bizalommal Kovács Katihoz.
– A japán nagykövet fiának esküvőjét a Mátyás-templomban tartották. Meghívtak, mert egy másik dalt előtte japánul énekeltem a Yamaha Fesztiválon, amiből lemez lett.Ottvolt az esztergomi érsek, Lékai László, aki jelezte, szeretne megismerni. Mert aki ilyen jó viszonyban van az égiekkel, azt ismernie kell az egyháznak is. Kérte, mutassák be neki azt az énekesnőt, aki esőt „hozott”. Hozzáléptem, illendően bemutatkoztam, nagy zaj volt, nem lehetett jól hallani; odanyújtotta felém az arcát, hogy jobban halljon. Én viszont nyomban megpusziltam, azt hittem, azért tartja az arcát. A fotósok kattogtak, furcsa helyzet volt, de túléltem. A bíboros mosolygott, és megnyugtatott: minden rendben van.
– Szenes azt írta, „bőg a sok állat eledel után”. Ön ezt állítólag úgy szerette volna énekelni, sírnak.
– Nem tartott sokáig a vita, a rádiós fölénekléskor már elfogadtam, hogy bőgnek az állatok a szárazság miatt. Szenes sok mindenben engedett, de ebben hajthatatlan volt. Azt mondta, a bőgésnek súlya van. Vitáztam: ez mellbevágóan durva. Szenes azt felelte, ezt így kell énekelni. Neki volt igaza, amikor úgy gondolta, az élet keményebb annál, hogy finomkodjunk vele.
– Érvényes ez az életére is?
– Időnként. Kedvességgel mindig több mindent el lehet érni. Én például nagyon lámpalázas vagyok. Amikor új dolgokkal találkozom, visszarettenek, megijedek. Ezért van az, ha rám parancsolnak vagy rám kiabálnak, elnémulok és hátat fordítok. Ha udvariasan arra kérnek, hogy egy tizenöt centis magas sarkú topánkában keljek át a folyón, az más, már megyek is.
– Sokszor járt külföldön, belekóstolt a show-biz világába. Ott se mindig udvariaskodnak.
– Több finomsággal, gesztussal és kedvességgel találkoztam Ausztriában, Japánban, Ausztráliában vagy az USA-ban, mint itthon. Miután udvariasabb vagyok az átlagnál, több pofont is kapok,denempanaszkodom.Az utóbbi években az egzisztenciális félelmek erősödése miatt az emberek még keményebbé váltak. Az az udvarias viselkedés, ami például az utca emberét tizenöt-húsz évvel ezelőtt jellemezte, már nincs meg. Emellett vannak pozitív változások.
– Németországban mi volt a legismertebb slágere?
– Két Németországról kell beszélnünk. Az NDK-ban az Add már, uram, az esőt!-ben az Istent Szélre (wind) kellett cserélni. A Wind, komm, bring den Regen her-rel fesztivált nyertem Drezdában. Az NSZK-ban már lehetett Istenhez imádkozni.
– Mennyire volt nehéz előrejutni a pályán?
– Könnyű volt. Megnyertem a Ki mit tud?-ot, a Táncdalfesztivált, ezeknek köszönhetően meghívtak filmezni, aztán újabb és újabb filmek következtek. Ami a háttérben történt, kevesen látták. Úgy is volt, hogy heteken át egy-egy szerepet vagy dalt gyakoroltam. Az Úgy szeretném meghálálni-t azért gyakoroltam két hétig, nehogy túlságosan érzelmes legyen. Meg akartam találni a kellő egyensúlyt: legyen érzelmes, de maradjon annyira tárgyilagos, hogy egymás után ötször is meg lehessen hallgatni. Nem szerettem volna a romantikus dalokat cizelláltan, édeskésen előadni. Fegyelmezettnek és fölkészültnek kellett maradnom minden fellépés alkalmával. Ez vezet ma is.
– Honnan ez a szigorú önfegyelem? Otthonról hozta?
– A szüleim nem akarták, hogy énekes legyek. Az első Ki mit tud?-ról például gyorsan kitették a szűrömet, mondván, nem kiabálni kell, hanem lírai hangon énekelni. Erre magamban azt mondtam, hogy az nem kunszt. Öt-hatszáz dalt énekeltem pályám során, abból úgy 450 kimondottan nehéz. Édesanyám mindig megkövetelte a fegyelmet. Azt is, hogy amit mondunk, legyen igaz. Egyszer a húgommal egy május elsejei egri ünnepségről késve értünk haza. Édesanyám, aki most kilencvenéves, elnáspángolt bennünket. Attól kezdve nem késtünk. Amúgy teli volt a gyerekkorom otthoni éneklésekkel. Nem zavart, hogy a dallam megbicsaklott, mert a gyerek az anyját szereti az anyjában, nem az énektudását.
– A Rock and rolleres időszakban kőkemény rockos hangra váltott. Miért?
– Ez volt a nehezebb. A nőknek nehezebb volt úgy énekelni, mint Horváth Charlie-nak, akinek elképesztően jellegzetes a hangja. Vagy úgy, mint Demjén Ferencnek, aki a lírai dalokat szintén keményebb felfogásban énekelte, ezért nem tűnt régimódinak. Szépen, iskolázottan, fegyelmezetten énekelt. Nem volt túl édeskés, sem túl kemény, pont olyan, hogy bármikor föltehetem a dalait a lemezjátszóra ma is, nem idegesít velük.
– Most újra fiatalok veszik körül, a Qualitonsszal énekel, a koncerteket egyre többen emlegetik.
– Nem az én érdemem. Ők kerestek meg. A Qualitons próbálkozott korombéli énekesnőkkel, nem jött össze. Azt mondták, egyszer menjek el próbára, nézzük meg, hogy hangoznak a régi dalok. Egy-két régi számomat föl sem ismertem.
– A tévék a retroműsorokban jól megélnek a hatvanas-hetvenes évek táncdalos generációjából. Ehhez mit szól?
– A korosztályunknak volt egy aktív időszaka. Utána a Magyar Televíziómintha elfelejtette volna a saját múltját. Hihetetlen kincs van a tévések kezében, használni kell a régi anyagokat. Nekiláttak a rock-, a popfelvételek retroműsorokban való feldolgozásának, ezt helyeslem. Vannak persze olyan felvételek, amelyeket egyszerűen letöröltek. Két dalom is hiányzik, ami nagy bánatom. A Nem leszek a játékszered és azAddmár, uram, az esőt! eltűnt az archívumból.
– A politika mennyiben befolyásolta a pályáját?
– Slágereket énekeltünk, nem zavartunk velük senkit, minket könnyebb volt megtűrni, mint azokat, akik mást akartak. Vagy akik politizálni akartak. Nem foglalkoztunk politikával, a rendszer gyermekei voltunk. Most, utólag azt mondani a mi énekesgenerációnkra, hogy kiszolgálta a rendszert: vicc. Mindenki egy országban élt. A zene nem volt politikai kérdés. Később lett az. Voltak, akiket letöröltek a palettáról. Az ő emlékeik nyilván karcosabbak a hatvanas-hetvenes évekről. A képlet egyszerű volt. A Szörényi Leventével készített Életem lemezéről megmondták, hogy nem fogják játszani a tévében. S vannak olyan zenei anyagok, amelyek harmincéves késéssel jelentek csak meg. Volt aztán olyan rádiós dalom – Demjén azt írta bele, hogy szabadon nyílik a boldogság –, amit nem engedélyeztek. Kérték, énekeljem úgy, hogy szabadban nyílik a boldogság. Mondtam: nem. Akkor töröljük. Rendben, feleltem, nem éneklem másként. Eltelt harminc év, és kiderült, hogy hivatalosan ugyan letörölték, de nem hivatalosan mégis megvan. Mert valaki megőrizte.
– Szeret gyűjtögetni? Régi fellépő ruhát, lemezborítót, koncertplakátokat?
– Kidobálós fajta vagyok, aki mindig mindent el akar felejteni. Aki mindig szeret előre nézni. Fiatal koromban a Galaktikát és az Interpress Magazint olvastam. Az izgatott, hogy milyen lesz a jövő. Most is így vagyok. El tudok ugyan szomorodni, de csak rövid időre. Követtem el butaságokat, szakmai, magánéleti hibákat, de nem szoktam összeomlani. Keresem az embereket, a társaságot. Ha teniszezem, a játék öröméért játszom.
– Híreket szokott-e hallgatni?
–Hogyne.Naprakész vagyok.
– Aki a dalaival annyira hatott az országra, bizonyára meg tudja ítélni, hogy a politikusok hogyan befolyásolnak.
– Van is véleményem róla.
– Elmondja?
– Nem. Amerikának már volt színész-elnöke Ronald Reagan személyében, nekünk még nem. De tudjuk, hogy a politikusoknak remekül kell színészkedniük, hiszen nem árulhatnak el mindent. Viszont el kell hitetniük a nézőkkel, hogy a politika nem csak játék. Van úgy, hogy felkiáltok: Ha már színészkedsz, vedd komolyabban a szerepedet! Amit a bűvészre szokás mondani: Úgy bűvészkedj, hogy el is higgyük!
– Nem akart külföldön maradni soha?
– Sokszor hívtak, főként a németországi sikerek után. Voltak itthon a szakmában ellenfeleim, főképp nők részéről, akik nemcsak éjjel, olykor nappal is keresztbe tettek. Megfordult a fejemben, hogy itt kéne hagyni az egészet. Aztán mindig hazajöttem. Nem érdemes a múlton rágódni, mert megkeseríti az ember lelkét. Az idő engem igazol. Gyakran hallom a dalaimat, sokan éneklik őket ma is. Az Úgy szeretném meghálálni-ból legalább 15 feldolgozás ismert. Ami egyben azt is jelenti, hogy a mai fiatalok kézhez kapják a kiadóktól és a menedzserektől a régi slágereket. Biztosra mennek. Ilyen lett a világ és a média.
– Hol lép föl mostanában?
– A Qualitonsszal június végén koncertezünk, előtte megyek például Szlovákiába. Szívesen vállaltam. Nemrég Szabadkán adtam koncertet. Több önfegyelmet igényel egy ilyen föllépés, mert a határon túl Magyarországot képviselem. Ezáltal nagyobb a felelősség is.
