Budapestből „kis Hanoi” lett

Folyamatosan nő a kereslet Budapesten a kokain, a marihuána és az amfetamin por iránt, visszaesett ugyanakkor az ecstasy tablettáké és kis mértékben a heroiné is.

A fővárosi drogpiac kétharmada néhány, egymáshoz lazán kötődő, ám mégis szorosan együttműködő vietnami bűnözői csoport kezében összpontosul. Ródler Norbert, a Budapesti Rendőrfőkapitányság (BRFK) kábítószer-bűnözés elleni egységének vezetője szerint a vietnamiak megjelenése óta marihuánából jelentősen megnőtt a kínálat, s ennek hatására csökkentek az utcai árak.

A vietnamiak maguk termelik a hazai piacra szánt „füvet”, ezért olyan olcsók. Bár az elmúlt egy évben Budapesten tucatnál is több, bérelt lakásokban kialakított marihuánatermelő helyet leplezett le a rendőrség, a kínálat nem csökkent észrevehetően. Ródler Norbert szerint a vietnami drogtermelők ma már inkább Pest megyében és a kelet-magyarországi régióban termelik a drogalapanyagot, majd azt kilós tételben is nagyjából ezer forintos grammonkénti áron adják tovább a „kiskereskedőknek”. A fogyasztók 1500–2000 forintot fizetnek a fű adagjáért, de a szórakozóhelyeken akár háromezeret is elkérhetnek érte a dílerek.

Bár marihuánával viszonteladókat is kiszolgálnak, a vietnami drogkartelleknek van ma a legnagyobb utcai kereskedőhálózatuk: a fű és a heroin utcai kereskedelme az ő kezükben összpontosul.

Ugyanakkor a hazai drogpiacon beszerezhető anyagok közül (a legrövidebb idő alatt kialakított heroinkereskedelemben) a nagykereskedelmi szálakat még mindig a török–albán bűnszervezetek tartják kézben. A vietnamiak utcai jelenléte viszont már meghatározó, a heroin kiskereskedelme döntően az ő ellenőrzésük mellett zajlik. És már közeledik az újabb piaci kihívó: Bécsben bizonyos afrikai népcsoportok, amelyek Hollandiában, Spanyolországban egykét kilós tételben vásárolt heroinnal árasztották el a drogpiacot, ezzel komoly konkurenciát teremtettek a heroinkereskedelem tradicionális művelőinek, a koszóvói albán bűnszervezeteknek.

Nálunk még nem jelentek meg az afrikai heroinárusok, de Ródler Norbert szerint ez már csak idő kérdése. Afrikát jelenleg a nigériaiak képviselik a drogpiacon, minden második gramm kokain rajtuk keresztül jut el a piacra. Saját futár- és csomagküldő szolgálatuk révén közvetlenül Dél-Amerikából szerzik be az árut, így sikerült letörni az elit drogjának az árát, ami ma már grammonként 12 ezer forint körüli  is megvásárolható a fővárosban. (Pár éve még 15-16 ezer forintot is elkértek ugyanezért.)

A rendőrség adatai szerint az elmúlt években jelentősen megnőtt a kereslet a kokain iránt. A jobb módú fiatalok ma már a szintetikus drogok, például az ecstasy vagy a speed helyett eleve kokainnal kezdik a drogkarrierjüket. Egyfelől divat lett a kokainszippantás, másfelől az utóbbi években megbízhatatlanná vált az ecstasy minőssége, ezért akik korábban egy-két szem tablettával „feltankolva” indultak a hétvégi buliba, ma már inkább speed port vásárolnak 800 és 2000 forint közötti grammáron, vagy, aki teheti, kokaint.

Ródler Norbert nem vállalkozott a fővárosi drogfogyasztók számának megbecsülésére. Százezezres tömegről van szó, akkor is, ha csak a klasszikus drogok fogyasztóit vesszük számba. Ám még mindig rohamosan terjed a Gina nevű vegyszer, ami valójában a szervezetben – szaknyelven – GHB nevű tiltott droggá alakuló GBL. A Gina emlékezetkiesést okoz, hatása alatt több fiatal lányt is megerőszakoltak, miután észrevételnül az italukba csepegtették a szert.

Idő kérdése és nálunk is megjelennek az afrikai heroinárusok
Idő kérdése és nálunk is megjelennek az afrikai heroinárusok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.