Vona Gábor ígérete: Meglepetést okozunk!

A Jobbik óriási meglepetést okoz majd a magyar Országgyűlésben, olyat, amelyet ez az ország már nagyon régen nem látott – jelentette ki tegnap este Vona Gábor, a szélsőjobboldali párt elnöke.

– Mi ugyanazt fogjuk csinálni, mint a választások előtt, nem fogjuk elfelejteni az ígéretünket, nem fogunk megváltozni, nem csapjuk be szavazóinkat, hanem továbbra is járni fogunk azon az egyenes, őszinte, bátor, igaz és magyar úton – fogalmazott a pártelnök, aki gratulált Molnár Oszkárnak. Ő a Jobbik támogatásával független jelöltként szerzett mandátumot.

Vona gratulált a Fidesznek is, mert „úgy illik”, bár, mint mondta: nagy veszélynek tartja, hogy egyetlenegy párt alakíthatja át az ország közjogi berendezkedését a saját érdekei szerint.

A Jobbik a nép hangját fogja képviselni a parlamentben – ígérte Vona Gábor, hozzátéve, hogy hatvan év után végre egy olyan párt került a magyar Országgyűlésbe, amely ténylegesen alulról szerveződik. Ilyen jellegű áttörést nemzeti párt még nem ért el. Leszögezte: ha kérnének, sem adnának száz napot az új kormánynak a problémák megoldására, mert Magyarország romokban hever, a problémák megoldásához azonnal hozzá kell látni. A négy legfontosabb feladat: az adócsökkentés, a kilakoltatások megakadályozása, a közbiztonság megerősítése és az elszámoltatás. Aztmondta: ezekmegvalósításában készek a kormányt támogatni, ám ha ezen feladatok megoldását a Fidesz a választási ígéretével szemben „el akarná sumákolni”, készek minden parlamenti és parlamenten kívüli eszközt bevetni akaratuk kikényszerítésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.