„Teljességgel sikertelenek voltak – a szociális politikához hasonlóan kanyargós és zsákutcába vezető – iskolai integrációs kísérletek is, hiszen további leszakadást okoztak, s így növelték a társadalmi különbségeket” – írja Orbán Viktor a kormányprogramban. A kijelölt miniszterelnök bírálata meglehetősen furcsának minősíthető, különösen annak fényében, hogy 2009 októberében még teljesen más fideszes álláspontot ismerhettünk meg: a „Romakérdés – társadalmi, gazdasági és erkölcsi felelősség” című tanácskozáson, ahol Járóka Lívia, a Fidesz roma EP-képviselője úgy fogalmazott: az oktatási integrációs programon kívül nincs olyan kormányzati intézkedés, amit a Fidesznek kormányra kerülése esetén érdemes lenne folytatnia. Az oktatási integrációról szóló sommás kijelentés azért is különösen figyelemre méltó, mert éppen a Fidesz frakcióvezetője, Lázár János volt az, aki Hódmezővásárhelyen megvalósította az oktatási integrációt.

Valóban teljes kudarc lenne az integrációs törekvés?

A nemzetközi mérések (PISA) azt mutatják, Magyarországon a közoktatásnak semmiféle esélykiegyenlítő szerepe nincs, azaz ha szegény, iskolázatlan szülők gyereke ül az iskolapadba, onnan szakma nélkül vagy a piaci értékét tekintve értéktelen szakmával a kezében kerül ki, a tartós munkanélküliségbe zuhan. Közismert tény, hogy a szegregált iskolában rosszabbak a tárgyi feltételek, kevesebb a jó pedagógus, ami érthető is: miért „vesződne” ugyanannyi bérért egy hátrányos helyzetű, szegény, tanulási problémákkal küszködő gyerekekből álló iskolában, ha jól tanítható, középosztálybeli gyerekeket is oktathat? Hatékony-e olyan iskolákat fenntartani, amelyek munkanélkülieket képeznek, és nem tanítanak meg alapkészségekre sem? A szabad iskolaválasztás és a decentralizált önkormányzati rendszer lehetővé teszi, hogy a középosztálybeli, tehetősebb szülők „kimenekítsék gyerekeiket” a rosszabbnak kikiáltott iskolákból. Kertesi Gábor és Kézdi Gábor közgazdászok egy tavaly publikált kutatásukban igazolták, hogy a roma származás több hátrányt okoz az iskolában, mint a szegénység. Vagyis az etnikai szegregálódás egyre erőteljesebben jellemzi a magyar iskolarendszert, az elkülönülés mértéke pedig a rendszerváltás óta folyamatosan nő.

A lesújtó helyzet miatt 2002-ben az akkor még liberális vezetésű szaktárca új alapokra kívánta helyezni az oktatási integrációt. Sorra vezettek be esélykiegyenlítő intézkedéseket. Ezek közé tartozik például az általános iskolai alapozó – vagyis az írás, olvasás, szövegértés, számolás – szakasz meghosszabítása, a kisiskolások buktatásának szülői engedélyhez kötése, a szöveges értékelés megkövetelése az alsó tagozaton osztályzat helyett, illetve a tankötelezettségi kor kiterjesztése. Ezek mindegyikét érte/éri fi deszes bírálat, elsősorban a tanári tekintély állítólagos csorbulása miatt. Szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy bár a közoktatási törvény előírná, hogy több idő jusson az alapkészségek megerősítésére, azonban a jogszabályváltozás önmagában nem indukál szemléletváltást. A kérdés úgy is feltehető: a jogszabályokkal van-e baj vagy azok megvalósulásával? Erre példa a szöveges értékelés is: a törvény módosításakor a pedagógusok egy része felháborodott, azzal, hogy se idejük, se kedvük ilyen értékeléseket írni.

Nyolc éve Magyar Bálint miniszter valóban ösztönözte az integrált oktatást. Ennek következménye, hogy bevezették a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzet fogalmát. (Az előbbi a család szegénységéről, az utóbbi már arról is árulkodik, hogy a rossz anyagi helyzet mellett a szülők iskolai végzettsége is alacsony.) Az esélyegyenlőségi törvényt végül 2003-ban szavazták meg, s ezzel a jogérvényesítésben is új utak nyíltak. Ezt az is alátámasztja, hogy számos jogerős bírósági ítélet született, amely kimondja, a szegregáció – azaz a cigány gyerekek elkülönítése – törvényellenes. Az eltérő hátterű gyerekek együttoktatását ösztönzi az integrációs pedagógiai rendszer kiépítése is. Ezt már több mint 1600 iskolában bevezették: az iskola ennek alkalmazásával pluszpénzekhez jut, továbbá a pedagógusok olyan eszközt kapnak a kezükbe, amelynek segítségével sokféle gyereket képesek együtt tanítani. A többletmunkát a pedagógus-bérpótlék is kiegészíti, ami körülbelül huszonötezer forint havonta.

Mindez így együtt meghozta az eredményét. Ahol ugyanis e módszerrel dolgoznak – tehát megvalósult az Orbán Viktor által oly erősen bírált integráció –, kedvező irányba mozdultak el a folyamatok. Ezt kutatás is alátámasztja: 2007-ben Kézdi Gábor és Surányi Éva köz gazdászok kimutatták, hogy az integráló iskolákban a roma gyerekek tanulási teljesítménye érzékelhetően javult, miközben a nem romáké nem romlott. És ami a legfőbb: a roma és nem roma diákok önértékelése jobb, mint azokban az iskolákban, ahol nem vezették be az integrált rendszert. E rendszerhez csatlakoztak egyébként Lázár János irányításával a hódmezővásárhelyi iskolák is, és a polgármester is a helyzet javulásáról számolt be az Új Katedra című lapban ez év tavaszán, amikor így fogalmazott: „a 2009 őszén végzett kompetenciamérés azt mutatja, hogy minden általános iskola eredményei az országos átlag fölé kerültek, s nincs olyan középiskola, amelyikben a teljesítmények ne érnék el legalább az országos átlagot, de inkább fölötte vannak”. Csak egy fél mondat kiegészítésképpen: az integráció előtt az országos átlag alatt voltak.

Járóka Lívia, aki korábban is támogatólag nyilatkozott az integrációs törekvésekről, most a kormányprogram kapcsán azt mondja: szerinte az ellentmondás csupán látszólagos. „Az említett konferencián az integrált oktatás elvéről és célkitűzéséről beszéltem, és nem annak gyakorlati megvalósításáról, a szocialista–liberális kormányzat konkrét lépéseiről. Beszédemben több olyan súlyos hibára is rámutattam – ilyen például a szülői szervezetekkel, az önkormányzatokkal és a civil szereplőkkel való egyeztetés hiánya, a tanulókat eleve együtt oktató intézmények által igényelt normatívák problémája, illetve annak beolvasztása az iskola saját költségvetésébe –, amelyek miatt összességében valóban kijelenthető, hogy az elmúlt nyolc év integrációs kísérletei sikertelenek voltak. Nem lehet sikeresnek nevezni ugyanis azt a politikát, amely a kitűzött céljaival ellentétes eredményt szül; márpedig az integrációra fordított mintegy 7 milliárd forintos összeg ellenére az elkülönített cigányosztályok száma folyamatosan emelkedett. Bár a roma általános iskolások aránya is növekszik, az elkülönítés mértéke azonban a roma gyermekek számának emelkedését is meghaladóan nő: míg az összes általános iskolás gyermek között a romák aránya az elmúlt húsz évben megkétszereződött, addig az elkülönített osztályok száma a nyolcszorosára növekedett” – mondja, leszögezve, hogy a Fidesz hozzáállása az integrációhoz világos, és összecseng az ő véleményével: egyfelől az etnikai alapú elkülönítés ellentétben áll az alkotmánynyal és az uniós joggal, így az ellen a leghatározottabban fel kell lépni, másfelől a tanulók fejlettség, intelligencia vagy képesség szerinti homogenizálása, szétválasztása nem emberi jogi, hanem pedagógiai szakkérdés. Járóka Lívia leszögezi: a tanulók etnikai elkülönítésének felszámolása és megakadályozása nem képezi vita tárgyát, de a gyakorlati végrehajtás hibáiból a Fidesznek kötelessége levonni a tanulságot.

A roma származásuk több hátrányt okoz az iskolában, mint a szegénység