LMP

Dorosz Dávid

1985-ben született Budapesten. Az ELTE jogi karán, majd a Közgáz nemzetközi tanulmányok szakán folytatta tanulmányait. Többek között ügyvédi irodánál, rádiónál, illetve emberi jogi folyóiratnál is dolgozott. 2009 tavasza óta tagja az LMP-nek; a VIII. kerületi időközi polgármester-választáson kampányfőnökként, tavaly december óta pedig a Budapesti Regionális Egyeztető Fórum koordinátoraként dolgozik. (Országos lista)

Ertsey Katalin

1966-ban született Budapesten. Több mint egy évtizede foglalkozik a vállalati társadalmi felelősségvállalás (CSR), üzleti etika és a fenntartható fejlődés kérdéseivel. Üzleti etika és esélyegyenlőségi szakértői végzettséget szerzett. Civil szervezeteknél, egyetemen is dolgozott, illetve saját kutató-tanácsadó céget hozott létre. A Nők a Fenntartható Fejlődésért mozgalom egyik kezdeményezője. (Országos lista)

Ivády Gábor

1973-ban született Körmenden. 2001-ben költözött a Heves megyei Ivádra, 2002 óta a község polgármestere. Marketing, majd művelődésszervező, illetve politológia szakon is diplomát szerzett. 2004–2005 között a Fidesz választókerületi elnöke volt, majd lemondott, és kilépett a pártból. A 2006-os választásokon az MDF színeiben indult. Az LMP alapító tagja; a párt választmányi tagja. (Országos lista)

Jávor Benedek

1972-ben született Budapesten. 1997-ben szerzett diplomát az ELTE biológus szakán. 2006-ban biológiatudományokból doktorált. 1998-tól oktat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. 2000-ben a Védegylet alapítója, majd szóvivője. 2000–2001-ben a Jövő nemzedékek képviselete program titkára. Alapító tagja az LMP-nek, tagja a párt választmányának; szóvivő.(Területi lista)

Karácsony Gergely

1975-ben született Budapesten. Diplomáját 2000-ben szerezte meg az ELTE szociológia szakán. 2007-től az ELTE Politikatudományi Intézetében folytatja PhD-tanulmányait. Jelenleg a Közgáz adjunktusa. Tagja a Magyar Szocio lógiai Társaságnak és a Magyar Politikatudományi Társaságnak. 2000–2006 között a Medián közvélemény-kutató kutatásvezetője, majd kutatási igazgatója. 2010. január óta az LMP kampányfőnöke.(Területi lista)

Kaufer Virág

1975-ben született Budapesten. Az ELTE bölcsészkarán, majd a brit Open Universityn folytatta tanulmányait. Több mint tízéves kommunikációs és kampánytapasztalattal rendelkezik; az Oxfam nemzetközi humanitárius és emberi jogi szervezet munkatársa. (Országos lista)

Kukorelly Endre

1951-ben született Budapesten. Az ELTE történelem–könyvtár szakán szerzett diplomát. 1999–2003 között a Szépíró Társaság elnöke, majd alelnöke. A PEN Klub, illetve a József Attila Kör tagja. Többek között a Képzőművészeti Egyetemen, az Illyés Gyula Főiskolán, a Miskolci Egyetemen is oktatott. 2003-ban megkapta a Magyar Köztársaság Babérkoszorús Költője elismerést, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. (Országos lista)

Mile Lajos

1958-ban született Debrecenben. A KLTE magyar–francia szakán diplomázott. Több iskolában tanított, kritikákat és recenziókat írt, a rendszerváltás óta politizál. 1990-ben az MDF országgyűlési képviselőjévé választották. Alapítója, majd alelnöke lett a Magyar Demokrata Néppártnak. 1998-ban felhagyott az aktív közéleti tevékenységgel; másoddiplomás képzésen okleveles Európa-szakértői végzettséget szerzett. (Országos lista)

Osztolykán Ágnes

1974-ben született Csengeren. A Miskolci Egyetem politológia szakán diplomázott 1998-ban. 2002–2008 között köztisztviselőként dolgozott; 2006 óta az Évtizedek program menedzsere. Számos alapítvány és civil szervezet alapításában és működtetésében vett részt. Jelenleg az Egyenlő eséllyel a rák ellen programban működik közre.(Területi lista)

Scheiring Gábor

Első diplomáját a Külkereskedelmi Főiskola külgazdasági szakán szerezte, majd a CEU szociológia és antropológia tanszékén folytatta tanulmányait, és elvégezte a Közgáz közgazdász–szociológus szakát. Részt vett 2000-ben a Védegylet, 2007 őszén pedig az LMP megalapításában. 2008 óta az MTA Politikai Tudományok Intézetének kutatója. (Országos lista)

Schiffer András

1971-ben született Budapesten. Az ELTE jogi karán diplomázott 1995-ben. A Schiffer és Társai Ügyvédi Iroda vezetője. 1996-tól a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa, majd ügyvivője. 2000-ben alapító tagja volt a Védegyletnek – ahogy 2007 őszén az LMP-nek is. A párt választmányának tagja; szóvivő; a párt országos listavezetője. (Országos lista)

Szabó Rebeka

1977-ben született Budapesten. Az ELTE biológus szakán folytatta tanulmányait. Tagja az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézet restaurációs ökológiai kutatócsoportjának. 2008. februártól részt vett az LMP környezetvédelmi programjának kidolgozásában. Tagja a párt országos választmányának. (Országos lista)

Szabó Tímea

1976-ban született Budapesten. A Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán végzett, később a Harvard Egyetem jogi karán tanult. 2004-ben csatlakozott a Magyar Helsinki Bizottsághoz. 2008-ban az LMP-mozgalom egyik alapítója volt, majd annak párttá válása után választmányi tagja. A 2009-es EP-választáson az LMP és a Humanista Párt közös listájának vezetője volt. (Országos lista)

Szilágyi László

1966-ban született, 1991-ben diplomázott az ELTE-n, biológia–kémia szakon. Újságíró, középiskolai tanár, illetve már 1989-től civil környezetvédelmi aktivista. 2004-től a Humusz elnöke, 2004–2008 között az Országos Környezetvédelmi Tanács tagja. Megalapítása óta tagja az LMP-nek. (Országos lista)

Szilágyi Péter

1981-ben született, 2005-ben diplomázott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán, jelenleg angol nyelvű EU-szakjogász másoddiplomás képzésre jár. 2006-tól köztisztviselő. Szakterülete a mezőgazdaság és az alkotmányjog. Az LMP-hez 2008 októberében csatlakozott, az V. és a XIII. kerületi szervezet alapítója. (Országos lista)

Vágó Gábor

Kecskeméten született, a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett politológus–közgazdász diplomát. Kecskeméten egy helyi kulturális egyesületet alapított, majd pedig kistérségi vidékfejlesztési koordinátorként dolgozott. 2008. január óta tagja az LMP-nek. Tagja az országos választmánynak. (Országos lista)

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.