Elhunyt Schwajda György

Egy hónappal 67. születésnapja után elhunyt Schwajda György író, dramaturg, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója. Halálát „rendkívül gyors lefolyású, gyógyíthatatlan betegség” okozta. Temetéséről később intézkednek, az önkormányzat és a színház saját halottjának tekinti.

Ellentmondásos emléket hagy maga után. De mindenképpen egy markáns, erős egyéniségként, az utóbbi néhány évtized egyik meghatározó jelentőségű színházi embereként fogunk emlékezni rá.

Ellentmondó tulajdonságokat egyesített magában, amelyek ritkán találkoznak egyetlen személyiségben. Művésznek és üzletembernek egyaránt tehetséges volt, és e kétféle tehetségét együtt is tudta működtetni. Az utóbbi időkben inkább a színigazgatót, a színházépítőt és -átépítőt láttuk az előtérben, s ezért a múltjából is inkább az jut az eszünkbe. Tudjuk, mielőtt az új Nemzeti Színház építését levezényelte, az ő irányításával épült át (részben vissza) a szolnoki teátrum. Azt is tudjuk, hogy remekül eligazodott a színházvezetés pénzügyi feltételei között a múlt rendszerben is. Emlékszünk, hogy második, hosszabban, 1979-től 1985-ig tartó igazgatása alatt legendák terjedtek arról, milyen pénzügyi feltételeket tudott biztosítani a szolnoki társulatnak, s azt se feledhetjük, hogy ennek komoly művészi sikerek is köszönhetők.

Kaposvári működése is ellentmondásos: a társulat akarata ellenére, politikai kényszerrel került oda, de hagyta tovább működni a négy évtizedes műhely letéteményeseit.

Elismerés illeti azért is, hogy Anatolij Vasziljev és Törőcsik Mari Kaposváron dolgozott együtt. Ugyanakkor a kaposvári színházi hagyománytól teljesen idegen színekkel is próbálkozott. A halál nagy tervek közepette érte, a kaposvári színház felújítására voltak nagyszabású elgondolásai.

E botrányokat is kavaró, sokféle érdeket és ízlést sértő és mindig a nagy nyilvánosság érdeklődésétől is kísért munkálkodása, szereplése lassan elfeledtette Schwajda Györgyöt, a jelentős művészt. Az írót, a rendezőt. Pedig a Száz év magány szolnoki előadása, amelyet a Pesti Színházban is sokszor játszottak, igazi nagy művészi és közönségsiker volt.

Szatirikus színdarabjait pedig az utóbbi esztendőkben alighanem szívesebben játsszák külföldön, ahol a szerző nevéhez nem kapcsolódnak politikai képzettársítások és kombinációk, mint itthon. Igaz, a Csoda, a Segítség, a Himnusz, A szent család, a Mari abszurd humora a hetvenes–nyolcvanas évek szocializmusának abszurditásaiból táplálkozott, Schwajda, az író azonban mélyebbre látott, a társadalmi felszín alá, az emberi viselkedés meghatározó törvényeire.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.