Hiába csökkent 2006 és 2008 közt jelentősen a költségvetési hiány, a másfél éve kirobbant nemzetközi pénzügyi válság mégis az államcsőd közelébe sodorta hazánkat. Magyarországgal szemben megrendült a bizalom, az állampapírokat nem vásárolták, kérdésessé vált, hogy a lejáró adósságokat az állam meg tudja-e újítani. Az IMF-fel kötött megállapodás, a 20 milliárd eurós garancia egy ideig nyugtatóan hatott, de hamar kiderült: a Gyurcsány-kormány olyan költségvetést készített, amely már az év elején tarthatatlannak bizonyult. A bizalmi válság második hulláma megroggyantotta a forintot, és lemondásra kényszerítette a kormányfőt. A parlament újra összeálló szocialista és liberális többsége az előre hozott választás helyett a válságkezelés elindítása mellett döntött, és gyakorlatilag átadta az irányítást két pártonkívüli közgazdásznak. Bajnai Gordon az őt támogató képviselőkkel aláíratta programját; Oszkó Péter pénzügyminiszter 2009. április közepén tette le az esküt, a krízis kirobbanását követő nyolcadik hónapban. Ekkorra egy euróért már több mint 300 forintot adtak, a BUX index elérte mélypontját (9461 pontot).

Gazdasági sikerek: több mint megszorítás

A válság kitörése után, amelyik kormány tehette, erőteljes gazdasági élénkítésbe fogott, akár jelentős eladósodás árán is. Magyarországnak erre nem volt lehetősége, és általánosnak számított az a vélemény, hogy a kényszerű megszorítás legfeljebb szükséges, de nem jó megoldás. A görög adósságválság és más, a hiány miatt egyre nehezebb helyzetben lévő ország láttán mind többen teszik fel a kérdést: hozott-e annyi hasznot az élénkítés, mint amennyi kockázattal járt, veszélybe sodorva az európai stabilitást, főleg ha a megszorítás végül ezekben az országokban sem kerülhető el? Az anticiklikus gazdaságpolitika abban bízik, hogy a fellendülés előbb jön, mint az élénkítés során keletkezett adósság visszafizetésének kényszere, így a gazdaság kinövi a feltámasztására felvett adósságot. Baj akkor van, ha megfordul a sorrend, és előbb kell leszorítani az adósságot, mint ahogy a gazdaság beindulna – ez történik szerte Európában. Mindenesetre amilyen egyértelműen bírálták a külföldi elemzők, a befektetők és a szakmai sajtó a korábbi magyar gazdaságpolitikát, annyira széles körű most a konszenzus: Magyarország más országok számára is példát állító, komoly eredményeket ért el.

A Bajnai-kormány gazdasági programját két csoportba lehet sorolni. Az elsőbe tartoznak azok az azonnali hatású intézkedések, amelyek a pénzügyi egyensúly helyreállítását célozták, mint például a 13. havi nyugdíj és a 13. havi közalkalmazotti fi zetés megvonása. Az 1300 milliárd forintos kiigazítás biztosította azt, hogy a költségvetés hiánya az év végére nem haladta meg a 4 százalékot a 6 százalékos gazdasági visszaesés ellenére. A második csoportba azok a lépések kerültek, amelyek a hosszabb távú növekedés és egyensúlyőrzés feltételeit teremtették meg. Ezek legfontosabbika a nyugdíj- és a családtámogatási rendszer szigorítása, a munkát terhelő adók csökkentése. Az adórendszer átalakításának következtében a fogyasztási és a vagyoni típusú adók nőttek (az AB az ingatlanadót később eltörölte), de az átlagbért terhelő adók csökkentek, ahogy a munkáltatói járulékok is.

A Bajnai-kormány vitathatatlanul legfontosabb gazdaságpolitikai sikere a bizalom helyreállítása Magyarországgal szemben. Ennek köszönhetően a forint visszaerősödött arra a szintre, amely a lakossági hitelek visszafizetése szempontjából már nem kritikus, de az export szempontjából sem kedvezőtlen. A magyar állampapírokra újra van kereslet, ami azt jelenti, hogy az állam tudja finanszírozni a költéseit, ezáltal megszűnt a csőd veszélye. Emiatt nem volt szükség az IMF-hitelkeret teljes egészének felhasználására. A bizalom erősödése tette lehetővé, hogy folyamatosan csökkenjen a nemzeti banki alapkamat, elérve az 5,25 pontos rekordot. A kormányváltás előtti napokban került nyilvánosságra két fontos statisztikai adat: a GDP az első negyedévben növekedésnek indult, és ugyanebben az időszakban megállt a munkanélküliség emelkedése (a még mindig magas 11,83 százalékon). Az OECD jövőre – változatlanul szigorú gazdaságpolitikát feltételezve – már 3 százalék körüli növekedést vár. Mivel a Bajnai-kormány stabilizációja alapvetően nem bevételnövelésre, hanem kiadáscsökkentésre épült, a beinduló gazdasági növekedés megteremti az éveken át ígért adócsökkentés fedezetét. Az örökösöknek sok dolguk van, de a legnépszerűtlenebb feladatokat elvégezték előttük.

Mélyülő szegénység, türelmetlenség

A válság felerősítette a korábban is létező társadalmi problémákat: az alacsony foglalkoztatottságot, a szolidaritás hiányát, a politikai és gazdasági rendszerrel szembeni bizalmatlanságot. Az elmúlt évek során a társadalom csoportjai egymás ellen fordultak, a szegénység nőtt, a munkanélküliség nagy. Ezekkel a gondokkal a Bajnai-kormány egy év alatt nem tudott mit kezdeni. A nagy ellátórendszerek reformjába nem volt érdemes belevágni. Az egészségügytől az oktatáson át az önkormányzatokig a szereplők döntő része nem is reformot, hanem több pénzt vár. Az már az új kormány szakmai és politika döntése lesz, hogy a korábban hangoztatottaknak megfelelően konszolidálja-e ezeket az ágazatokat (ezáltal növelve a hiányt), vagy épp ellenkezőleg, a gazdaság teherbíró képességéhez, így a jelenlegi kiadási szinthez igazítja a működésüket. Reformokkal.

Az Orbán-kormány központi vállalása a foglalkoztatás bővítéséhez kapcsolódik. Ennek során a kisgyermekes anyáknak, a nyugdíjkorhatártól néhány évre lévő, állásukat vesztett középkorúaknak, illetve a képzetlen és a munkapiacról tartósan kiszorult, a leszakadó térségekbe koncentrálódó tömegeknek kell valódi munkát találni. A tartós munkanélküliség kezelésére a távozó kormány idejében sem születtek eredményes szociálpolitikai és foglalkoztatáspolitikai elképzelések. Az új kormány megörökli az Út a munkához programot. E program a tartósan állástalanok munkapiaci helyzetét nem javította, nem növelte a mobilitásukat, inkább helyhez kötötte őket, épp oda, ahol eddig sem volt munka. Jelenleg rendelkezésre állási támogatást egy háztartásban már csak egy aktív korú kaphat, ami drasztikusan csökkentette a mélyszegénységben élő családok bevételeit. A szociális törvény nem a problémák nagysága, hanem a lakosság száma alapján rendel pénzt és szolgáltatásokat az önkormányzatokhoz, ezzel tovább növekszik a leszakadó térségek szegénysége. A kicsi és szegény önkormányzatok képtelenek jó színvonalú közszolgáltatásokat nyújtani. A magyar iskolarendszer újratermeli és mélyíti az egyenlőtlenségeket, miközben a szegénységből az iskola jelenti az egyetlen kivezető utat. Az oktatás szereplői elégedetlenek, tekintélyvesztésről és a növekvő iskolai agresszióról panaszkodnak. Ez utóbbit a statisztikák nem támasztják alá, de fontos tünete a biztonság és rend utáni vágynak.

Növekvő elités romaellenesség

A folyamatos megszorítások és a válság miatt szegényedő emberek frusztráltsága egyszerre irányul a két társadalmi végpont ellen: az elmúlt években együtt növekedett az elit- és a romaellenesség. A Jobbik viharos sikerét magyarázza, hogy párhuzamosan támadta az „elmúlt húsz évért felelős” politikai elitet és a „segélyeken élő, a közbiztonságot veszélyeztető” cigányokat. A Jobbik azért is rendkívül nehezen kezelhető örökség, mert a társadalom többsége jól érzékelhetően mindent egy lapra tett fel: az elmúlt nyolc év ígéretei alapján egyszerre várja az új kormánytól a jelentős adócsökkentést és a nagyvonalú jóléti állami juttatások visszaállítását, a közszolgáltatások minőségének javítását, egymillió új munkahelyet, és általában véve is, több pénzt minden területen, emellett a rend és a biztonság növelését.

A legnépszerűtlenebb feladatokat elvégezte a Bajnai-kabinet