Küzdenek az árral negyven borsodi településen

A Bódva folyó áradása miatt az elmúlt napokban kitelepített ötvenhárom emberből hétfőre még harmincan maradtak átmeneti otthonokban, a többiek hazatérhettek – közölte tegnap Mezei Péter, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Az április 13. és 16. között lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt az északi megye több részén megáradtak a patakok, s utakat, épületeket öntöttek el. Azóta javult a helyzet: a Sajón a hét végén másodfokúra mérsékelték az árvízvédelmi készültséget, s a Bódván is megindult a lassú apadás. A megyében jelenleg negyven településen védekeznek az árhullámok ellen: eddig 33 ezer homokzsákot építettek be, hogy az esőzés miatt több helyen is meggyengült gátakat megerősítsék.

A térségben kétszáz lakóépületet vett körbe vagy közelített meg a víz, egyelőre azonban egyetlen ház sem dőlt öszsze – tájékoztatott a szóvivő. Legrosszabb a helyzet Szalonnán, ahol jelenleg is huszonhárman laknak az önkormányzat által átmeneti szállásként kijelölt iskolai tornateremben. A családok naponta egyszer meleg ételt kapnak. Sajókeresztúron négyen költöztek rokonokhoz, Háromhután egy kétgyermekes anya kényszerült a lakóházból a nyári konyhába költözni, mert a mögöttük lévő domboldalon az átázott talaj megcsúszott, s félő volt, hogy a sár körbekeríti őket.

Az érintett településeken figyelőszolgálat működik, folyamatosan szivattyúznak a legkritikusabb helyeken. Az ivóvízellátás két településen, Perkupán és Szögligeten okozott gondot: itt tasakos vizet osztottak, és lajtos kocsival is szállítottak ivóvizet.

Kedd délelőtt annyiban javult a helyzet, hogymegnyitották a Sajólád és Bőcs közötti útszakaszt, és szintén járható már a Pere és Hernádszentandrás közötti út, illetve a Bódva árvize miatt korábban lezárt Edelény és Abod közötti szakasz. Emellett még jó néhány úton továbbra is vízátfolyás van, így a Sajó árhulláma miatt járhatatlan a Tiszaújváros és Kesznyéten, illetve a Muhi és Köröm közötti szakasz. Itt a komp sem üzemel.

Még mindig nem lehet közlekedni - a Sajó áradása miatt - Putnok és Borsodbóta között, illetve a 26-os számú főutat Sajókazával összekötő részen.

A Bódva áradása miatt zárták le a Tornabarakony és Tornaszentandrás felé vezető utat, ahol csak magasabb járművel tudnak bejutni a településekre, illetve Komjáti felől nem lehet megközelíteni Bódvalenkét sem. Az arra közlekedők Hídvégardó irányából juthatnak el a faluba.

MTI – Vajda János
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.