A Fidesz ismét úgy próbálta menteni magát egy általa (minden jel szerint) elkövetett törvénysértés után, hogy ellenfelét hasonló cselekmény elkövetésével vádolta meg. Csakhogy a leleplezéshez prezentált bizonyítékról kiderült: maga a leleplező hamisította.

Idézzük fel röviden a történteket.

A kampány finisében előkerült egy hangfelvétel, amelyen a Fidesz kampányfőnök-pártigazgatója, Orbán bizalmasa, Kubatov Gábor arról beszélt, hogy nemcsak a saját híveikről, de a politikai ellenfél (a „komcsik”) szavazóiról is pontos adatbázissal rendelkeznek. Kubatov azt is elárulta, hogy tavaly Pécsett az ő aktivistái szórtak a postaládákba szoci szórólapokat a kampánycsend idején, hogy aztán (az általuk elkövetett) törvénysértéssel vádolják meg ellenfelüket. (Meg is vádolták, az illetékes választási szervek helyt is adtak ennek.)

A nyilvánosságra került hangfelvétel botrányára a Fidesz – a felelősséggel való legcsekélyebb szembenézés helyett – most ellenbotrányt prezentált. A Hír TV közzétett egy videót, amely egy (elsötétített szobában látható) számítógép képernyőjén a szocialisták hasonló adatbázisát mutatja, miközben egy „sértődött ifjú szocialista” (eltorzított hangon) beszámol róla, hogy az MSZP 2002 óta alkalmazza ezeket a – valójában nem kubatovi, hanem werberi –módszereket. (A fideszes politikai mitológia szerint 2002-ben történt az ősbűn, amikor efféle csalással ütötték ki a kormányt a nemzet miniszterelnöke kezéből.)

Az eltorzított hangú, sértődött ifjú szocialistáról azonban kiderült, hogy nem más, mint Kádár Tibor, Kubatov Gábor bizalmasa. Kiderült az is, hogy – bár a felvételen valóban az MSZP (Szigetvári Viktor szerint törvényes) adatbázisa látható –, a rendszerbe nem a párt számítógépéről, hanem egy külső, „klónozott” gépről léptek be.

(Az olvasónak erről bizonyára a 2006-os kampány emlékezetes botránya, a szerverbetörés jut eszébe. Az akkor még nem maradt következmények nélkül, legalábbis politikai értelemben nem: hozzájárult Orbánék vereségéhez. Hogy a Fidesznek ma már nem ártanak az efféle botrányok, abból két dologra következtethetünk: 1. a szóban forgó párt rettentően megerősödött; 2. a demokrácia ezzel fordított arányban gyengült.)

Illusztrációképpen idézzünk föl még egy (semmiféle visszhangot nem kapott) esetet a 2010-es kampányból. Az MDF székesfehérvári jelöltjét, Göblyös Istvánt fölhívta egy ismeretlen telefonáló, aki az egyik fővárosi jelölt ismerősének mondta magát, és arra való hivatkozással, hogy épp Fehérváron jár, azonnali találkozót kért. A találkozón átadott tíz üres ajánlószelvényt, amit az ismeretlen „adakozó” távozása után Göblyös tanúk előtt egy borítékba zárt, és saját irodájában letétbe helyezett. Az átadásról viszont már aznap este rejtett kamerás felvételt mutatott be a Hír TV, bűncselekménnyel vádolva az MDF jelöltjét! (A területi választási bizottság rendőrségi vizsgálatot kezdeményezett, ám az OVB ezt felülbírálta, minthogy Göblyös részéről nem történt jogsértés.)

Mire hasonlítanak ezek az ügyek? Például arra, az ötvenes években, a házkutatásoknál alkalmazott trükkre, amelynek során a bőrkabátos hatósági emberek maguk csempészték bele a polcon lévő könyvek egyikébe, majd diadalmasan meg is találták a szörnyű bűnjelet: egy tízdollárost. (Bereményi Géza zseniális filmjében, az Eldorádóban a főhős kifogott a bőrkabátoson, maga vette ki a könyvből, a szájába tömte, lenyelte a bankjegyet.)

Az akkori idők politikai berendezkedését és az efféle álnok trükkök következményeit (amelyek nem komikus, hanem tragikus kifejlethez vezettek) persze nem lehet összevetni a mostaniakkal. De a módszert s az annak alkalmazása során megnyilvánuló álnokságot nagyon is!

Ha már itt tartunk: emlékeznek-e még a Magyar Vizsla című kiadványra 2006-ból? Amellyel durva negatív kampányt folytattak a politikai ellenfél személyes lejáratása érdekében. Gyurcsány gazdagsága ellen szítottak össznépi ellenszenvet, méghozzá hamis eszközökkel, például fotómontázsokkal. Olyan méregdrága karórát és egyéb luxuscikkeket montíroztak ellenfelük fényképére, amelyeket az sohase viselt, illetve birtokolt.

A Fidesz váltig tagadta, hogy az ő kampányújságjáról lenne szó, formailag egy „civil” szervezet adta ki, a „lapot”, mígnem egy, a párt kampányfőnökének irodai faxáról elküldött újságoldal lebuktatta őket. (Csak zárójelben: az MSZP akkori internetes portálja, a Szélkakas – amit a Vizsla pandantjaként próbált jegyezni a korabeli független sajtó és a bakelitpolitológia – szintén a negatív kampány eszköze volt. Csakhogy – micsoda különbség! – az utóbbi nem hamisított. A fideszes vezér különböző alkalmakkor, egyazon tárgyról tett, ám egymásnak szögesen ellentmondó nyilatkozatait rakta egymás mellé. Pontos és korrekt idézetek voltak: az ellenfél nem Orbán személyét, hanem a politikáját támadta. S ami a fő, nem rejtőzködött: adta hozzá a nevét meg a pártlogóját is.)

Hosszú ideje megfigyelhető, hogy a Fidesz minden lebukásra, minden botrányra ellenbotránnyal válaszol. Ez történt legutóbb Szanyi Tibor esetében is. Őt valóban sikerült leleplezni: a hangfelvétel ezúttal nem volt hamis. De vajon honnan jutottak a birtokába? Titkosszolgálati eszközök – beépített ügynök, netán lehallgatás – révén? A jövőből a múltba visszatérve az első ellenbotrány – melyet a pártelnök-miniszterelnök 1998 nyarán a Simicska körüli zűrök kompenzálására prezentált a parlamentben – az ún. „megfigyelési ügy” volt, ami utóbb blöffnek bizonyult. A módszer tehát régi, csak az eszközök durvultak.

Vásárhelyi Mária, aki a fideszes propagandagépezet tengelyének számító Magyar Nemzet eszközhasználatát vizsgálta behatóan (Ki beszél itt hazugságról? ÉS, 2010. 04. 23.), így összegez: „A Fidesz elmúlt nyolc évben folytatott ellenzéki politizálása a klasszikus propagandaelméletek összes jellemzőjét magán viselte. Célközönsége a tömegember, akinek gondolkodása logikátlan és intoleráns, cselekedeteinek valódi okával nincs tisztában, viselkedése indulati és irracionális, előre gyártott, divatos klisékben gondolkodik és fogalmaz. S mivel a modern kor embere képtelen eligazodni a rendkívül bonyolult és összetett valóságban, ezért minden olyan üzenetre nyitott, amely a végletekig leegyszerűsítve a dolgokat, a világot a jó és a gonosz harcára redukálja. A gonosz legyőzése érdekében pedig bármilyen eszköz alkalmazása megengedett. A Fidesz által felkorbácsolt indulatok ébrentartásának dicstelen szerepére vállalkozott a párt körüli média, nap mint nap újabb muníciót szolgáltatva a gyűlölet szitásához, a politikai ellenfél teljes demoralizálásához. Az effajta háborús propaganda talán legfontosabb kelléke pedig közismerten a hazugság.”

Ezek az eszközök azonban – alkalmazóinak deklarált meggyőződése szerint –magasztos célok szolgálatában működnek. Nemzeti egység, a magyar emberek boldogulása, ahogy Orbán egyszer fogalmazott, „Isten országának építése” (nagy O-val és kis o-val) stb.

Ezek után el kell tűnődnünk: ha az ismert mondás szerint a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve, akkor a mennybe vezetőnek szükségképp hamisságból és gonoszságból kell épülnie?

Már megkezdték a Magyar Vizsla terjesztését