Szijjártó stábfőnök, méltatlan helyzetben

Szijjártó Péter elnöki stábfőnök helytelennek és méltatlannak tartja az államfő személyéről szóló találgatásokat, és ezért a Fidesz ezekben, úgymond, nem is kíván részt venni. Valahogy azonban mégiscsak az történt, hogy Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke egy televíziós műsorban úgy nyilatkozott, hogy nem Sólyom László lesz a köztársasági elnök.

Ebből és Szijjártó Péter nyilatkozatából az következik, hogy a párt alelnöke nem tartozik a Fideszhez. Vagy: magánszemélyként tett nyilatkozatot. Magánszemélyként viszont ezek szerint már nem a Fidesz tagja, illetve alelnöke. Pontosabban: nyilván az, csak éppen méltatlan arra, hogy a Fidesz nevében nyilatkozzék.

Vagyis: ezek szerint nem kell komolyan venni, amit mond, hiszen nem a Fidesz nevében mondja. De akkor ki és mikor beszél a Fidesz nevében? Nyilván, Szijjártó Péter, a stábfőnök. Tehát, ha a stábfőnök azt állítja, hogy e téma szóba sem került a pártelnök és az államfő közötti megbeszélésen, akkor az a Fidesz álláspontja.

Hiszen ő nem alelnök, hanem stábfőnök. Ha a stábfőnök képviseli a Fidesz álláspontját, akkor a Fidesz álláspontja szerint kedd reggel óta egészen szerda délutánig, Szijjártó Péter megszólalásának időpontjáig senki nem tartotta szükségesnek fölvilágosítani a találgatásokkal méltatlan helyzetbe sodort Sólyom Lászlót arról, hogy amit Pokorni mond, az nem a Fidesz álláspontja, s nem tette ezt meg az államfővel személyesen találkozó pártelnökük sem, hanem majd csak ő, jóval később, stábfőnökként.

Ha a stábfőnök képviseli a Fidesz álláspontját, akkor leszűrhető az a tanulság, hogy a Fidesz méltatlan és megalázó helyzetbe hozta Sólyom Lászlót, és még méltatlanabba és megalázóbba azzal, hogy pártelnökük nem exkuzálta magát a nem a pártja álláspontját képviselő pártalelnök miatt. Ez talán még a stábfőnök szerint is méltatlan lenne a Fideszhez. Már ha a pártja álláspontját képviseli. Mert ha magánszemélyként mondaná, akkor más. De akkor most miként beszélt Pokorni Zoltán? Mert beszélt – ez az egyetlen tény.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.