Megyesi Gusztáv: Lefizetéshez legyen nálad videó!
Ám nem ez most Wieszt János legfőbb baja. Hanem hogy a korrupcióra így, utólag igen érzékeny szocialista párttól azt az ultimátumot kapta, hogy ha napokon belül nem ad életszerű magyarázatot a történtekre, repül a pártból. Ami eléggé abszurd. Azért abszurd, mert hiszen Wieszt Jánosnak meggyőződése, hogy amiket eddig előadott magyarázatként, azok teljességgel életszerűek voltak, kezdve azzal, hogy az egyébként három évvel ezelőtt készült felvételen látható pénzátadásnak semmi köze a lefizetéshez, mert ő ott valójában egy házat vett privátim valakitől, a pénz pedig a ház ára volt, ami annyiban feltétlenül életszerű, hogy midőn az ember házat vesz, az eladó még pénzt is szokott adni hozzá. A másik, s ez még az előzőnél is életszerűbb, hogy egyszerűen nem emlékszik a pénz átvételére.
A szocik helyében azért ezt a magyarázatot már csak a jövő érdekében is megvizsgálnám: ha a szoci párt egyik kerületi vezetője egyszerűen nem emlékszik kétmillió forint átvételére, akkor abban az országban nagyon jól mennek a dolgok, kétnaponta jutnak az emberek kétmillióhoz, gyakran meg is feledkeznek róla. Amit azért hangsúlyozok, mert a felvételen nem is maga a lefizetés a legérdekfeszítőbb pillanat, hanem ahogyan a frakcióvezető unott arccal, flegmán, a lehető legrutinszerűbb mozdulattal söpri be a pénzt, ahogy jobb időkben az utcán talált kétforintost vágta zsebre az ember.
Hanem ami az országos léptéket illeti: mint tudjuk, forradalom van, ilyenkor ősi ösztönből a guillotine is előkerül, ha csak virtuálisan is, hogy igazságot osszon. Wieszt János már a helyén van közvéleményileg, s ahogy látom, a videós vállalkozó is egyre inkább hőssé avanzsál; már semmi se menti meg Újbudát, a fővárost, az egész országot a morális megújulástól, csupán egyetlen kérdést nem tett fel még senki a nagy leleplezésben: mi lett a kenőpénzzel? Amit a vállalkozó a videofelvételen Wieszt elé tolt, az pedig besöpörte.
Pedig ez egy nemzeti egységre épülő, forradalomban megújuló, keresztény országban fontos kérdés volna. Most már a negyedik fotó jelenik meg a hős vállalkozó üzlethelyiségéről, melynek a kirakatát ugyan betörték, a gazdáját pedig megfenyegették, ami azt mutatja, hogy az üzlet üzemel. Sőt három éve üzemel, ami vagy arra vezethető vissza, hogy a kenőpénz megtette a hatását, a vállalkozó előnyhöz jutott más vállalkozókkal szemben, vagy arra, hogy lám, léteznek szocialista csodák is: Wieszt János megtért hirtelen, s belátta, hogy nem szép dolog kenőpénzt kérni, és visszaadta a borítékot.
Ha már a rend és törvényesség országában akarunk élni, ugyebár.
Ide tartozik, hogy az elején nem nagyon értettem a vállalkozót. Ha az ember ugyanis bajban van, átverték, megzsarolták, megfenyegették, s ki akar állni a nyilvánosság elé, hogy igazát világgá kiáltsa, semmi esetre se úgy teszi a kamerák össztűzében, hogy mögötte Kupper András áll, aki, hogy úgy mondjam, nem biztos, hogy a legerősebb szellemi és morális támasz ilyen ügyekben. Tudniillik tőle az egész ügy színezetet kap, minek következtében az a magyarázat, hogy azért nem vittem egyből a kazettát a rendőrségre, kvázi azért éltem három éven át bűnben, korrupcióban, mert a rendőrség úgyis eltussolta volna az ügyet, már wieszti magasságokba visz, s enyhe derűt vált ki a hallgatóságban.
Igaz, most új világ kezdődik, s ebben ez is másképp van. A videós vállalkozó Kupper jelenlétében védett emberré vált, a kenőpénzt senki nem fogja firtatni, csak az átadását, az üzlethelyisége pedig feltehetően zarándokhellyé válik.
A szerző az Élet és Irodalom munkatársa
