Ami viszont kivehetően megtörténni készül, az erősen emlékeztet az előző Fidesz-ciklus polgári logikájára. A semmiből kétharmaddal sem lesz valami, ha tehát a vállalkozókat levegőhöz kell juttatni, nyilvánvaló, hogy máshol kevesebb lesz az oxigén.

Amikor Matolcsy György azt mondja, hogy szeretné, ha a fogyasztást adóztatnák inkább, mintsem a jövedelmeket, akkor erre rá lehet bólintani azzal, hogy ez bizony segít a vállalkozóknak, lehetővé teszi a megtakarítást, honorálja a teljesítményt, de csendesedni is kell kissé. Ebben az adókerülő világban a hajléktalan ugyanis a legprecízebb közteherviselő, áfát ugyanis fizetni kell, ha valaki megveszi a kenyeret és a lecsókolbászt a közértben. Ha lenyelem az adót, nem nyelem le a kis cseresznyét. Az áfa a szegények adója. Ha ezt emelik – a fogyasztást adóztatják –, a jövedelmeket viszont kevésbé, akkor a jobb módúak nagyobbakat lélegezhetnek, aki pedig eddig pénzszűkében volt, eztán még inkább abban lesz. Ez független attól, hogy mennyire eredményes gazdaságilag a stratégia.

Ha a családtámogatás a jövedelemadózáson keresztül történik, mint ígérik, ugyanez lesz a képlet, hiszen akinek alig van jövedelme, azt nemigen lehet ezen keresztül adókedvezményekkel segíteni. Mindez ismerős. Az előző Fidesz-ciklusban ugyanígy csúsztak fel a középosztályhoz az erőforrások. Ideillik, hogy közben a miniszterek fizetése megy, az állami vezetők pénze mehet följebb, hogy az örökösödési illeték a nagy vagyonokra is megszűnik.

Az ígért rendből most annyit látni, hogy elcsendesedhet a köztisztviselői kar, látván, hogy tetszés szerint leváltható, elküldhető, nem lesz vita az állami vagyongazdálkodás által felügyelt igazgatótanácsokban, mert nem lesznek ilyenek. A vezető maga dönthet. Ahogy tehát a jövedelmek elkezdenek felfelé csúszni, a hatalom is.

Ennek azonban egy némiképp váratlan ellenpontja jelent meg. A mai eskütétel Kossuth tere 2006 után közös harcmezőként szolgált a Fidesznek és a Jobbiknak, amely utóbbi azonban a Házba bejutva felmondta a fegyverbarátságot. Vona nemcsak a benti eskütételre felvett mellénnyel provokált, hanem folyamatosan ezt teszi, és intellektuálisan is. Éppen a Kossuth téri „megalkuvás” miatt szólja le az orbáni forradalmat, amit szerinte akkor, 2006-ban tetszettek volna megcsinálni, hogy az legyen, aminek most varázsolnák. Ennek, ha tetszik, ha nem, van ereje. És ott ülnek, és mondják.

Volt késő esti vita, ahol több jobbikos volt a Házban, mint ahányan a többi frakcióból összesen. Ebben a közegben áthangszerelődik a kettős állampolgárság és a trianoni megemlékezés politikai rítusa. Kénytelenség ugyanis a Jobbik honlapjáról átemelni Szegedi Csanád alelnök egy évvel ezelőtti, épp Trianon kapcsán megfogalmazott hitvallását: „A nagyszüleim, szüleim arra neveltek, és a kisfiamat én is arra nevelem, hogy a Kárpát-medencét egy szerencsés történelmi szituációban majd vissza kell foglalnia a magyarságnak. Sajnos most még az is problémát okoz, hogy a megmaradt 93 ezer négyzetkilométert megtartsuk.”

Innen nézve a mai gyűlés szimbolikus lehet. A Kossuth tér mint a 93 ezer négyzetkilométer jelképe. Amit minimális programként meg kellene tartani a józanság számára. Erősödő tehetőseknek, gyöngülő szegényeknek egyaránt.