Kövér László: Sok erő és szerencse kell!

Sok erőre lesz szükség, hogy ezt a négy évet legalább annyira sikeresen végigvigyük az ország felemelése szempontjából, mint az 1998–2002 közötti időszakot. Még több erő és szerencse kell hozzá, hogy ne úgy végződjön ez a négy esztendő, mint akkor – nyilatkozta a munkatársunknak Kövér László a Parlamentben, miután Orbán Viktort miniszterelnöknek választották.

A Fidesz választmányának elnöke – aki a második Orbán-kormány megalakulásának a tiszteletére levágatta hosszú haját – hozzátette: kormányzati teljesítmény szempontjából természetesen az 1998–2002 közötti kormányzás is jól végződött, „csak” a választásokat veszítették el. – Kormányoztunk, és elfelejtettünk politizálni. Pedig a politika alaptörvénye, hogy nemcsak csinálni, tenni kell a jót, hanem beszélni is kell róla. Az embereknek azt az érzést kell átadni, hogy ők valóban részesei a folyamatoknak, vagy ha nem is azok, de elhiszik, hogy az ő érdekeikért, a családjuk boldogulásáért történik minden ebben az országban. Ma jóval tapasztaltabbak vagyunk, mint voltunk ’98-ban, de a feladat nagysága is egészen más dimenziókban van most – mondta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.