A szkinhedvezérből lett jobbikos bizottsági elnökké válásának üzenete

„Koszos, mosdatlan, az emberhez csak nehezen hasonlítható lény. Szellemi munkára ritka esetben alkalmas. 600 év kevés volt ahhoz, hogy emberré váljon. Java részük tyúkólhoz hasonló putriban él. Előjogokat követelnek, holott gázkamrát érdemelnek. Lusta, tolakodó, hisztérikus, aljas fajta... gátlástalan, alsóbbrendű nép."

Mármint: a cigány. Míves, a magyar prózahagyományba nyilván szervesen illeszkedő mondatok egy 1993-as szórólapról, amelyet a Nemzeti Ifjak Egyesülete jegyzett. Nevezett szervezet állítólag a legnagyobb magyar szkinhedtömörülés volt a kilencvenes években, de ha csak közepes lett volna, az sem változtatna azon, hogy a Magyar Országgyűlés ifjúsági, családügyi, lakhatási, szociális témákkal foglalkozó bizottsága jobbikos elnökének súlyos köze van e mondatokhoz.

Most olvassuk újra az idézetet.

Sneider Tamás

Meglehet, a Roy néven is ismert, egykor MIÉP-es, most Jobbikban utazó egri Sneider Tamás ilyet sosem mondott, sőt az is lehet, hogy nem ő fogalmazta a szórólap szövegét. (Nem ez volt a legdurvább, amit a szkinhedek csináltak anno.) Ami viszont tény: ő volt a vezetője a tettlegességtől sem visszariadó Nemzeti Ifjak Szövetségének, ilyenformán országos hatása volt a hozzá hasonló elveket vallókra, mert egy vezér már csak ilyen.

Mostantól az Országgyűlés egyik fontos állandó bizottságának elnökeként másra lesz hatása. Az állandó bizottságok tárgyalják meg és véleményezik a törvényjavaslatokat és ellenőrzik a miniszterek tevékenységét.

Ifjúság? Lakhatás? Szociális ügyek? Egy bizottsági elnöki poszt: szimbolikus. Azzal, hogy éppen őt, az egykori szkinhedet delegálta elnöknek a Jobbik, üzent. Üzent azoknak a Békésben, Hevesben, Borsodban, a Jászságban és máshol élő Jobbik-szavazóknak, akik elsősorban mégsem a zsidózásra és a cigányozásra szavaztak, hanem a felemelkedés, az elszámoltatás ígéretére + egyéb populista nagyotmondásokra. Üzent, hogy tévednek.

De üzent a mosolygós Torgyán Józsefnek is, akivel kapcsolatban a nagy médiacelebség meg a retardált muhahák nyomán hajlamosak vagyunk elfelejteni, milyen intenzíven simogatta a kopasz fejeket, s milyen széljobb szervezeteket támogatott boldogult pártja, az FKGP. A Jobbik dobott egy „Kösz, Józsi bá!”-t. Egyáltalán: üzent minden magyar politikusnak, bal- és jobboldalra egyaránt. Azt üzente: beérett a simogatás. Itt vagyunk. És pontosan azok vagyunk, akiknek látszunk. Még ha kinőtt is a hajunk időközben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.