Iskolakerülők az angyalföldi szavazáson

Vasárnap délelőtt még csupa feszültség, csupa készültség Angyalföld: elszánt arcok üzenik a választókörzetek kiplakátolt bejáratai előtt, hogy készek visszaverni az ostromot, itt aztán nem lesz sorban állás hajnalig, hamm, bekapják mind az 1940 szavazót, akiket nekik dobott a sors, illetve a lakhelyen kívüli voksolás idei szisztémája.

Angyalföldön
Angyalföldön

A 20-as körzet 93-as szavazókörében, a Németh László Gimnáziumban, a 19/16-osban, a Herman Ottó általánosban és a tornatermét is bevető Kassák Lajos Gimnáziumban is epedve várja mindenki a rohamot.

De nemhogy roham nincs, a forgalom is minimális.

A Déryné közben, a József Attila Színház művészbejárójának aprócska utcájában, ahonnan a kényelmesebb polgárok még autóval is behajthatnak a tornaterem küszöbéig, a sajtó fáradhatatlan munkásai gyülekeznek. Az udvarban parkol a Hír TV közvetítőkocsija, antennája érzékenyen fogja a jeleket – ahol bordásfalakat sejtene az ember, ott a fény szűrésére szolgáló, felfordított fehér esernyők áhítoznak valami arra járó híres ember (na jó, legyen celeb!) érkezésére, árván. De jelen van a Duna és a kincstári is, csőre töltött mikrofonnal, és ahogy az idő telik, egyre lanyhuló izgalommal állnak (később ülnek) a tudósítók.

Az Árpád hídon, a Hungária körúton mindent visz Szanyi, már ami a transzparenseket illeti, a hajdanvolt szegfűs logóról két hét alatt lehervadt a virág, maradt a zöld környezet, ennek a zöld karikás zöld pipának pedig már egész más az üzenete. Értjük persze, hogy olykor csak bajt hoz a piros, és ami rosszabb, szavazatokat visz, de a generálzöldbe forduló kampány elsalátásítja a politikát. Az Árpád híd zászlain Bokros történelmileg, az LMP ökológiailag, az MSZP az életét újrakezdeni vágyó zsenge hajtással zöldül.

A Váci út olyan kihalt, mint hajdan a Vasas–Fradi-rangadó vasárnapján, Újlipótvárosban is mindenki úgy tesz, mintha csak a boltba ugrana le, és ha már cipőt húzott, beugrik szavazni is.

A vendégszavazók is mintegy mellesleg voksolnak jelöltjeikre, két könnyű hét alatt beletörődtek a „zemberek”, hogy a Bodrogköztől a Viharsarkon át Zaláig Angyalföldön választhat országgyűlési képviselőt mindenki, akit nem érdekel a valóság, vagy azért, mert tényleg reménytelen, vagy éppen azért, mert fontosabb a hit.

A gyökerestül, a fenekestül.

Súlyos kampánycsendszegést jelentenek a szavazók.

Tudjuk, hogy már késő, de ezúton szeretnénk felhívni az OVB illetékeseinek a figyelmét, hogy a jövőben csak állig begombolt, hosszú ujjú felsőruházatban szabadjon voksolni, mert ellenkező esetben igencsak nehéz megtiltani a választópolgároknak, hogy a testükkel agitáljanak. Nehéz lenne rávenni őket, hogy bőrüket hagyják otthon a második fordulóban.

Angyalföld – vagy az ott haknizó területenkívülieket is befogadó körzetek – lakóinak reprezentánsai nem rejtik véka alá politikai hitvallásukat. A majdnem kánikulai vasárnap nemcsak a lányokról hámozta le a rejtett dimenziókat elfedő göngyöleget – a pasik legnagyobb örömére –, de kivillantotta az állhatatos világnézet télen takart jelrendszerét is. Megannyi kettős villám, SS, Jobbik. Bőrbe kötve. Mindörökre.

A sokat tapasztalt, már semmin meg nem lepődő tanárok a megmondhatói, hogy a tavaszi napsütés az iskola legősibb ellensége: már az odavezető út is csupa kísértés. Annyi jobb ötlete támad a kapu felé baktatóknak, annyifelé csábít az iskolakerülés kalandja. Úgy látszik, kortól, nemtől, évjárattól és pártállástól függetlenül. De hogy a Váci utat még nem kell Csömörire keresztelni, arról a végeredmények minden szónál többet mondanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.