Kultúra utcája

A nyugat-európai fővárosokhoz képest évtizedes késéssel, 2012 tavaszától ülhetnek kölcsönbringákra a Budapestre látogató turisták. Nehéz lenne megmondani, miért kell egy ilyen viszonylag könnyen és olcsón üzemeltethető rendszerre ennyit várni, miközben a szomszédos Bécsben ez már régóta közkedvelt városi közszolgáltatás.

Persze kerékpárút tekintetében is bőven alulmúljuk a császárvárosiakat, de miért is csodálkoznánk ezen, amikor a Margit híd nagyfelújítására is csaknem tíz évet kellett várni. Arról ugyanis a városüzemeltetésért korábban felelős főpolgármester-helyettes, Vajda Pál már az ezredforduló környékén úgy nyilatkozott: az átkelő ciklusideje lejárt, a rekonstrukció nem tűr halsztást. És mégis tűrt. Mint ahogy a budapestiek is sok mindent eltűrnek. A legkiábrándítóbb, hogy a fővárosiak sok mindenkitől, csak maguktól nem viszolyognak. Amikor például a szomszéd egy komplett autósműhelyt rámol ki a játszótér tövébe, s mások ezt szó nélkül eltűrik. Nem bántja a szemét? – emlékezhetünk a régi reklámszövegre. Ma pedig már a kérdőjelet is nyugodtan lehagyhatjuk. Olvashatják majd: a kerületek, természetesen közpénzből, évente százmilliókat áldoznak az illegális lomtalanítás vagy épp a parkrongálók elleni harcra. Arra, hogy a fővárosiak zokszó nélkül az utcákon „önkormányoznak”. Fel sem fogva, hogy ez egy olyan furcsa háború, ahol az ellenfél és az áldozat is ugyanaz. Erzsébetváros meghirdette a Kultúra utcája programot: jövő őszre új életet lehel a romos és szürke Kazinczy utcába, potom egymilliárdért. Kérdés, akár egy évre rá is érdemes lesz-e még a nevére?

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.