A Fidesz módosítani fogja a nemzetbiztonsági törvényt

Az MSZP azt kéri a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoktól, hogy „hússzoros” alapossággal végezzék el a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztjára és tagjának delegálandó jobbikos politikusok C típusú átvilágítását, és ha van, jelezzék a „nemzetbiztonsági kockázatot”.

Lendvai Ildikó tegnap azt mondta: kérik a T. Ház leendő elnökét, Schmitt Pált is, hogy ha a szolgálatok kockázatot jelölnek meg, ne hagyja jóvá az érintett képviselők bizottsági elnöki, tagsági jelölését. „Kérjük, sőt követeljük, hogy mindenki tegye a dolgát”: a szolgálatok jelezzék, ha a jobbikos jelöltek bármilyen kapcsolatban állnának a Magyar Gárdával, annak finanszírozásával, pártolói körével.

A parlamenti nemzetbiztonsági bizottság elnöki tisztét az MSZP engedte át a Jobbiknak, igaz, kényszerhelyzetben.

A szocialistáknak ugyanis választaniuk kellett, és az MSZP a költségvetési bizottság elnöki posztját választotta. Ráadásul ha nem választ, akkor azon bizottságok esetén, amelyekben nem született volna ellenzéki egyezség, a Fidesz, illetve a KDNP által delegált alelnök vezette volna a testületet.

Lapunk úgy értesült, hogy mivel a titkosszolgálatokat vagy a Pintér Sándor által vezetett Belügyminisztériumhoz, vagy a Navracsics Tibor által irányított Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz „rendelik”, mindenképpen módosítják a nemzetbiztonsági törvényt. A módosítás során elképzelhető, hogy - ahogy fi deszes forrásaink fogalmaznak - „más változtatást is eszközölnek".

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.