Kettős kötelessége van a történettudománynak: az igazság kutatása és a válasz keresése arra, hogy miért történt így. Ez segíthet, hogy a reális nemzeti önismeret felé haladjunk – mondta tegnap délelőtt Földes György, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója az intézet által rendezett Veszély, veszteség, trauma – Magyarország 1919–1920 című konferencián. Hozzátette: nem véletlen, hogy nem június 4-én, a nemzeti emléknapon tartják a konferenciát, megpróbálják ugyanis függetleníteni a napi politikától a történettudományi kérdéseket.

A közbeszédben gyakran tévesen összemosódik a trianoni határok megvonása és a történelmi Magyarország határainak felbomlása – hangsúlyozta Hajdu Tibor történész. Szerinte a Horthy-rezsim sosem tisztázta, hogy pontosan milyen területi revízióra vágyik, és ez a dilemma – más keretek között – ma is él. – 1914-ben már eldőlt, hogy a történelmi Magyarország nem maradhat fenn, de 1917-ig volt esély arra, hogy a trianoninál jobb határok legyenek – mondta. Hozzátette ugyanakkor: még egy német győzelem esetén is változtak volnaMagyarország háború előtti határai, Berlin biztos tett volna engedményeket Romániának. Kiemelte: a katonai összeomlás után már nem maradt lehetőség a trianoninál lényegesen jobb határokra. Szerinte ennek ellenkezőjét állítani inkább romantikus ábránd, mint realitás.

– Végünk lett volna, ha az oroszok győznek, végünk lett volna, ha a németek győznek. Végül úgy lett végünk, hogy az antant győzött – így összegzett Ormos Mária történész, aki egy másik, Trianonnal kapcsolatos tegnapi rendezvényen, a Magyar Demokratikus Charta által szervezett Trianon: hidegháború vagy megbékélés című konferencián is fölszólalt. – Abban semmi szokatlan nincs, hogy az egyik fél megnyerte, a másik elveszítette a háborút. Csakhogy az antant evidensnek vette, hogy a háborúért kizárólag a központi hatalmak felelősek, ez képezte a béke alapját. De a felelősségnek több szintje van – magyarázta a történész. Szerinte a békerendszer nemcsak igazságtalan volt, hanem irracionális és veszélyes is: végzetesen szembeállított álllamokat, amelyeknek elemi érdekük lett volna az együttműködés. Aztán, mire a későbbi korrekciók érdemi eredményt hozhattak volna, beütött a gazdasági válság. Ormos Mária elmondta, hogy a békerendszer utóéletének következő szakaszát már a náci Németország határozta meg. Ami ekkor Magyarországon történt, kényszerek mentén történt. – Minden politikai oldal revizionista volt, a kormány nem merte kockáztatni a szembefordulást azzal a hatalommal, amely garantálhatta a határok visszarendezését – tette hozzá.

– A Trianonról való közgondolkodást a béke megkötése óta a napi politika determinálta, legyen szó a Kádárrendszer hallgatásáról vagy az irredenta hangokról a két háború között – hangsúlyozta Vásárhelyi Mária szociológus. A hivatalos politika ellenére, hangsúlyozta, egy 1976-os kutatásban a megkérdezettek nagy része azt mondta magáról, hogy mély keserűséggel tölti el Trianon, és helyeselné Erdély visszacsatolását. – 1989 óta is a napirenden tartás és az agyonhallgatás kettőssége jellemzi a kérdést, csak most már egymás mellett – véli a szociológus. Szerinte a jobboldal ebben találta meg a nacionalizmus forrását, a baloldal pedig egyszerűen negligálta a problémát. És mivel a baloldal nem kínált értelmezést, az emberek Trianon-képe a jobboldaléhoz idomult. Kiemelte: annak ellenére van ez így, hogy a kutatások szerint a magyarok több mint fele nem tudja, hogy pontosan mikor kötötték a békét, és az milyen területeket érintett. Igaz, egyre tájékozottabbak az emberek: 2002-ben még csak negyedük, 2007-ben már 40 százalékuk tudott válaszolni ezekre a kérdésekre. – Az iskolából kikerülő fiatalok, a 18–30 éves korosztály tájékozatlanabb, mint az idősebbek – tette hozzá.

Vásárhelyi Mária szerint a racionális és az irracionális elemek keverednek a Trianonról való közgondolkodásban. Az első számú okot az emberek a vesztes háborúban látják, de rögtön ezt követően a szomszédos országok bosszúvágyát nevezik meg. Alig minden tizedik válaszadó gondolja úgy, hogy a magyarországi méltánytalan nemzetiségi politika is szerepet játszhatott a kedvezőtlen békekötésben. Sokkal többen vetnek fel olyan típusú magyarázatokat, mint például azt, hogy Clemanceau francia miniszterelnök nem szerette magyar menyét. 2002 óta két és félszer többen (a megkérdezettek 43 százaléka) gondolják úgy, hogy nem nyugodhatunk bele Trianonba. Lényegesen csökkent azok száma, akik szerint bele kell nyugodni, vagy akik úgy vélik, hogy az Európai Unió jelenthet megoldást. – Látványos fordulat ez a Trianonhoz való viszonyban –véli Vásárhelyi Mária. Ugyanakkor kutatásaik szerint az elcsatolt területek nemzetiségi viszonyairól nem tudnak többet a magyarok: 75 százalékuk felülbecsüli az ott élő magyarok arányát, Erdélyben például 50 százalékra 20 helyett.

Bauer Tamás közgazdász szerint a nyolcvanas évek közepétől elkezdett rendeződni a magyar kisebbségek helyzete a környező országokban. Az MDF-kormány megkötötte az első alapszerződéseket a szomszédos országokkal, aztán sor került a szlovák és a román alapszerződések megkötésére is: államközi szerződésekben garantálták a kisebbségek jogait, Magyarország pedig elismerte a határok változatlanságát. Bauer szerint e politika egybeesett a szlovákiai és a romániai magyar pártok politikájával: az adott országban kell küzdeni a kisebbségi jogokért, integrálódva. Úgy véli, hogy ezzel szemben a magyar jobboldal a státusztörvénnyel a szomszédokkal folytatott hidegháború politikáját képviselte. Szerinte ez vezetett a kettős állampolgárságról szóló érvénytelen népszavazáshoz, amelyet követően a szocialisták defenzívába kerültek a nemzeti kérdésben. – Ennek végpontja az, ami az elmúlt két hétben történt. A kettős állampolgárság törvénybe iktatása ellentétes az európai szokásokkal, hiába van sok helyen, mert ott nem a kisebbségi kérdés kezelésére szolgál – állítja. Bauer Tamás szerint ez, amellett, hogy súlyos helyzetet teremtett a szomszéd országokkal, ellentétes a nemzetközi normákkal is. – Ez szimbolikus kérdés valóban, annak szimbóluma, hogy Magyarország nem fogadja el a második világháború utáni rendezést. Ami pedig a Trianon-emléktörvényt illeti, nem is a szövegével, hanem a tényével van baj. A 20-as, 30-as évek szemlélete jellemzi ezt a törvényt –tette hozzá.