– Védekeztem, magam elé kaptam a kezemet, és közben rángattam az URH-adóvevő zsinórját, hogy beszóljak a központba, baj van – meséli a taxis, az ötvenes éveinek közepén járó, testes férfi, érdi házuk teraszán. A támadás óta több mint egy hónap telt el: ő még táppénzen van, ötórás műtéttel varrták össze a kezét, amelyen több mozgatóideg is sérült, de sebek voltak a fején, a homlokán, a szeme mellett meg a karján. – Szúrt, ahol ért, de egy szót sem szólt, annyit se, hogy add ide a pénzt! – eleveníti fel a történteket a megtámadott sofőr.

Miután rádión riasztotta a többieket, tucatnyi taxis sietett a segítségére. Egyikük a taxisok honlapján így írja le a történteket: „Éjjel fél három felé éppen egy 420 forintos fuvart hajtottam végre, amikor az URH-rádión kiabálásra lettem figyelmes. Egy kolléga ordított, hogy leszúrták a IX. kerületben, és ömlik a vére, hívjunk mentőt, rendőrt. Azt tudni kell, egy ilyen esetnél nincs kecmec, mindenki, legalábbis minden jó érzésű kolléga megindul oda, nem nézve semmit és senkit. Ilyenkor nem számít piros lámpa, nem számít egyirányú utca, sebesség, semmi, csak az, hogy minél előbb a kollégához jussunk, itt a másodpercek életet menthetnek. (...) Néhány perc elteltével már kb. 40-50 taxi járta a környéket. Lassan én is odaértem, mikor az egyik srác beszólt a rádióba: Te, itt sétál valaki, mindjárt megnézem. Azonnal irányt váltottam, és máris arrafelé haladtam, mikor is újra megszólalt, de már kiabálva: Gyertek, gyertek, ez volt az, tiszta vér a keze! Egy perc múlva odaértem én is és még két kollégám. Kiugrottunk az autóból, mire a srác kia bálni kezdett: – Én voltam, én voltam, beismerem, csak ne bántsatok! Azonnal elindultunk felé, miközben mondtuk neki: álljon meg és ne mozduljon, mindjárt itt a rendőrség.”

A támadó kihallgatásakor azt vallotta: az albérletét nem tudta kifizetni, mindenáron pénzt akart szerezni, ezért támadt a sofőrre. A nyomozók szerint a taxisnak szerencséje volt, mert egy „kezdő” rablóval hozta össze a sors, aki egy hosszú pengéjű, recés kenyérvágó késsel esett neki, s nem okozott végzetes sérüléseket.

Vajay László egyike annak a több száz taxisnak, akik kényszerből lettek személyszállító vállalkozókká: harminc évig egy kőolajkutató cégnél dolgozott fúrómesterként, ám a rendszerváltáskor megszűnt a munkahelye. Mivel korábban hivatásossofőr-vizsgát is tett, adódott a lehetőség, hogy taxisként folytassa tovább az életét. Elvégzett egy kötelező tanfolyamot, megtanulta kezelni az URH-rádiót, szerzett némi számviteli és pénzügyi ismeretet, majd vállalkozóként néhány évvel ezelőtt csatlakozott a Taxi 2000 Zrt.-hez. Havi hatvanháromezer forintos tagdíjat fizet a cégnek, amely ennek fejében fuvarokat biztosít a számára: vagyis a diszpécserközpontba beérkező utashívásokat továbbítják. Vajay László úgy tudta, élet- és baleset-biztosítást is kötött rá a cég. A szerződésében ugyan ilyesmi nem szerepel, ám a társaság a Taxisok Világa című szakmai havilapban közzétett állástoborzója szerint ezt a szolgáltatást ingyen nyújtja a cég a hozzá csatlakozóknak. Ám amikor a megtámadott férfi az általa ismert kötvényszám alapján szerette volna megtudni az illetékes biztosítónál, mennyi pénzre számíthat a sérülés miatt, meglepetés érte. Azt közölték vele, hogy a fuvarszervező cég nem fizette a díjat, és emiatt a kötvény tavaly júniusban megszűnt, így egy fillérre sem számíthat.

Szenczi Szabó János, a Taxi 2000 Zrt. tulajdonosa szerint egyszerű félreértésről van szó: tavaly nyáron biztosítót váltottak, de ott újból élnek ezek a szerződések, így megtámadott taxis is számíthat a kártérítésre. Hozzátette: ezzel a szolgáltatással ma még kevés fuvarszervező cég gondoskodik a hozzájuk tartozó alvállalkozókról, legtöbbször maguk a sofőrök kötnek valamilyen biztosítást maguk és az utasok védelme érdekében. Ez utóbbi egyébként kötelező is, hisz az utasokra vonatkozó poggyász- és baleset-biztosítás nélkül nem láthatnának el közfeladatokat.

A saját biztonságuk ennél jóval törékenyebb.

A taxisokat ért támadások után rendre felvetődik: jobban kellene védeniük magukat, hisz az autóban, vezetés közben kiszolgáltatottak, s könnyű célpontjai rablótámadásoknak. Az elmúlt tizenöt évben tizennyolc taxist öltek meg munka közben Magyarországon. Ezek között máig emlékezetes annak a sofőrnek a tragédiája, akit két, tizennégy éves lány 1997-ben, egy vízzel teli palackkal leütött, majd halálra rugdosott.

A szerencsésebb kimenetelű – nem halállal végződő – támadásokról nem vezetnek statisztikát.

A legtöbb taxis tart magánál „csalipénztárcát” néhány ezer forinttal, s ha baj van, azt nyomja támadója kezébe. Mások gázsprayt rejtenek el a kesztyűtartóban, de olyanról is tudnak társai, aki „revolvernek látszó tárgyat”, egy, az igazira megszólalásig hasonlító gyerekpisztolyt hord magánál, hogy ezzel riassza el a potenciális támadót. A hatvanas években, amikor még csak a Főtaxi működött, plexiüveggel elválasztott utasfülkékkel közlekedtek a Moszkvicsok – emlékeznek vissza a régiek közül többen is. A mai autókba azonban az ilyen térelválasztó már be sem férne.

– A mostani, modern autók kicsik, a lábukat is alig tudják kinyújtani az utasok. Ha egy ilyen „falat” betennénk az utastérbe, akkor valószínűleg még többen leszoknának a taxizásról – mondja az egyik szolnoki magánfuvarozó, aki szerint vidéken egyre nehezebben boldogulnak a személyszállítók. Egy Szolnok méretű városban kicsik a távolságok, a vasútállomásról a belvárosba hétszáz-nyolcszáz forint a tarifa, ennek nagyjából harmada marad a bevétel, ha levonjuk a benzinköltséget, az adminisztrációt, a kocsi amortizációs költségeit. Igaz, itt a pesti áraknál kevesebb díjat fizetnek a diszpécserszolgálatért, amelyet egyesületként tartanak fent: havi húszezer forintot adnak be fejenként a közösbe.

Metál Zoltán, a taxisok érdekeit képviselő Országos Taxis Szövetség elnöke szerint a taxisokat ért támadások – noha szinte minden évben történik néhány ilyen szomorú eset – nem nevezhetők mindennaposnak.

– Budapest nem New York, ahol golyóálló üveggel kellene védeni a taxisokat a rablásoktól – mondja. Szerinte a jelenleg is működtetett navigációs technológiát kellene fejleszteni, amelyen vészhelyzetben pontosan látszana, hol tartózkodik az autó. Egy ilyen készülék beszerzése azonban több százezer forint, s erre a jelenlegi gazdasági helyzetben a sofőröknek nem telik. Annak idején egy újszerű megoldással is próbálkoztak: a taxisok biztonságát javítandó, kísérletképp bevezették, hogy a szabad jelzésű taxi feliratot a sofőr egy gombnyomással pirosra válthatja, ha gond van az utastérben – mesélik taxisok. Ám a kísérlet elbukott, mert a járókelők közül szinte senkinek nem tűnt fel, hogy másképp világít a lámpa.

Az egyik autós néhány éve olyan szerkezet fejlesztésébe kezdett, amely térddel irányítva, egy mozdulattal könnygázt fecskendezhet az utastérbe, ám az elképzelést pénz hiányában nem tudta valóra váltani. Felvetődött az is, hogy kamerát szereljenek az autók belsejébe, így a diszpécserközpontban láthatják, mi történik – ez azonban jogászok véleménye szerint sértené az utasok személyiségi jogait.

– Amikor a mindennapi betevő falatért kell megküzdeni, egyetlen taxis sem fog több százezer forintért különleges biztonsági berendezést vásárolni – mondja Ivády Tamás, az egri taxisok egyik doyenje. Huszonnyolc éve alapítója volt az itteni City Taxinak, ahonnét tavaly távozott. – Azt mondták, túl öreg az autóm – mutat a húszéves Mercedes kombira: a jármű órája 1 millió 550 ezer megtett kilométert mutat. A járgányon azonban szemmel láthatóan minden tökéletes, gazdája a legkisebb problémát is azonnal kijavítja rajta. – Mondtam a vezetőségnek, hogy két egyetemista gyerekem mellett nemigen gondolkodhatom autócserén, mire letiltottak a szállodai, éttermi fuvarokról, arra hivatkozva, hogy tizenöt évnél idősebb autóval ott nem állhatok ki. Saját törzsutasaim vannak, akik ragaszkodnak hozzám, így végül vettem egy nagy levegőt, és társaságot váltottam – meséli.

Ivády Tamás szerint az ő esete is igazolja, hogy a taxisok világa az utóbbi időben megváltozott, az erőszakos, olykor tisztességtelen eszközökkel játszó sofőrök letarolják a piacot.

– Akiket kirúgnak korábbi állásukból, gyakran taxisként próbálnak megélni: autójuk van, vezetni tudnak, letesznek egy vizsgát, s beállnak a drosztokra. Számukra a régi, íratlan szabályok a sorban állásról, az utasok felvételéről mintha nem lennének érvényesek. Eközben mi, taxisok egyre többen leszünk, az utasok pedig évről évre fogynak – panaszkodik. Hozzáteszi: régen elképzelhetetlen volt, hogy órákig várjon egy fuvarra, de nemrég előfordult, hogy négy és fél órát rostokolt, mire leintette valaki. Ilyen viszonyok között a saját biztonságukra pénzt költeni egyre inkább luxusnak tűnik. – Ráadásul – állítja Ivády Tamás – a kollégákból is kezd kiveszni a szolidaritás: régen ha valamelyiküket megtámadták, azonnal többtucatnyian siettek a segítségére. Három brék – ez volt a közös megegyezéssel használt URH-jelzés, amely a veszélyre figyelmeztetett, s hallatán mindenki rohant, hogy segítsen a másikon.

Az egri taxis azt mondja: a két kezén meg tudná számolni, hány társa tenne most is ugyanígy.

Héray László, a budapesti önkormányzat tulajdonában lévő Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: korábban felvetődött, hogy legalább a taxiállomásokat felszereljék kamerákkal, így növelve mind a taxisok, mind az utasok biztonságát.

Erre a fejlesztésre azonban sosem jutott pénz. Az általuk nyilvántartott 5800 budapesti taxis évente fejenként 25 ezer forint úgynevezett üzemeltetési szolgáltatási díjat fizet a fővárosnak, ez az ára annak, hogy használhassák a számukra várakozóhelyként kijelölt közterületeket, ebből a pénzből oldják meg a taxiállomások kialakítását, karbantartását, ellenőrzését.

Vajay Lászlónak szerencséje volt, „kezdő” rablóval hozta össze a sors