Gatter László bizonnyal alulmaradna egy népi megmérettetésen önkritikus kijelentésével: maga is csak azért jár bíróságra, mert ott dolgozik. E hasábokon azt üzeni a fővárosiaknak: mindenkinek jobb, ha békésen, egymás közt kiegyeznek. Vagy várnak évekig a sorukra. Talán. Gatter Lászlónak akár igaza is lehet az általa vezetett testület leterheltségéről, ám sajnálkozása amiatt, hogy a milliárdos többletjuttatás, a bírói létszám növelése ellenére sem sikerült gyorsítani az ítélkezést, kevésnek tűnik. A kerületi bíróságokról a fővárosira érkező bírák egyenként is több száz ügyet hagytak maguk mögött, kimondvakimondatlanul: káoszt. Igaza van Gatter Lászlónak, a magyarázatok édeskevesek. De vajon miből gondolja az ország legnagyobb bíróságának elnöke, hogy ha egy budapesti postán még a sorállás rögtönzött, logikusnak tűnő szabályaiban sem tud két ember megegyezni, képesek megtenni azt könnyed eleganciával egy sorsokat, vagyonokat eldöntő ügyben. Az elnök nemes egyszerűséggel velünk tehermentesítené a jogállamot. Ez, leszámítva a taláros világban valóban feleslegesen keringő csip-csup ügyek ezreit, még így is képtelenség. Olvashatják majd, Kádár János Miklós festőművész, „könnyedén” elrendezi magában városunk színét és fonákját: nem árul festményt ott, ahol az embereket is irreálisan árazza be a társadalom. A mesterhez hasonlóan a pestieknek nem marad más választásuk, mint újra megtanulni nevetni, s az ostorcsapásokat humorral, öniróniával kezelni.

Ez a verdikt a civilek igazságszolgáltatása.