Az állami tulajdonos javaslata alapján 2010 végén megszűnik a termelés a Márkushegyi Bányában. Az ok meglehetősen prózai, a villanyszámlába beépített „szénfillérekkel” a fogyasztók évente tízmilliárd forinttal támogatják a bánya szenét elégető Vértesi Erőmű működését, ezt a gyakorlatot kívánja felszámolni a Magyar Villamos Művek. A Magyarországi Bányásztelepülések Országos Szövetsége viszont arra figyelmeztet, hogy a bányászmunkahelyek megszűnését a legtöbb település máig nem tudta kiheverni. Visszaesett a foglalkoztatás, radikálisan csökkentek az önkormányzat bevételei, a bányához kapcsolódó szolgáltatások megszűnése helyi vállalkozások sorát tette tönkre.

A környék pusztulása

Az utolsó előtti mélyművelésű szénbánya hat évvel ezelőtt Miskolc határában, Lyukóvölgyben zárt be. Az 1938 óta működő bányát a kazincbarcikai erőművel együtt 1995-ben privatizálta az AES amerikai konszern, amely a magas kéntartalmú szén elégetésére 2004-ig kapott engedélyt. A bezárás napján bányatörténeti kiállítás nyílt a megyei múzeumban. Épp időben sikerült összegyűjteni az iparág emlékeit, a bánya leállását követően ugyanis a környék rohamos ütemben pusztulni kezdett. A hegyen át az erőműbe vezető drótkötélpályát már a csillesor leállásának másnapján bontani kezdték a fémtolvajok, a felszámolásra és végkiárusításra létrejött kft. kényszerhelyzetben, „lábon” adta el az egészet egy fémfelvásárlónak, mert attól féltek, hogy egy lezuhanó csille vagy az elszabaduló drótkötél agyonüt valakit.

Lyukóvölgy külterület, nincs kiépített vízhálózata, se csatorna, se gáz. A domboldalakon vezető dűlőutakon papíron négyezer hobbikert, gyümölcsös és hétvégi ház található. 2004-től kezdődően sajátos népvándorlás indult, a környező települések szegénysorairól családok százai költöztek az egyre jobban értéküket vesztő ingatlanokba. A miskolci önkormányzat 2005 októberében elrendelte Lyukóvölgy lakóinak összeírását; a minden épületbe bekopogó kérdezőbiztosok akkor már 1773 lakót számoltak. Egy évvel később a 2006-os helyhatósági választások előtt már 2680 szavazásra jogosult választópolgárt tartott nyilván a jegyzői hivatal, és ehhez még hozzá kellett adni a gyerekeket. Három év alatt a térség legnépesebb nyomortelepe alakult ki, az élet mindennapos kísérőjelensége lett a bűnözés. A megyei rendőrfőkapitányság idén tavasszal két alkalommal látta indokoltnak több napon át tartó, totális razzia elrendelését Lyukóvölgyben. A dombtetőn a bánya egykori épületei helyén ma ajtó és ablak nélküli kísértetházak ásítanak az országútra. Nemrégiben Miskolc legnépszerűbb bowlingpályája működött itt, ahová a belvárosból is sokan kijártak, mára a sűrű aljnövényzet a teniszpálya körüli lelátó betonalapjait is elnyelte.

Kurityáni gazdálkodók

Az utolsó állami tulajdonú szénbányák bezárásáról 1999. június 22-én hozott határozatot az akkori kormány. A következő évben megszűnt a Királdon található Putnok bánya és a Kurityán és Felsőnyárád határában lévő Feketevölgy bánya. A kormányhatározatban nevesített harmadik föld alatti üzem, a Tatabányához közeli Lencsehegyi bánya a paksi atomerőműben történt üzemzavar miatt 2003 végéig haladékot kapott, mivel átmenetileg növelni kellett a szenes erőművek teljesítményét. A kilencvenes években privatizált magánbányák közül Lyukóbányához hasonlóan környezetvédelmi előírások miatt zárt be 2003 végén a balinkai és mányi bánya. Ezt követően már csak egyetlen mélyművelésű szénbánya maradt Magyarországon, a Pusztavám határában található Márkushegyi bánya. Az itt felszínre hozott szenet a többmilliárdos költséggel megépített kénszűrő filterrel kiegészített oroszlányi erőmű égeti el – ma még.

Az egykori bányásztelepülések többségén állandósult a szegénység. A Kazincbarcikához közeli Rudolftelepen a rendszerváltás előtt 2200 ember lakott, a település ma csupán 780 ember otthona. A legnagyobb munkáltató az önkormányzat, de 30 embernél többet ők sem tudnak foglalkoztatni. Van még egy varroda, ahol heten dolgoznak. Baji Sándor alpolgármester úgy emlékszik, a település a bánya 1992-es bezárását követően kezdett rohamosan hanyatlani. Családok tucatjai költöztek át munka reményében a környező falvakba, ekkor épült a közeli Múcsonyban tucatszámra olyan ház, amelyből kispórolták a vizet és a WC-t. A Rudolftelepen maradtak viszont a bánya bezárása után sem láttak más lehetőséget, mint a viszonylag kis mélységből kitermelhető szenet. A volt főmérnök egy miskolci autókereskedőtől kapott pénzzel magánbányát nyitott a faluközpontban. Egy harminc méter mélységbe vezető lejtős folyosón elérhető széntelep kézi technológiájú kifejtésével éveken át százharminc embernek adott munkát, 2000-ben viszont ő is bezárt. Két évvel később még mindig nem láttak más lehetőséget a kilábalásra, mint a könnyen elérhető szenet, és két újabb vállalkozás kezdett szenet termelni. Az egyik külszíni fejtéssel, a másik pedig a gépek nélküli, kétkezi munkán alapuló mélyműveléssel dolgozott. Ma már egyik sem működik, a falu határában hagyott nyitott tárnáik és a vízzel teli bányagödreik viszont életveszélyt jelentenek az arra járók számára, ami miatt az önkormányzat nemrégiben rendőrségi feljelentést tett. Télen ugyanis nem egy helyi lakos csákányoz magának szenet az életveszélyes gödrökben.

A kurityáni bányászok nagy része biogazdálkodásba fogott, jelenleg 175 család számára ez az egyetlen lehetőség, az érintettek most szociális szövetkezet alakítását tervezik – vázolja az útkeresés újabb állomását Nagy Lajos polgármester. A májusi áradások azonban a falut sem kímélték, a Sajóba ömlő Szuha patak vize visszafelé folyt, és ötven kertet öntött el, családok megélhetését is elsodorva. Az 1774 lelkes Kurityán utóbbi tíz éve a bányászat utáni útkeresésről és a kísérletezésről szólt, ebben változatosságot csak a kazincbarcikai távfűtéses lakásuk helyett olcsóbb otthont kereső emberek kiköltözése jelentett. Az egykori bányászok többsége a rokkantnyugdíjba menekült, a járadékból azonban nem lehet családot eltartani. A végkielégítésre kapott pénzből több kérészéletű vállalkozás nyílt, a bányászétteremből diszkó lett, a szomszéd épületben WC-papírtekercselő üzem nyílt, a régi csarnokba pedig olajszűrőket bontó üzem települt, néhány hónap után azonban az újsütetű vállalkozók jobbnak látták feladni az üzletet. Egy Ausztráliát megjárt kurityáni ember, akit Billy néven a falu megmentőjeként emlegettek egy időben, golfpályát és kisvasutat álmodott a környező dombokra. A golfpályából végül semmi nem lett, az iparvágányt pedig elhordták a fémtolvajok. De sokan bíztak a japán shitake gomba termesztésében, amikor egy angol szakértő kiderítette, hogy a bányajáratokban ideális volna a klíma a drága gomba termesztésére. Egy lefalazott járat újranyitásának engedélyezését négymilliós letéthez kötötte a bányakapitányság. Négymilliót viszont összeadni sem tudtak a nagyszabású angliai exportüzletről álmodozó kurityániak. Maradt az önkormányzat által vetőmagokkal támogatott biogazdálkodás, és persze néhány újabb terv, köztük az energiafűz és a bambusz telepítéséből kialakuló brikettgyártásé, ami két éve vár arra, hogy egy pénzügyi támogató meglássa benne a nagy lehetőséget.

Nagy Lajos azt mondja, a Szuha völgyében huszonkilenc bányásztelepülés van, és mindegyik ugyanazzal a problémával küzd. A szegénységgel.

A nevével ellentétben Királdon található Putnok bányán tizenegy éve még 1500 ember dolgozott. A bezárás után számos kisebb vállalkozás indult a településen, a legnagyobb egy kerékpár-összeszerelő üzem volt, amely három évvel ezelőtt ment tönkre. Zupkó Andrásné, a 910 lelkes község polgármestere úgy látja, az egykori bányászok ma elkeseredett emberek, akiket nagyon nehéz kimozdítani keserű mindennapjaikból. Megélhetésüket az ötezer műszak után elért bányásznyugdíj vagy a bányában összeszedett betegségek által indokolt leszázalékolás biztosítja, de súlyos problémát jelent, hogy a bányászcsaládokban felcseperedő fiatalok között is sok a munkanélküli.

– Általános tapasztalat, hogy a kormányok nem állnak helyt a bányabezárások utáni kötelezettségeiknek – mondja Lévai Ferenc tatabányai alpolgármester, a 46 bányásztelepülés által három éve létrehozott érdekvédelmi szövetség elnöke. – Az állam évtizedeken, helyenként századokon át élvezi a bánya hasznát, de a bezárás után csak öt évet ad a bányakárok bejelentésére, holott ezeknek nem szabadna elévülniük. Tatabányán az eocénprogram által teremtett munkahelyekre egy egész lakótelep épült. A bánya bezárását követően a lakótelepen élők többsége munkanélküli lett, a lecsúszó családok néhány év múltán már a panellakások költségeit sem tudták fizetni. A város végül túljutott a traumán, de ehhez arra volt szükség, hogy az autógyártás háttérüzemeinek egész sora települjön az új ipari övezetbe.

Fenyegető veszélyek

A bányásztelepülések szövetsége az utolsó mélyművelésű bánya küszöbönálló bezárása előtt a még földben rejlő szénvagyon értékére és egy szakmai kultúra kihalásának veszélyére szeretné felhívni a kormány figyelmét. Lévai Ferenc szerint a rendszerváltás után bezárt bányákban helyenként húsz, máshol akár száz évre való szénvagyon maradt a föld alatt, amit az energiahordozók soha nem látott drágulása kapcsán legalábbis leltárba kellene venni. A szén metanollá vagy gázzá alakítható, így a korábbinál tisztább üzemű energiatermelést tesz lehetővé. Az eddig feltárt szénkészletek és a bányajáratok tervrajzai viszont csak papíron léteznek, és a megszűnő bányászati hivatalokkal együtt így az értékes információnak is nyoma veszhet. De Lévai Ferenc szerint legalább ennyire fenyegető veszély a szakma kihalása, vájárt, bányamérnököt, föld alatti lakatost egyaránt beleértve.

Műszakvég