Orbán Viktor: Jól hallható igen

Sólyom László Orbán Viktort kérte fel tegnap a Sándor-palotában kormányalakításra.A Fidesz elnöke – akit Szijjártó Péter elnöki stábfőnök és Varga Mihály, a Fidesz alelnöke kísért – örömmel fogadta el a felkérést. Információink szerint a négyszemközti találkozón elhangzott: Pokorni Zoltán személyes véleménye volt, hogy Sólyom László nem lesz köztársasági elnök. Szijjártó Péter szerint erről szó sem esett.

„A demokrácia ünnepe.” Ezt mondta Sólyom László a választások utáni eseményekről, így arról is, hogy a Sándor-palotában tegnap délelőtt közölte: Orbán Viktort kérte fel kormányalakításra. A köztársasági elnök és Orbán Viktor közös sajtónyilatkozatot tett a mintegy húszperces, négyszemközti megbeszélésük után.

– A választások most érnek célba – fogalmazott az államfő, megerősítve, hogy május 14-ére szándékozik összehívni a parlament alakuló ülését, s Orbán Viktort jelöli miniszterelnöknek, mivel Magyarországon „egy olyan ember van”, a Fidesz és a KDNP miniszterelnök-jelöltje, aki rendelkezik megfelelő parlamenti támogatással a kormányzáshoz. Nyilatkozata végén Sólyom László úgy fogalmazott: „rendkívüli örömére szolgál”, hogy elnökként ebben a fontos procedúrában közreműködhet.

Nagyon fontos ugyanis, hogy a választópolgárok érezzék; most történik meg az, amire leadták a voksukat.

Orbán Viktor megköszönte „Sólyom László köztársasági elnök úrnak”, hogy „magához kérette” és felkérte a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére. – A kérdéseire egyértelmű és jól hallható igennel válaszoltam. A felkérést tehát elfogadtam, és a legnagyobb örömmel teszek neki eleget – mondta. A miniszterelnöki poszt várományosa azt is elmondta: „egyúttal kifejeztem mind a magam, mind a Fidesz és a KDNP elnökünk iránti nagyrabecsülését, mely abból táplálkozik, hogy az elmúlt nehéz esztendőkben a köztársasági elnök rendkívül sokat tett a magyar demokrácia minőségének megőrzéséért, egyáltalán létezéséért. Ezért is megkülönböztetett tisztelet a számomra, hogy éppen tőle kaphatom meg ezt a felkérést”.

A Fidesz elnöke ezt követően megalakuló kormányának lépéseiről beszélt a köztársasági elnöknek, megerősítve, hogy az elkövetkező hetekben nemzeti konzultációt indítanak, hogy a legfontosabb kérdésekben „nyíltan, egyenesen és őszintén” váltsanak szót a választókkal.

Orbán Viktor azt is elmondta Sólyom Lászlónak: nem a rendszerváltás élharcosai tehetnek arról, hogy az elmúlt nyolc év során a magyar demokrácia oda jutott, ahová, s a választópolgárok arra kényszerültek, hogy „egy példátlan összefogással nem egyszerűen egy új kormányt válasszanak, hanem lezárjanak, megdöntsenek egy politikai rendszert”. „Én ezt a választópolgári akaratot megértettem, tudomásul vettem, és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a rendszerváltás értékeit megőrizve a nemzeti együttműködés rendszerét, elvét követő új politikai-gazdasági rendszer jöjjön létre. Bár a felhatalmazás kétségkívül jelentős, több mint kétharmados, ezúttal is szeretném elmondani –ezt az elnök úrnak is kifejeztem –, hogy szándékaim szerint a leendő kormány Magyarország háromharmadát fogja szolgálni”, hangoztatta Orbán Viktor, aki köszönetet mondott Magyarország polgárainak azért, hogy „újra jó érzés magyarnak lenni”.

 

Az államfő a Fidesz elnökét kérte fel kormányalakításra
Az államfő a Fidesz elnökét kérte fel kormányalakításra
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.