A 70 éves szívrabló
A „menyasszonya” lakásában találtak rá, amint éppen házassági hirdetésekre írt válaszait gépelte. Tély úr, a 70 éves snájdig férfi, az első és második világháború volt repülőtisztje nagypályás házasságszédelgő volt. A szívbéli ara, Ilona sorrendben a hetedik menyasszonya volt. „Meleg családi otthonra vágyom én is – írta magáról az öregúr a jeligés hirdetésekre. – Kedves, rólam gondoskodó feleségre.
Anyagi problémám nincs, jövedelmem havi ötezer. Elvált főmérnök vagyok, másodállásban a műszaki egyetemen rendkívüli egyetemi tanár...”
A 70 éves szívtipró a róla való gondoskodást úgy oldotta meg, hogy közös öröklakás-vásárlás címén a menyasszonyoktól 65 ezer forintot udvarolt ki – jelzi finom malíciával a cikket (csákváry) szignóval jegyző bűnügyi riporter. „Ha az első személyes találkozáskor úgy tapasztalta, hogy az asszony anyagilag nem áll elég jól, egy presszóban megivott fekete után azonnal viszszavonult. Három idősebb aszszonyt azonban szabályosan eljegyzett.”
Nem lett volna semmi baj, ha a póruljárt menyasszonyok nem adtak volna föl újabb jeligés hirdetéseket. A koros vőlegény jelentkezett levélben egy olyanra, amely mögött korábbi szíve hölgye rejtezett.
Így bukott le a magányos aszszonyok nagy vadásza. Aki így mentette ki magát kedvesénél, amikor nem akart elmenni a randevúra: „Drágám, éppen tárgyalok a miniszterhelyettessel, de ebben a lélegzetvételnyi szünetben is rád gondolok. Alig várom, hogy lássalak”.
A nem kevésbé stílusos cikkíró vázolja főhőse érzelmektől mentes valódi életrajzát is. A szeretetre vágyó magányos asszonyi szívek főmérnöke, a másodállású műegyetemi professzor – akit vállalata még 70 éves korában sem tud nélkülözni – senkinek sem mutatta meg személyi igazolványát. Igaz, az arák soha nem is kértek tőle ilyet. Ha belenéztek volna, láthatták volna, hogy valóban mérnök, s hogy 1964-ben tényleg elvált második feleségétől. Az, hogy 1952-ben elbocsátották mérnöki állásából, ezenkívül csalások és sikkasztások miatt hatszor volt büntetve, alaposan meglepte volna őket. S bizonyára mást gondoltak volna lovagjukról, öt gyermek édesapjáról, aki olykor-olykor portásként és segédmunkásként dolgozott.
A hetedik ara, a hatvanhoz közel járó Ilona sorsára vonatkozóan a pesti Don Juan így számolt be a rendőröknek: „Az volt a szándékom, hogy keresek egy olyan nőt, akinek legalább százezer forintja van. Elveszem, rendezem az adósságaim, kifizetem a többi nőt.
Ha az új feleségem belemegy, Ilona a barátnőm marad, ha méltatlankodik miatta, elválok az új gazdag asszonytól, és elveszem Ilonát, aki tisztel és becsül”.
A rendőrök mindezt végighallgatva hirdetményben kérték mindazokat, akiket Tély úr rászedett, jelentkezzenek. És nekiálltak az 1965 januárjától 1968. augusztus 8-áig tartó ismerkedő és menyasszonykereső levelezés áttanulmányozásához. A levelek két hatalmas aktatáskát töltöttek meg.
A rászedett asszonyok azt mondták az őket kihallgató rendőrtisztnek, hogy valóban beleszerettek Télybe.
