Elúszott a wellnessközpont, mert felpofozták az építtetőt

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság súlyos testi sértés kísérletének gyanújával próbálja felkutatni azt a férfit, aki április 1-jén, kozármislenyi irodája előtt megtámadta Hockné Benedek Évát, a Corallo Uno Kft. ügyvezetőjét.

A támadó kést nyomott az asszony hátához, belökte az irodájába, megrugdalta, és a fejét háromszor beleverte egy fotel karfájába. Az említett kft. wellnessközpontot és uszodát akart építeni a Pécs melletti kisvárosban. Hockné állítja, hogy az őt bántalmazó férfi – akinek arcát nem látta – elfojtott hangon azt ismételgette:

– Tessék neked uszoda! Kozármisleny ez az egyik legdinamikusabban fejlődő település, lélekszáma a kilencvenes évek eleje óta négyezerről hatezerre nőtt. Sikerének alapja Pécs közelsége, a megyeszékhelyről ugyanis szívesen költöznek ide a módosabb családok. Az önkormányzat közművesített telkeket ad el a betelepülőknek, s az ebből származó bevételt fejlesztésekre fordítja. A kisváros utcái, házai ápoltak, előrelátással megtervezett oktatási és sportintézményei jól működnek. Az évi egymilliárdból gazdálkodó városnak nincs adóssága. Sőt – mint azt Bíró Károly jegyzőtől megtudom –félmilliárdot megközelítő öszszegű pénze és értékesítésre előkészített telke van.

Uszodája viszont nincs a városnak. Az önkormányzat a település közepén álló tó partjára tervezett egy létesítményt, ám pályázati forrás híján még nem kezdték el a beruházást. Egy 25 méteres uszoda fenntartása viszont évente 50–60 millióval terhelné meg a várost.

Tavaly egy külföldi befektető azt ajánlotta: wellnessközpontot, sportlétesítményeket és szállodát építene az uszodának kijelölt 2,5 hektáros területen. A német-holland állampolgárságú befektető személyesen sosem mutatkozott be, ajánlatát a könyveléssel és befektetési tanácsadással foglalkozó Hockné Benedek Éva közvetítette a város vezetőinek. A helyiek közül néhányan a befektető anonimitása miatt bizonytalan hátterűnek érezték és támadták a beruházást. A kozármislenyi képviselő-testület decemberben mégis úgy döntött, a névtelen befektető által pénzelt Corallo Uno Kft. megépítheti a sportcentrumot a város telkén.

Az önkormányzat vállalta, hogy 50 évre ingyen adja a telket, és (80 millióért) utat épít a wellnessközponthoz. A kft. azt ígérte, három éven belül megépíti a centrumot, az uszodában a pályák felét naponta négy órában, évi hétezer euróért (ez a piaci ár töredéke) az önkormányzat rendelkezésére bocsátja. A kontraktus szerint ötven év múlva vagy a sportcentrum gazdája veszi meg a létesítmény telkét, vagy az önkormányzat a – tízmillió euróért megépített – komplexumot, jelképes összegért, 100 ezer euróért megvásárolhatja.

Feleki Attila, Kozármisleny egyik független képviselője álomszerűnek minősítette a szerződést, mondván: a wellnessközpont idegenforgalmat hoz a városba, miközben az uszoda olcsó sportolási lehetőséget teremt az itt élőknek. Ám a szerződés – Hockné bántalmazását követően – semmissé vált, mivel a beruházás külhoni, a helyiek számára ismeretlen finanszírozója április 12-én viszszalépett, még egyetlen kapavágás sem történt, csak az engedélyezésésre szánt tervek készültek el.

– Ő eddig bárhol beruházott, mindenütt örömmel fogadták – mondja Hockné Benedek Éva –, itt viszont csak támadták. Ebből lett elege.

Feleki Attila szerint többen azért ellenezték az uszodaberuházást, mert úgy látták, hogy akkor az őszi önkormányzati választáson nem lesz esélyük leváltani a kozármislenyi képviselőket, hiszen a város sikeres négy évet zár. Feleki főképp Rács Zoltánra, a Fidesz helyi szervezetének vezetőjére és Kiss Gáborra, a Jobbik kozármislenyi elnökére célzott ezzel az állításával.

Rács Zoltán és Kiss Gábor nem titkolja: ők nem hisznek a szerényen névtelenségbe burkolózó, milliárdos befektetőben, és arra gondolnak, hogy valakik talán tisztázatlan eredetű pénzből akarták megépíteni a sportcentrumot. Amikor azonban a befektetők látták, hogy az április 11-i választáson a régi hatalom elbukott, akkor – félve a későbbi ellenőrzésektől – kihátráltak, és mindehhez kapóra jött nekik Hockné megveretése – állítja Rács Zoltán és Kiss Gábor. Az atrocitást mindketten elítélik, ám hozzáteszik: lehetett annak más oka is. Ez utóbbi megjegyzésükkel arra utalnak, hogy Hocknét esetleg egyik ügyfele bántalmazhatta, akinek – a válság hatására – becsődölt a befektetése, és elúszott vagyonáért esetleg a tanácsadót okolja. Rács Zoltán végül így összegezte véleményét:

– Mi is örülnénk egy uszodának, de azt akarjuk, hogy a város ismerje és kontrollálhassa a befektetőt. Mivel erre nem volt módunk, elleneztük a beruházást. Szerintem életszerűtlen ez a történet a titokzatos befektetőről és az ő visszalépéséről. Egy legális vagyonú személy nem riad vissza attól, hogy tudni akarják a kilétét.

Megkérdeztük több más város polgármesteré és jegyzőjét is az ügyről. Ők is úgy látták, hogy egy névtelen befektetővel kockázatos szerződést kötni egy milliárdos beruházásra. Ez ügyben próbáltunk szóra bírni Völgyesi Gyulát, Kozármisleny független polgármesterét, aki elzárkózott attól, hogy kérdéseinkre válaszoljon.

Kozármisleny jegyzője azt elismeri: nem szokás olyan céggel szerződni, amelynek finanszírozója anonim. Azt Bíró Károly cáfolta, hogy városa rizikót vállalt volna a bírált megállapodással, hisz az önkormányzatot – állítása szerint – nem érte anyagi veszteség azzal, hogy az anonim befektető visszalépett. Hockné nem talál abban kivetnivalót, hogy megbízója névtelen maradt, és ragaszkodik ahhoz, hogy bántalmazója az uszodára hivatkozva ütlegelte őt. A szőke, harmincas asszony megremeg, szeme elhomályosodik, amikor megveretéséről faggatom. Abban reménykedik, hogy a rendőrség megtalálja támadóját. Ebben bízik Rács Zoltán és Kiss Gábor is. A tettes azonban egyelőre ismeretlen.

A kozármislenyi tó partjára tervezték az uszodát
A kozármislenyi tó partjára tervezték az uszodát
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.