Nevezettek pontosan azt válaszolták, amire számítani lehetett. Legfeljebb az érthetetlen, miért tesz most úgy Martonyi János, mintha meg volna lepve Pozsony hisztérikus reagálása miatt. Hiszen ezt már hetekkel ezelőtt megjósolták a szlovákiai magyar politikusok. Ezért is kérték jó előre Orbántól, ne kapkodja el a kettős állampolgárság megajánlásának ügyét. Egy elsietett magyar lépés szerintük a Fico–Slota páros malmára hajtaná a vizet: kiváló okot szolgáltatna nekik a magyarellenes érzelmek felszítására az ottani kampány csúcspontján. Most ennek vagyunk szemtanúi. Egyben a habitusában Orbánnal sok hasonlóságot mutató Fico üzent Martonyival. Röviden, velősen: benne emberére akadt Orbán.

Már kezdtük elhinni, hogy a magyar–szlovák kapcsolatokban lejjebb már nem vezet út. Mostantól reális a veszély, hogy a mélypont még előttünk van. Hogy elkerüljük, államférfiúi bölcsesség szükségeltetne, aminek halvány nyoma sem dereng. Sem itt, sem ott. A kettős állampolgársággal ugyanaz eshet meg, mint az előző Orbán-kormány idején a státustörvénnyel: a nagy anyaországi ajándék mérgezett gyümölccsé válik. Akkor a törvényt csak úgy lehetett a szlovák és a román kormány torkán lenyomni, hogy a jogszabály tüskéit – vagyis a területenkívüliség elemeit – lenyesegettük, de ezzel jórészt meg is fosztottuk eredeti szándékaitól.

Orbánék most is abból indulnak ki, hogy a szomszédoknak semmi közük ahhoz, milyen törvényeket hozunk az ott élő magyarok segítése céljából. Ők viszont – jelen esetben a szlovákok – azt válaszolják: nekik meg az a szuverén joguk, hogy eldöntsék, milyen módon engedik alkalmazni területükön a saját állampolgáraik státusát érintő idegen törvényeket. Mint látjuk, az érvelés mindkét oldalon lényegében ugyanaz, mint nyolc-tíz évvel ezelőtt volt. Akkor zömmel a szlovák érvek bizonyultak nyomósabbaknak.

Nem lenne itt semmi gond, ha steril jogászi purparléról volna szó. Csak hát ettől messze vagyunk. Százezrek mindennapjait keserítheti meg egy elmérgesedő vita – amit meg kell akadályozni. Nekünk, magyaroknak, ehhez első ránézésre több érdekünk fűződik. Merthogy Pozsony kezében tényleg van magyar kártya, a miénkben viszont nincs szlovák lap.

Egy hirtelen felindulásból elkövetett kettős állampolgársági döntés előtt ideje volna egy-két kérdést feltennünk magunknak. Mivel teszünk a legtöbbet a szomszédos országokban élő magyarokért? Valóban azzal-e, ha előkészítetlenül, a következmények vizsgálatát mellőzve, tárgyalások nélkül, de szuverén jogunkkal élve megadjuk a kettős állampolgárság lehetőségét? Akár azt is vállalva, hogy ezzel komoly kellemetlenségeknek tehetjük ki őket, úgymint – Ficóék közléséből tudhatjuk – állásvesztés, állampolgárságtól való megfosztás? Mi persze akár még így is vállalhatjuk a dolgot – de biztosak vagyunk abban, hogy az érintettek is?