Horváth Csaba „jó híre”

„Ingyen”-BKV-t ígért 2013-tól a legalább négy éve Budapesten lakóknak és az ott tanuló nappali tagozatosoknak Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje a szocialisták majálisán – ez volt az a jó hír, amelyet fővárosszerte óriásposztereken hirdetett meg még az ünnep előtt a politikus. Horváth szerint a „díjmentes tömegközlekedésért” már megdolgoztak a budapestiek, akik a legtöbb adót fizetik. A politikus szerint az ingyenességhez elegendő forrás lenne a parkolási bevétel, valamint a bevezetendő dugódíj, amely becslése szerint évi 50 milliárd forintot hozhat.

Horváth „jó hírét” össztűz fogadta saját pártjában, a fővárosi ellenzék és a szakma részéről is. A Fidesz csak közleményben reagált, szerintük ekkora „marhaságot” utoljára Horn Gyula mondott, amikor ingyenrepülőjegyet ígért a nyugdíjasoknak. Demszky Gábor úgy reagált, nincs ingyenebéd, „mindig ki kell mondani, ki fi zet azok helyett, akiknek díjmentes a szolgáltatás”. A főpolgármester furcsának nevezte, hogy Horváth nemrégiben még kormánymegbízottként olyan szerződést írt alá a fővárossal, amelyben az állami pénzügyi segítségért cserébe a BKV legalább az inflációval emeli tarifáit. Újbuda polgármestere, Molnár Gyula (MSZP) árnyalni próbálta párttársa bejelentését, miszerint az „ingyenes” BKV „csak egy opció”, de szerinte annak megvalósításához a főváros nincs megfelelő anyagi helyzetben.

Megkésett áprilisi tréfának minősítette Horváth ötletét a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület. Úgy vélik, a szocialista politikus javaslata felelőtlen és demagóg, ha megvalósítanák, az rögvest csődbe vinné a budapesti tömegközlekedési vállalatot.

Hasonlóan vélekednek a lapunk által megkérdezett közlekedési szakértők. A dugódíj bevezetése tízmilliárdokba kerülne, és messze nem hozna annyi bevételt, mint amenynyit Horváth saccolt. Az „ingyenes” BKV évente 70-80 milliárd forintjába kerülne az adófizetőknek. Nyugat-Európában évtizedekkel ezelőtt próbálkoztak hasonlóval, de kudarcot vallottak.

Óriásplakáton az ígéret ígérete
Óriásplakáton az ígéret ígérete
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.