Blokkolják az egymilliárdos Márai-programot

Váratlanul lekerült a napirendről az egymilliárdos Márai-könyvprogram beindítása – derül ki abból a körlevélből, amelyet a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése küldött el tegnap a tagszervezeteinek.

Eszerint a kormánykincstárnok, Aradi Zsolt „nem hagyta jóvá” a program fedezetét, amelynek sorsa most már az új kormányzat döntésétől függ. A nagyszabású könyvtámogatási akciót három éve kezdeményező egyesülés igazgatója, Zentai Péter László fölháborodásának is hangot adott emiatt. Lapunknak nyilatkozva hangsúlyozta: az előző kulturális miniszter a tavalyi Könyvhéten jelentette be a még februárban jóváhagyott Márai-programot. Azóta folyt a szakmai előkészítés.

A program gazdája, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke, Harsányi László tegnap csupán annyit tett hozzá ehhez: a kihirdetéshez minden készen áll, a program részletei korrektek és végrehajthatók. Az e héten zajló Ünnepi Könyvhét mai sajtótájékoztatóján tervezték bejelenteni az első könyves pályázatot. Ez azonban elmarad.

Aradi cáfolta, hogy akadályozná a finanszírozást, csupán a folyamat – mint fogalmazott – „még nem tart ott, hogy léphettem volna”. Ha vita támad az ügyben – érvelt a volt pénzügyi tárca főosztályvezetője –, előbb az illetékes minisztereknek kell egyeztetniük. Kérdésünkre, hogy vajon milyen vita támadhatott a korábban már minden lehetséges állami fórumon eldöntött, az NKA-büdzséből kellő pénzügyi fedezettel is bíró Márai-programról, Aradi csak annyit mondott, nincs fölhatalmazása erről tájékoztatni.

Megjegyezzük, az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes elnöke, L. Simon László költő a múlt heti miniszterjelölti meghallgatáson tett olyan kijelentést: újragondolandó a Márai-program. Könyves berkekben arról beszélnek, hogy ezt értékelte tiltó „jelzésként” az apparátus, és rögtön blokkolt. Mire Aradi emlékeztetett: az előző kormány április elsejétől elrendelte, ne történjék olyan intézkedés, amely a következő kormányt korlátozza. Ezért az új kabinet joga a döntés a Márai-program indításáról is.

Megkeresésünkre L. Simon László leszögezte: nincs tudomása arról, hogy a könyves program lekerült volna a napirendről, neki pedig, mint a parlamenti kulturális bizottság elnökének, nincs hatásköre ilyen ügyekben dönteni.

Egymilliárd forintos kerettel tervezte az előző kormány beindítani a Márai-könyvprogramot. A koncepció értelmében a kiadók ajánlhatnák fel az utóbbi három évben megjelent műveiket megvásárlásra, a címekből a Márai Testület választana ki ezret. Ezek közül az NKA könyvtári kollégiuma által kijelölt hazai és határon túli magyar bibliotékák rendelhetnének a nekik megállapított keretösszeg alapján.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.