„Fizetség nélkül dolgoztattak, egy pincében laktam, rendszeresen ütöttek-vertek, még a tanya udvarát is csak engedéllyel hagyhattam el. Azt mondták, ha szökni próbálok, utánam jönnek, elkapnak és megölnek” – így beszélt meghurcoltatásáról az az 50 éves kisvárdai férfi, akit a napokban szabadított ki több hónapos fogság után a rendőrség egy a szabolcsi kisváros határában lévő szőlőhegyi tanyáról.

A környéken csak Janiként ismert kisvárdai férfi sorsa korántsem példa nélküli. Bár ezekről – a közbeszédben csak modern kori rabszolgatartásként emlegetett – bűnesetekről az Országos Rendőr-főkapitányság nem vezet statisztikát, az elmúlt évek bűnügyi jelentéseiből kiderül: egyre gyakoribb, hogy haszonszerzés miatt embereket ejtenek foglyul, s kényszerítenek munkára veréssel, fenyegetéssel, éheztetéssel. Három éve Fejér megyében derült fény arra, hogy két dunaújvárosi férfi fogva tartott és erőszakkal kényszermunkára bírt intézeti nevelésből kikerült fiatalokat. Tavaly Bács-Kiskun megyében, Kunszentmiklóson történt hasonló eset. Két férfi és két nő csalással megszerezte idős emberek házait, majd nyugdíjukat elvették, dolgoztatták, bántalmazták őket.

Az idén áprilisban Kaposváron csapott le a rendőrség egy családra, amely a gyanú szerint három középkorú, nincstelen férfi t ütött-vert, dolgoztatott éveken át, emellett nevükre alapított vállalkozásokat adósított el. Az ügyben gyanúsított férfit, a feleségét és apját előzetes letartóztatásba helyezték.

Az elmúlt napokban két hasonló eset is történt: Pécsett két férfit azzal gyanúsítanak, hogy szeptemberben az autójukba tuszkoltak és elvittek Pécsváradon egy gyámság alatt álló 57 éves férfit, akit azóta fogva tartottak és dolgoztattak.

Az ország másik végében, Kisvárdán is akcióba léptek a rendőrök a napokban: kiszabadították a fogságból a szakma és munka nélküli, vagyontalan férfit, Janit.

A rendőrség szakértői szerint bár minden ügy más, de sok a közös vonás az egyes esetekben: a tettesek rendre kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket szemelnek ki – intézetből kikerült fiatalokat, rossz körülmények között élő időseket, gyámság alatt lévőket, nincsteleneket, hajléktalanokat. A kaposvári kommandós akció során elfogott családfő, H. Zsolt például a nyomozás eddigi adatai szerint kifejezetten a munkaügyi központ környékén vadászott áldozatokra. Sokakkal szóba elegyedett, majd szállás, koszt, munka és fizetség ígéretével belvároshoz közeli házába csábította azokat, akiknek állásuk, pénzük, rokonuk sem volt. A ház körül, földeken, építkezéseken „foglalkoztatta” őket „jótevőjük”, akinek viselkedése – a rendőrségtől származó információk szerint – hamar megváltozott: koszt helyett moslékot, fizetés helyett pedig verést kaptak tőle a férfiak.

– A kiszolgáltatott helyzetbe került, a társadalom perifériájára szorult embereket könnyebb megfélemlíteni, hiszen nekik már nincs hová menekülniük, nincs számukra alternatíva. A rettegés megbéklyózza őket, belefásulnak sorsukba, végül pedig már meg sem próbálnak küzdeni, annak is örülnek, hogy fedél van a fejük felett, s kapnak némi ennivalót –mondta érdeklődésünkre Virág György pszichológus, az Országos Kriminológiai Intézet igazgatója, aki hozzátette: – Mindezek miatt egy idő után helyzetük rabjává válnak ezek az emberek, s már akkor sem menekülnek, ha arra lehetőségük adódik. Ettől kezdve pedig szinte tehetetlenné válik a hatóság, hiszen az áldozatok helyett nem dönthetnek sorsukról.

Az áldozatok fenyegetettségéről, lelkiállapotáról egyegy konkrét eset árul el a legtöbbet. A Kisvárdán fogva tartott – mint megtudtuk, jelenleg kórházban ápolt, műtétre váró – férfi testén például mindig akadt eltakarhatatlan sebesülés, a füle is kétszeresére dagadt, miután csavarhúzóval ütötték meg. Habár ez többeknek is feltűnt, mégsem fogadott el senkitől hónapokon át a segítséget.

– Láttam, hogy sántít a Jani, a szemöldöke felrepedt, a feldagadt kézfején vágás, szúrás nyoma. De hiába kérdezgettem sebesüléseiről, hiába mondtam, hogy segítek neki, ő félelmében egyre csak hallgatott –mesélte egy kisvárdai férfi, aki az elmúlt hónapokban többször is összefutott az áldozattal munka közben. Janit végül mégis a jóravaló ismerős, pontosabban az általa értesített rokon feljelentése nyomán sikerült megmenteni a feleségével és két gyermekével élő, 29 éves fogvatartójától, aki szabadlábon védekezhet, s tagadja a vádakat. Váltig állítja: ő csak kiemelte a nyomorból, befogadta, ruházta, etette, szálláshoz juttatta a férfit.

Az áldozatok megfélemlítése kapcsán a kaposvári áldozatok vallomásaiból megdöbbentő részleteket idézett Kemény Gábor alezredes, városi rendőrkapitány:

– Rendszeresen, olykor ostorral verték a fogva tartott férfiakat,mígnem teljesenmegtörtek. Egyszer egyiküknek satuba kellett szorítania saját kezét, a családfő pedig ráparancsolt a másik áldozatra, hogy fűrészelje le az ujjakat. Lelkiállapotukról mindennél többet elárul az, hogy egyikük sem tiltakozott, a fűrészelés csak azért maradt el, mert a családfő végül meggondolta magát.

Az alezredes szerint a három férfit hetek, hónapok szisztematikus terrorjával olyanynyira megtörték, hogy végül éppen ők nehezítették meg a kiszabadításukra tett kísérleteket. A kaposvári nyomozók ugyanis már tavaly nyáron tudtak az esetről, mégsem tehettek semmit: többször megpróbálták kiemelni a férfiakat a családból, ám ők félelmükben a helyszínen, de még a rendőrkapitányságon is váltig állították, hogy önként maradnak a családnál, amely „befogadta” őket. Végül egyikük tavasszal vallomást tett, s akkor két másik társa is csatlakozott hozzá. Ebben nagy szerepe volt annak is – teszi hozzá Kemény Gábor –, hogy a rendőrség védelmet ígért nekik.

Az éhezéstől legyengült, a verésektől sebesült férfiakat – titkos körülmények között – elszállították a városból. Azért így, mert a kiszabadítottak még mindig rettegnek attól, hogy egykori fogvatartóik – vagy éppen az általuk felbérelt emberek – rájuk találnak, s a szenvedéseik elölről kezdődnek. Védelmük az ügy felgöngyölítése szempontjából kulcsfontosságú: vallomásuk ugyanis perdöntő abban, hogy a személyi szabadság megsértésével és súlyos testi sértéssel gyanúsítottakat bizonyítékok alapján elítélhesse a bíróság.

Arról, hogy mi lett velük, a kaposvári rendőrkapitány anynyit mondott: távoli megyékbe, ellátásukról megfelelően gondoskodó intézményekbe kerültek.

A kaposvári esetben érintettekkel megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot, ám attól félve, hogy a családfő vagy emberei rájuk találnak, még azt is viszszautasították, hogy névtelenül meséljék el meghurcoltatásukat.

A Kaposvár belvárosához közeli utcában, rikító piros színű házban tartották fogva a férfi akat. Amikor a helyszínen jártunk, két munkásember dolgozott az udvaron, de mielőtt bármit is kérdezhettük volna tőlük, riadtan az épületbe siettek. Hamarosan egy középkorú, testes asszony – mint utóbb kiderült, az előzetes letartóztatásban lévő férfi anyja – lépett ki a házból. Azt mondta, egy szó sem igaz a fiát ért vádakból. Kérdeztük volna az udvaron dolgozó két férfiról is, akik egyes hírek szerint szintén nem önszántukból dolgoznak a háznál, de az asszony nem válaszolt. Csak annyit közölt: majd telefonon jelentkezik, ha úgy dönt, nyilatkozni akar. Hívását hiába vártuk.

Ebben a kisvárdai házban élt Jani, mielőtt „jótevője” – úgymond – kiemelte és munkát adott neki