Két hete a mérvadó nyugati média már minden lényegeset elmondott a magyarországi választások kimeneteléről. Legfeljebb a Fidesz kétharmados többségét nem „árazták” be eleve, ami olyképpen tükröződött vissza a tegnapi sajtóvisszhangban, hogy a két héttel ezelőttihez képest messze kevesebb szó esett a Jobbikról, mint olyan pártról, amelynek az együttműködése esetleg szükséges lehet kétharmados parlamenti döntésekhez. Ez a probléma értelemszerűen ad acta került, amiképp kevés szót vesztegettek a toll forgatói az MSZP nagy vereségére is. Leszámítva talán – mint a balliberális német Süddeutsche Zeitung tette – azt az egy szempontot, hogy a szocialisták „kétharmadellenes hadjárata” eredménytelen maradt, mert „a választókat annyira kijózanította az MSZP bukott politikája, hogy még a Fidesz kétharmados többségének megszavazásától sem riadtak vissza”.

Arra senkinek sem volt válasza, hogy miként él majd a Fidesz a 2/3-dal; itt csak az a lehetőség kínálkozott a tudósítóknak és kommentátoroknak, hogy számba vegyék: mi mindent helyezett kilátásba a lényegében szabad kezet kapott párt a választások előtt. De olyasmik, mint a választási törvény módosítása, a kisebb parlament, az önkormányzati reform és az ehhez hasonlók semmilyen megrendülést nem képesek kiváltani az általam olvasottak szerint. Az inkább, hogy a Fidesznek nagy baja származhat abból, ha a választóktól kapott óriási felhatalmazás birtokában sem sikerülne rávezetnie az országot a tartós gazdasági növekedés pályájára (The New York Times).

Ami „örökzöld” azonban a politikában, az immár nem is annyira a Jobbik, mint inkább a „gárda”. Úgy vettem ki, szinte mindenki biztos fogadást kötne arra, hogy Orbán Viktor kormánya sebesen érvényt szerez a jognak és a törvénynek, s a „gárda” el fog tűnni Magyarország életéből. Már csak azért is, mert egy olyan ország, amelyik hamarosan át fogja venni az Európai Unió elnöki tisztét, nem tűrhet meg szélsőjobboldali paramilitáris szervezeteket. Európa „mérséklő hatását” nemcsak ebben a viszonylatban vélik többen fölfedezni, hanem akár Orbánnak a parlamentarizmushoz való viszonyában is. Paul Lendvai az osztrák közszolgálati televízió Európa-stúdió című műsorában, hangsúlyozva egyébként régi barátságát Orbánnal, elmondta: az új miniszterelnök súlyt helyez rá, hogyan tekintenek rá Európában. E vitaműsorban egyébként, amelyben Lendvai meghívására a legkiválóbb német és osztrák „magyarszakértő” újságírók vettek részt, lényegében konszenzus alakult ki akörül, hogy úgy 2011 közepéig türelemmel kell várni a választ arra, hogy a nem épp kifogástalan parlamenti előélettel rendelkező Orbán megszerzi, avagy eljátssza a belé helyezett igen nagy bizalmat. A Presse kommentátora írta ugyanerről: „Várjuk ki, mit tesz Orbán a kétharmaddal. Ráérünk átkozódni később is”.