Nem véletlenül égett le a tihanyi kisvonat - Kitört a háború?

Néhány hete – feltehetőleg gyújtogatás miatt – Tihanyban leégett három közúti kisvonatszerelvény. Mindez egy nappal azelőtt történt, hogy az önkormányzat döntött volna arról, ki üzemeltethet a következő években kisvonatokat a faluban. Van-e összefüggés a két esemény között?

Lázas munka folyik a Kántás Transz Kft. tihanyi telephelyén. Akadnak, akik a leégett roncsokat szedik darabokra, mások a turisták szállítására szolgáló közúti kisvonatok új kocsijait szerelik össze.

– Több tízmillió forintos a kár – mutat a roncsokra Kántás Vince, a cég ügyvezetője. – Tűzkárra nem volt biztosításunk, így most a szezonkezdetre a saját zsebünkből kell pótolnunk a leégett kilenc kocsit. A történtek mögött a tavaly kirobbant kisvonatháború áll.

Az elmúlt évben valósággal egymásnak estek Tihanyban a közúti kisvonatokat működtető helyi vállalkozók. A káosz felszámolása és a helyzet tisztázása érdekében az idén a tihanyi képviselő-testület pályázatot írt ki a település tulajdonában lévő három megállóhely kizárólagos használati jogára. A március közepi határidőig három pályázat érkezett, ebből kettőt Kántás Vince két különböző cége adott be. A harmadik pályázatot a Tihanyi Legenda Nonprofit Kft. által létrehozott konzorcium nyújtotta be, amely Kántás korábbi konkurenseiből állt össze.

Egy nappal a pályázati döntés előtt azonban leégett az a raktárépület, amelyben ősztől tavaszig Kántás Vince a kisvonatait tárolta. A tűzben megsemmisült járművek nagyjából harmincmillió forintot értek. Feltételezhető, hogy gyújtogatás történt, legalábbis Frankó Marianna, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kérdésünkre válaszolva azt mondta: a rendőrség rongálás gyanúja miatt nyomoz az ügyben, mivel az elsődleges szakértői vélemények alapján nem zárható ki az idegenkezűség.

– Senkit nem akarok alaptalanul gyanúsítgatni, de szerintem a gyújtogatók azt akarták elérni, szálljak ki a versenyből – mondja Kántás Vince.

A történtek miatt a gyanú óhatatlanul rávetült a konkurens vállalkozókra. Egyikük, Rudolf József szerint azonban a kisvonatháborúnak nincs köze a tűzesethez.

– Mindannyian megdöbbentünk a dolgon, és mélységesen elítéljük azokat, akik bármilyen vitás esetben ilyen eszközökhöz folyamodnak – állítja Rudolf József. – Azt viszont kizártnak tartjuk, hogy a kisvonatok miatti konfliktusok maffiaeszközök bevetéséhez vezethettek volna. A turisták nyári utaztatása nem akkora biznisz, hogy amiatt ennyire elszabaduljanak az indulatok. Bízunk benne, hogy a rendőrök elkapják a tetteseket, mert csak akkor tisztázhatjuk magunkat végleg a gyanú alól.

Az általunk megkérdezett falubeliek többsége már most sem hiszi, hogy létezne valamiféle „kisvonatmaffia”. Jóval többen vélik úgy, hogy mivel Kántás Vince nehéz természetű ember, aki gyakran keveredik konfliktusba másokkal. Ezért akár egy másfajta üzleti vita is állhat a tűzeset hátterében. Kántás Vince szerint szó sem lehet egyéb üzleti konfliktusról.

– Akik arra spekuláltak, hogy a tűzeset miatt visszalépünk a pályázattól, azok tévedtek – mondja Kántás Vince. – Nyár elejére újraépítjük a szerelvényeket.

A kérdés, hogy van-e ennek értelme. A képviselő-testület ugyanis időközben elbírálta a tendert, amelyen Kántás mindkét pályázata elbukott. Hiába ajánlott évente több millió forinttal nagyobb bérleti díjat a megállók használatáért, mint a versenytárs, az önkormányzat mégis a Tihanyi Legenda Nonprofit Kft. által vezetett konzorciumot választotta. A hivatalos indoklás szerint ugyanis csak a konzorciumot alkotó cégek képesek magas színvonalú, egységes arculatra és jegyrendszerre épülő, rugalmas szolgáltatást nyújtani.

Tósoki Imre tihanyi polgármester nem kívánt nyilatkozni a kisvonatügyről. Csupán annyit mondott, hogy nincsenek illúziói: hiába született jó döntés, az feltehetőleg nem fogja enyhíteni a kialakult feszültségeket.

A háborúnak valóban nincs vége. Kántás Vince érdeklődésünkre közölte: minden lehetséges jogi eszközzel fellép a pályázati eredmény megsemmisítéséért, amit két okból is jogsértőnek tart. Egyrészt az ő cége is vállalta a kisvonatozás egységes arculatának és a rugalmas jegyrendszernek a bevezetését, másrészt a nyertes konzorciumot vezető kft. jelenleg a tihanyi önkormányzat többségi tulajdonában van, így szerinte ez a társaság nem is indulhatott volna a település által kiírt tenderen.

Tihanyban 2009-ig három – 54–72 személyes – gumikerekű kisvonat közlekedett májustól szeptemberig a révállomás és az apátság között. Tavaly viszont egy új útvonalon, a hajókikötő és a faluközpont között, egy negyedik megjelent a piacon, ami felborította a korábbi egyensúlyt. Forgalmi adatokat egyik szolgáltató cég sem hozott nyilvánosságra, így csak annyit tudni, hogy tavaly a felnőtt jegyek 350 forintba kerültek, a diá koknak pedig 250 forintot kellett fizetniük egy útért, de pél dául diákcsoportok esetében jelentős kedvezmény járt a viteldíjból. Az idén először kiírt önkormányzati tenderen az éves megállóhasználati díjra a legolcsóbb ajánlat kisvonatonként 800 ezer, míg a legdrágább hárommillió forint volt.

A felgyújtott kisvonat roncsai
A felgyújtott kisvonat roncsai
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.