Lehet más? Bajnai

Az elmúlt hét méltatlan, megalázó fejleményei ellenére is elvállaltam ezt az embert próbáló, nehéz, hazafias feladatot – mondta Bajnai Gordon alig több mint egy éve, amikor elfogadta az MSZP és az SZDSZ felkérését a kormányfői tisztre. Valóban, több mint tíz jelöltet átdaráltak magukon és a nyilvánosságon a politikusok, mire eljutottak hozzá. Nem lehetettt felemelő, miként a feladat sem ígérkezett hálásnak. Ahogy nem biztos, hogy a megbízatás elteltével Bajnai Gordon hálás érte.

Nem ritka a magyar történelemben az ilyen rövid miniszterelnöki ciklus. Az eddigi hetvenből 37 körülbelül egy évig vagy még rövidebb ideig tartott. Csakhogy ez most nagyon hosszú év volt. Gazdasági és társadalmi zuhanórepülésben lévő ország kormányzását vette át Bajnai Gordon, és egy szinte már normál magasságba, utazósebességre állított Magyarországot adott át tegnap a Fidesznek.

Ő sikeres volt, a mögötte álló pártok megbuktak. Ezen belül az SZDSZ lényegében az enyészeté lett.

Hogyan lehetséges ez? Miben mérjük a sikert?

Bajnai maga így számol el: Ma hazánkat az egyik legbiztonságosabb országnak tartják Európában, miközben Görögország miatt recseg-ropog az eurozóna, és egy sor másik országban valóban vészhelyzet van. Nálunk nincs már. A magyar forint egy év alatt jelentősen erősödött, a jegybanki alapkamat 20 éve nem volt ilyen alacsony. Tegyük hozzá: a GDP, ha mikroszkopikus méretekben is, de növekedésnek indult, az ipari termelés már szabad szemmel is kivehető lendületet vett. A lakosság fogyasztását viszont nagyságrenddel visszafojtotta a kormány. Meglehet, előtte kitombolták magukat az emberek, de emiatt már nem mentek utcára. És a Fidesz nem is küldte őket. A maguk módján belátták, hogy ennek meg kell történnie, bár az ellenkezőjét állították.

Bajnai jó előre közölte, nem marad politikus. Ezért nem játszik arra, hogy örvendezzünk annak, amit lelkiismerete szerint meg kell tennie. Ez a hétköznapokat tekintve csak kellemetlenségeket okozott. Személyes népszerűsége azonban éppen azon a szinten van, mint volt két éve, még „ártalmatlan” miniszterként. Pedig valójában – elvont eszmény szerint – politikusként viselkedett. Minden fölösleges konfliktust kikerült. Belül, kívül. Ficóval tárgyalt, a Fidesszel kerülte a konfliktust, Sólyom Lászlóval közösen lépett fel, például, a rádiófrekvenciák „zavarása” ügyében, a Jobbikkal szemben viszont kérlelhetetlen volt. És megcsinált mindent, amit megígért.

A Medián felmérése szerint a megkérdezettek mégis csak elégségesnek minősítették a Bajnai-kormány teljesítményét.

Csaba László egy írásában strandkormánynak minősítette Bajnaiét. Arra gondolhatott, hogy jön majd egy másik kormány, ez hazahurcolkodik, semmi nem marad utána. Bajnai szerint ez nagy baj volna. Pedig így lesz. És az utolsó közvélemény-kutatás szerint nem is, vagy még nem lehet más a politika. Félő, Bajnai nem is tér vissza.

Veszteség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.