Nem könnyű az élet a HospInvest után

Barátságtalan gesztusnak tartják az egri Markhot Ferenc megyei kórház működtetői, hogy a Borsod megyei kórház néhány hete járóbeteg-szakrendelőket nyitott Egerben. Az előbbiek szerint nem volt szükség új rendelőkre, a miskolci kórház vezetője viszont azzal érvelt: senkitől nem vettek el semmit.

Kardiológia, neurológia, idegsebészet és ortopédia – heti nyolcvan órában e szakrendeléseket indította el április közepén – éppen a parlamenti választás két fordulója között – Egerben a Borsod megyei kórház. A jobboldali vezetésű egri önkormányzat, a fideszes irányítású Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat – amelyben a Fidesz–KDNP frakciója tagja Csiba Gábor miskolci kórházigazgató is – társulási szerződést kötött annak érdekében, hogy a négy szakrendelés elindulhasson a hevesi megyeszékhelyen.

A havi nyolcvanórás rendelési időt – ami napi négyórás rendelésnek felel meg – a miskolci kórház a saját keretéből adta át az egrieknek, a betegellátás havi hatmillió forintos költségét az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozza: ebből fedezik a tizenkét orvos munkadíját és a rezsiköltségeket.

Csiba Gábor érdeklődésünkre azt mondta: egy évvel ezelőtt megkérték az engedélyeket az új szakellátás beindítására, ám az illetékes tisztiorvosi hivataloknál elhúzódott az ügyintézés. Hozzátette: amikor az egri Markhot Ferenc megyei kórházat 2008 őszén átvette a HospInvest Zrt., sok beteg és orvos elhagyta az intézményt. – Az Egerben elindított szakellátással nemcsak a betegeknek, de azoknak az orvosoknak is segítünk, akik annak idején ellenezték a HospInvest hatalomátvételét, és emiatt elvesztették állásukat – mondta Csiba Gábor, aki hozzátette: korábban harminc olyan dolgozót – orvosokat, műtősöket, ápolókat – vett át a miskolci kórház, akik nem írták alá a HospInvesttel a munkaszerződésüket.

Az egri járóbeteg-szakrendeléseken is olyan orvosokat alkalmaztak, akik kiszorultak az egri kórházból, velük továbbra is szolidaritást vállalnak – tette hozzá. Csiba Gábor közölte: az egri szakrendelésekre átadott óraszámot nem a miskolci betegektől veszik el, ott a járóbetegellátás óraszáma megfelelő.

Sós Tamás, az egri Markhot Ferenc megyei kórházat tulajdonló Heves Megyei Közgyűlés szocialista elnöke szerint az új egri szakrendelő létesítését nem szakmai ok, hanem politikai alku eredményezte. A betegeket ugyanis – állította Sós Tamás – Egerben megfelelően ellátták eddig is. Az ÁNTSZ miskolci kirendeltségén azt a tájékoztatást kaptuk: szabad kapacitása terhére bármelyik járóbeteg-szakrendelő elláthat területen kívüli beteget is.

A szakellátásra kijelölt helyiségek Egerben, a város önkormányzatának tulajdonában vannak, s hosszú ideje álltak kihasználatlanul – mondta Palotai Zsuzsanna, a polgármesteri hivatal egészségügyi irodájának vezetője. A felújításra hatmillió forintot költött a város. A gépeket, berendezéseket az itt praktizáló orvosok biztosítják, akik vállalkozókként kötöttek szerződést a miskolci kórházzal a rendelők működtetésére. A berendezések használatát, az asszisztensek bérét és a helyiségek rezsiköltségeit is az OEP által a nyolcvanórányi betegellátásra biztosított, átlagosan havi hatmillió forintos keretből fedezik. – Az orvosok egy része délutánonként a magánrendelését is itt folytatja, ám arra az időre bérleti díjat fizetnek az önkormányzatnak –tette hozzá az irodavezető.

Pócs Alfréd – aki annak idején a HospInvest egri szerepvállalását támadó kórházvédők egyik szószólója volt – most a salgótarjáni kórházban dolgozik, s április óta az új egri szakrendelő ortopédiai részlegén is vállalt heti egynapos munkát.

– A végső cél, hogy viszszakerüljenek az egri kórházba azok, akik a HospInvesttel nem kötöttek munkaszerződést. Remélhetőleg az őszi önkormányzati választások után erre lesz lehetőségünk – mondta Pócs Alfréd.

– Az egri Markhot Ferenc megyei kórház minden járóbeteg-szakrendelésen gond nélkül el tudja látni a hozzá tartozó Heves megyei betegeket, – mondta Banyó Tamás, az intézményt működtető, a Heves megyei önkormányzat által a HospInvest távozása után létrehozott kft. ügyvezetője, a kórház főigazgatója. Szavai szerint vannak ugyan várólisták egyes osztályokon, ám ez megfelel az országos átlagnak.

Közölte: miután tavaly ősszel a megyei önkormányzat a HospInvest csődje után visszavette a kórház üzemeltetését, 34 olyan szakdolgozó és 14 orvos kérte felvételét hozzájuk, akik a magáncéggel – elvi vagy egyéb okokból – nem kötöttek munkaszerződést, és korábban távoztak az intézményből. (Az 1200 közül négyszáz dolgozó nem kötött szerződést a HospInvesttel. Egy részük azóta nyugdíjba ment, az orvosok többsége más városokban dolgozik, vagy magánpraxist indított, az ápolónők és asszisztensek közül van, aki visszatért korábbi munkahelyére, de még ma is akadnak, akik munkanélküliek. – A szerk.)

Arról még nincsenek pontos adatok, hogy a Heves megyei kórház hasonló járóbetegszakrendeléseiről hány beteget „szipkázott el” az újonnan indított egri szakrendelő, s hány páciensüket utalták az egri Markhot Ferenc megyei kórház fekvőbeteg-részlegei helyett a távolabbi Borsod megyei kórházba esetleges további ellátásra. Ez utóbbi gesztust ugyanis –mint azt több, a neve elhallgatását kérő érintettől megtudtuk – elvárja a vele szerződött egri orvosoktól a miskolci kórház.

Az egri járóbeteg-szakrendelésen olyan orvosokat alkalmaztak, akik kiszorultak a helyi kórházból
Az egri járóbeteg-szakrendelésen olyan orvosokat alkalmaztak, akik kiszorultak a helyi kórházból
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.