Orbán nélkül a nemzeti együttműködésről

1990-hez képest „rendszerhiba” történt, ennek kijavítása az új Országgyűlés joga és kötelessége. Világosan el kell választani az elmúlt húsz évet az elkövetkező évtizedektől. Ehhez keresünk szövetségeseket – hangoztatta tegnap este Lázár János a T. Házban, amikor elkezdték az Orbán Viktor által jegyzett, a nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozat tárgyalását.

Orbán a parlament alakuló ülésén olvasta fel a dokumentumot, amelynek alcíme: Legyen béke, szabadság és egyetértés. Az első bekezdése pedig úgy szól: „A XXI. század első évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét.”

Orbán Viktor tegnap a parlamenti vitán nem volt jelen. Lázár János Fidesz-frakcióvezető úgy fogalmazott: forradalom történt a szavazófülkékben. „Nem engedünk a nyilatkozatban 1848-ból és 1988-ból sem, nevetséges, sőt gyermekded, amikor a rendszerváltozás értékeit féltik azok, akik a demokrácia szót fosztóképzőként ismerték és alkalmazták”, mondta.

Harrach Péter (KDNP) a Trianon utáni közös országépítést és a bethleni konszolidációt ajánlotta az ellenzék figyelmébe. AzMSZP alternatív nyilatkozattal állt elő. Lendvai Ildikó úgy fogalmazott, „ne vegye el a Fidesz és a KDNP az országtól az elmúlt húsz évet”. Mesterházy Attila frakcióvezető pedig az MSZP indítványát ismertette, amelyben egyebek mellett az áll: „itt az ideje, hogy befejeződjön a politikai hidegháború”.

Vona Gábor (Jobbik) azt vetette fel: ilyen homályos politikai nyilatkozattal miért terhelik az Országygyűlést? Komoly szembenézésre szükség lenne, de ez a dokumentum nem alkalmas erre. Schiffer András (LMP) azt mondta: nem kell azt a hamis képzetet kelteni, hogy kiléptünk volna abból a rendszerből, melyet az 1989-es jogállami forradalom, rendszerváltás létrehozott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.