Horváth Csaba „jó híre”: díjmentes BKV

Az MSZP 2013-ig fokozatosan díjmentessé tenné a tömegközlekedést a fővárosban – jelentette be május elsején, a városligeti MSZP-majálison Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelölt, aki már napokkal a május elsejei dátum előtt óriásplakátokon hirdette: „Van egy jó hírem!”. Ez volt az.

Horváth elképzelése és választási programja szerint a BKV ingyenességét a környezetvédelmi zónák fizetőssé tételéből és a parkolási díjakból fedeznék. A terv szerint minden, legalább négy éve budapesti lakcímkártyával rendelkezőnek, valamint a fővárosban tanuló nappali tagozatos diáknak díjmentes lenne a tömegközlekedés. Egyúttal vonzóbbá tennék a kerékpáros- és a gyalogosközlekedést is. A környezetvédelmi, behajtási zónák bevételeiből ötvenmilliárdot remélnek.

Horváth Csaba

Horváth Csaba bejelentését a kormány nem kommentálta, a Fidesz szerint „ilyen marhaságot legutóbb Horn Gyula miniszterelnök mondott, aki ingyenrepülőjegyet ígért a nyugdíjasoknak”. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület felelőtlennek és szakmailag megalapozatlannak tartja a tervet, a szintén zöldprogrammal és dugódíjjal kampányoló LMP is erősen kritikus a megvalósítást illetően. Horváth Csaba és az MSZP a meghirdetett programhoz aláírásgyűjtésbe kezdett.

A szombati majálison felszólalt Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető is, aki beszédében többek között azt mondta: csak olyan politikát tud képviselni, amely a munkavállalók érdekképviseletéről szól. „A mi feladatunk, hogy azok hangját erősítsük fel, akik bérből élnek vagy diákok, nyugdíjasok, hátrányos helyzetűek. Ők építik a sikeres Magyarországot, nem a spekulánsok, a nagytőkések. A MSZP-frakció a következő években nem fog a szakszervezetek, érdekképviseletek megkérdezése nélkül dönteni”, mondta Mesterházy.

A szocialista politikus hozzátette: az MSZP viszsza fogja szerezni az elvesztett bizalmat, az elmúlt időszak folyamatait azonban ki kell értékelni. Bejelentette, hogy minden baloldali közösségbe elmegy, ahová meghívják, mert kíváncsi „elvtársai és barátai” véleményére a baloldal jövőjét illetően. „Konstruktívnak, keménynek, kritikusnak kell lennünk, s nyitott, demokratikus, nemzeti politikát kell folytatnunk”, fogalmazott Mesterházy Attila.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.