A parlamenti „kétharmad” az „egyharmad” javaslatára vár

Mindössze félórás volt pénteken a parlament alakuló üléséről az ötpárti egyeztetés a T. Ház Delegációs termében. „A nemzeti együttműködési rendszernek megfelelő kezdeményezéssel éltünk. A parlamenti kétharmad birtokában várjuk a parlamenti egyharmad kezdeményezéseit” – nyilatkozta a megbeszélést követően Lázár János.

 – Láthatóan ez meglepte az MSZP képviselőit, nem az együttműködés, hanem a diktatórikus kormányzás volt eddig rájuk jellemző a parlament alakulása kapcsán is – állította Hódmezővásárhely polgármetere, aki a Fidesz parlamenti frakcióvezetője lesz. Lázár azt mondta: várják az ellenzéki pártok írásos javaslatát az alakuló üléssel, a parlamenti munkával és a bizottsági struktúrával kapcsolatosan.

Mesterházy Attila MSZP-frakcióvezető erre úgy reagált: örömmel vették, hogy nem diktátumként kell a parlamenti alakuló ülés előkészítését végigcsinálni. Lendvai Ildikó azt mondta: az MSZP jóhiszeműen feltételezi, hogy az egyeztetés tartalmi kérdésekről szól. „Nem kívánunk beleszólni, hány fanfár legyen az ülésen, és a leendő miniszterelnök hányas cipőt hordjon, de tartalmi javaslatainkat kialakítjuk” – mondta az MSZP elnöke. Lendvai Ildikó arról nem nyilatkozott, hogy őt jelöli-e pártja parlamenti alelnöknek.

A Jobbik a maga részéről Balczó Andrást ajánlja parlamenti alelnöknek. Az LMP szóvivője, Schiffer András azt mondta, örültek annak, hogy a Fidesz meghallgatja az ellenzék javaslatait is. Azon viszont meglepődtek, hogy például az alakuló ülés napirendjéről vagy az ülésrendről nem tudtak érdemben beszélni. Schiffer szerint ez azért volt így, mert „a Fidesz–KDNP vagy nem készült fel, vagy belül vannak vitáik”. A frakciók közötti egyeztetés szerdán folytatódik.

A Fidesz delegációja az egyeztetésen
A Fidesz delegációja az egyeztetésen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.