Heti három óra adminisztráció - tanítás helyett

Heti 51 órát dolgozik átlagosan egy magyar pedagógus – derült ki egy kutatásból. Nem tanítási feladatokkal – a diákok felügyeletével vagy étkeztetésével – heti 9,5 órát foglalkoznak. A PDSZ kezdeményezi a kötelező óraszám csökkentését.

Sok a túlterhelt pedagógus, de vannak, akik az átlagos munkavállalóknál is kevesebbet dolgoznak. A pedagógusok munkaterhelése még egy-egy iskolán belül is nagyon változatos – derült ki az oktatási tárca és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének közös megrendelésére a Tárki-Tudok által készített felmérésből.

Az adatgyűjtés 2010 márciusában zajlott: a 3380 pedagógust – 148 iskola 2807 tanítóját és tanárát, valamint 100 óvoda 573 óvodapedagógusát – arra kérték, hogy két héten át online jegyezzék föl napi elfoglaltságukat. Az időmérleg-vizsgálat, amelyre Magyarországon pedagógusok körében még nem volt példa, kiterjedt a hétvégékre is.

E szerint egy átlagos magyar pedagógus heti munkaterhelése 51 óra. Vannak azonban, akik heti 35 óránál is kevesebbet dolgoznak (a pedagógusok 5,4 százaléka), és vannak, akik heti 60 óránál is többet teljesítenek (a pedagógusok 17,1 százaléka). A heti kötelező munkaidő viszont 40 óra. Kiderült az is, hogy a pedagógusok a teljes munkaidejüknek mindössze harmadát töltik tanítással: 18,5 órát osztálytermi tanítással, 1,9 órát korrepetálással vagy valamiféle szakkör megtartásával. Ez megfelel a nemzetközi trendeknek.

Az órákra heti 11,9 órában készülnek, adminisztratív feladatokkal pedig heti 3 órát foglalkoznak. A pedagógus-munkakörbe tartozó, de nem tanítási feladatokkal, például a diákok felügyeletével, kísérésével, étkeztetésével, fogadóórákkal, a szülőkkel való kapcsolattartással vagy osztályfőnöki tevékenységgel heti 9,5 órát töltenek. Az iskolamenedzsmenttel kapcsolatos tevékenységekkel 3,2 órát foglalkoznak, míg „egyéni professzionális tevékenységre” – továbbképzés, önképzés – 6,1 óra jut hetente.

A pedagógusok a szabadnapjukon is dolgoznak: az esetek csaknem felében dolgozatokat javítanak vagy az órákra készülnek. Az óvodapedagógusok heti átlagos munkaterhelése alacsonyabb, de még így is több, mint a heti kötelező munkaidő: 46,2 óra. Itt is nagy a szórás: 5,3 százalékuk egy héten 35 óránál kevesebbet dolgozik, 11,6 százalékuk viszont heti 55 órát. A teljes heti munkaterhelésből 42,6 óra esik a hét öt munkanapjára és 3,6 óra a két szabadnapra.

Lannert Judit, a Tárki-Tudok Zrt. vezérigazgatója a kutatást ismeretető tegnapi sajtótájékoztatón rámutatott: az intézményvezetők dolgoznak a legtöbbet, mert hiába csökkentett az óraszámuk, sok az adminisztrációs feladat. Az intézményvezetők a pedagógusokat segítő személyzet hiányát is hangsúlyozták. Nyugat-Európában ezer tanulóra öt kisegítő jut.

Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke azonnali tárgyalást kezdeményez az új kormánnyal a pedagógusok heti kötelező óraszámának csökkentéséért. Szerinte a kutatásból ugyanis az következik, hogy nem volt megalapozott a kötelező óraszám emelése 2007 szeptemberében.

Akkor a tanítók heti kötelező óraszámát 21-ről 22-re, a tanárokét 20-ról 22-re emelték. Kerpen ezt most egységesen heti 20 órára csökkentené, az óvodapedagógusok heti 32 kötelező óráját pedig 26 órára. Azt mondta: nem az a céljuk, hogy kevesebbet dolgozzanak a pedagógusok, hiszen így is többet teljesítenek, mint heti 40 óra, hanem az, hogy átstrukturálják a munkaidőt, és több idő jusson a szülőkkel való kapcsolattartásra. Közölte: szükség volna kisegítő személyzetre is, hogy a pedagógusok ne legyenek ennyire leterhelve.

Egy átlagos magyar pedagógus heti munkaterhelése 51 óra
Egy átlagos magyar pedagógus heti munkaterhelése 51 óra
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.