Az első és a leendő második Orbán-kormány gazdasági startpozíciója között sok a hasonlóság.Mindkétszer egy kényszerű válságkezelést végrehajtó kabinettől veszi át a stafétát. Ahogyan azonban ugyanabba a folyóba nem léphetünk, ugyanabból a válságból sem gázolhatunk ki kétszer. A Horn-kormány idején az ország a saját jogán került gazdasági kényszerhelyzetbe, az abból való kilábalást nem nehezítette mélyreható világgazdasági válság. Saját áldozatunk elég volt ahhoz, hogy egészségesebb, növekvő pályára álljon az ország. Ezen a konszolidáción túljutottunk a választások idejére, így Orbán már egy felszálló pályára állított gép botkormányát kapta meg. Építhetett elődei eredményeire, még ha nem is ismerte el azokat. Ezúttal azonban egy egyre gyengébben muzsikáló gazdaságú és a válságba kerülésre teljességgel alkalmassá tett államháztartású országra csapott le a világméretű pénzügyi krízis. Képesek lettünk volna saját magunktól is válságba kerülni, de ezt már nem volt módunk kipróbálni. A kényszerkonszolidáció ezúttal is elkezdődött, viszont távolról sem állíthatjuk, hogy túl lennénk a nehezén, maximum annyit mondhatunk: a gépet sikerült kihozni a dugóhúzóból. Most válságkezelés közben ül a kormányhoz Orbán Viktor. A világgazdasági felhajtóerő még csak korlátozottan képes újra magasba segíteni a sok terhétől megszabadított országot. A pénzügyi és gazdasági környezet sokkal jobban megköti a régi-új kormányfő kezét, hiszen az élénkítésre elkölthető pénzt először meg kell keresni. Például olyan önkormányzati, egészségügyi, oktatási reformokkal, amelyekre húsz év alatt sem volt képes elszánni magát a parlament, vagy ha igen, akkor a rossz kivitelezés és a politikai hátszél gyors elfogyása miatt hamvába holt a próbálkozás. Amennyivel gyengébb lábakon áll a gazdaság, annyival szilárdabb politikai fundamentumra támaszkodhat most Orbán Viktor. Ezzel nem csak a virágcsokros primadonnalátogatást lehet mellőzni, és azt, hogy a hatalomra jutás érdekében operettminisztériumokká fokozzon le stratégiai tárcákat. Arra is módja van, hogy akaratát politikai kompromisszumok nélkül keresztülvigye. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség ésszerű kompromiszszumokra. Mélyreható társadalmi, gazdasági változások ugyanis csak akkor valósíthatók meg, ha azok lényegéről a lehető legszélesebb egyetértés van – a parlamenten belül és kívül. Ekkor lehet kilépni a Magyarországra jellemző húzd meg, ereszd meg gazdaságpolitikából és az előző kurzus döntéseit csípőből megváltoztató alapállásból.

Orbán Viktor akkora bizalmi tőkét kapott a választóktól, hogy megadatik számára az egyedül hibázás lehetősége. Arra azonban még a kétharmad sem kényszeríti, hogy minden esetben éljen is vele.