– Csak azt a koldulást büntetik a jogszabályok, amely mások zaklatásával jár – fogalmaz Knob Ernőalezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság osztályvezetője. – A szabálysértésért 30 ezer forintra is meg lehet büntetni a vétkeseket.

– Ember, hát normális dolog ez? – ezt már egy koldus kérdezi tőlem a Tesco parkolója előtt.

– Azért koldulok, mert nincs pénzem, erre föl pénzbüntetésre ítélnek. Nem tudok mást csinálni, mint leülöm.

Bemutatkozom, nyújtom a kezemet, de elhárítja.

– Velem akar kezet fogni? Nem vagyok én ember, hanem a város szégyene. A markom is csak kéregetésre való! – jellemzi önmagát a környezet által ráhányt szavakkal. Belépőjegyemet az élettörténetéhez azzal váltottam meg, hogy megvettem tőle egy újságból kivágott szentképet.

– Mi lökte ki az utcára? – kérdezem tőle.

– Az utcára az ital. Az italhoz a nők – summázza az életét.

– Elváltam, a házrészemet elkótyavetyéltem, italba fektettem a jövőmet. Munka nincs, már nem is vagyok való a munkára. Elbukdácsolok a halálig. Kéregetek, de ha nem adnak, azt is megköszönöm. Mi ebben a zaklatás?

A rendőrség bűnmegelőzési főhadnagya szórólapokat osztogat. Kiderül belőle, hogy a hajléktalan létformának három szervezett állomáshelye van. A nappali melegedőt – ez ősszel és télen fontos – mindenki szabadon látogathatja. Az átmeneti szállás „átmenet a hajléktalan- és a polgári lét között”. A hajléktalanok otthonába azok kerülhetnek, akik egészségi állapotuk miatt tartós gondozást igényelnek.

– Este kimosom a zoknimat az átmeneti szálláson, reggelre ellopják a szárítóról – mondja a megyeháza előtti téren kolduló Molnár Róbert. – Naponta kell vennem a kínai boltban. A rongyos koldust jobban szeretik, elhiszik a nyomorúságát.

Molnár Róbert 1999-ig dolgozott az építőiparban. Élettársával Torony községben laktak. A kapcsolat szétment, az építőipar is összeomlott.

– A vállalkozó nem jelentett be, még tízéves munkaviszonyom sincs – mondja. – Kinek kellenék a hét osztályommal? Állandó szociális járulékként 25 600 forintot kapok havonta. Hatvanhét százalékos rokkantnak nyilvánítottak a tüdőm miatt, meg hát iszom is.

– Hogyan kéreget?

– Tisztelettel és udvariasan. Az viszont nem elég, ha kiteszem a kalapomat a templom elé. Ha nem szólítom meg az embereket, akkor esélyem sincs.

– Mennyi pénzt szoktak adni?

– Egy húszast, egy százast. A Tescónál egyszer kaptam egyben kétezer forintot. A gazdagok nemigen adnak, a szegényekből élünk.

– Mennyi jön össze naponta?

– Ha megvan a napi kétezerötszáz, az nagyon jó.

– Megbüntették már a koldulás miatt?

– Mindig megbüntetnek. Leülöm.

– Hogyan fogadják a börtönben a koldusokat?

– Megértéssel. Egy hétig gyógyszert kapunk, mert valamennyien szenvedünk az alkoholmegvonástól. A börtönlakók nem gyűlölik a kéregetőket. A szabad emberek nem annyira megértőek.

Szavait igazolni látszik egy belvárosi üzlettulajdonos kifakadása.

– Ha a rendőrség nem lép, eltakarítom őket a boltom elől, mint a kutyaszart – erősködik.

A megyeháza előtti téren található a Nyugat-magyarországi Egyetem bölcsészettudományi kara. A bejárat előtt is gyakran felbukkannak a hajléktalan koldusok.

– Előfordult, hogy sorfalat álltak, s nem akartak beengedni az épületbe – mondja Pólay Veronika dékánhelyettes, majd hozzáteszi: ittasak, büdösek, mosdatlanok a koldusok. – Már a padokat is elvitettük a térről, hogy ne itt töltsék az idejüket, de még ők voltak fölháborodva.

Az egyik hajléktalan sértetten elsomfordál.

– A rendőröket még csak följelenthetem a katonai ügyészségen zaklatásért, de az ilyenekkel

– mutat a tanárnőre – mit tehet az ember?

Molnár Róbertet kérdezem:

– Mi lesz magával? Van-e kiút?

– Mi lenne? Megyek a börtönbe. Kijövök, bemegyek. Ha már nem bírom, összeszabdalom magam, és beszállítanak a pszichiátriára. Nem hiszem, hogy elvonóra küldenének, már kilencszer próbálkoztam vele, egyszer sem jött be.

– A rendőrségnek sajnos sok lehetősége nincs – állapítja meg az alezredes. – Ami van, azzal próbálunk meg élni.

Szegeden 2007-ben önkormányzati rendeletben tiltották meg a belvárosi koldulást. Az erőszakos, zaklató koldulók általában Romániából érkeztek, őket ez a jogszabály visszaszorította. Jelenleg Szegeden is a hajléktalanok kéregetnek a külső területeken, s általában nem lépnek fel fenyegetően. A pécsi közgyűlés az idén márciusban döntött arról, hogy a centrumból kitiltják a koldulókat. A rendelet hatálybalépését követően nem lett több koldus Pécs más területein, a jelek szerint a kéregetők pályát vagy várost váltottak.

Győrött főként a kórház parkolójában koldulnak, s ez sokszor fölháborítja a vizsgálatra vagy benn fekvő hozzátartozójukhoz érkező embereket. Miskolcon korábban próbálkoztak a bírságokkal, de a pénz nem volt behajtható. Ha erőszakos, zaklató kéregetést tapasztalnak – ami egyébként nem gyakran fordul elő –, akkor azonnal rendőri intézkedés keretében megoldják a konfliktust. Ez a személyes fellépés, beszélgetés szerintük sokkal hatékonyabb, mint a pénzbírság. Debrecenben főleg a MÁV-állomás környékén és a belvárosban kéregetnek a koldusok, tavaly 73 esetben jelentette fel őket a rendőrség az igazgatásrendészeti csoportnál. Gyakori, hogy a Flaszter című újság árusításával jutnak pénzhez, ez a tevékenység nem minősül koldulásnak.

„A gazdagok nemigen adnak, a szegényekből élünk”