Lakner Zoltán szerint könyvet lehetne írni arról, hogy hol és hogyan ment tönkre a párt. – Az 1994-es, a szocialistákkal kötött koalíció indította el a folyamatot. Erre nem lett volna feltétlenül szükség, ekkor szorult be az SZDSZ az MSZP mellé, ez csak tovább erősödött 1998-ban – állítja. Szerinte az SZDSZ ekkortól már csak azzal számolhatott, hogy kormányra csak a szocialistákkal kerülhet. Két nagy blokk alakult ki a politikában, és az SZDSZ végleg az MSZP-vel közös blokkban találta magát, amit nem feltétlenül akart minden vezetője és tagja, ahogy a szavazói egy része sem. Erre rakódott aztán a reformok, különösen az egészségügyi reform története, ami rendkívüli népszerűtlenséget hozott a pártnak, majd Kuncze Gábor pártelnök lemondása után a Kóka János és Fodor Gábor vezette táborok küzdelme. Azután a koalícióból való kilépés, a Gyurcsány-kormány kívülről való támogatása következett. Lakner Zoltán szerint ezek már a választók számára értelmezhetetlen kanyarok voltak, egyszerűen megunták követni az SZDSZ-t.

Hozzáteszi: mindehhez járul még a folyamatos vita a liberalizmus mibenlétéről olyan kérdések kapcsán, mint pél dául a 2006-os rendőri túlkapásokért felelős rendőri vezetők kitüntetése. – Ezek együtt tökéletesen alkalmasak arra, hogy lenullázzanak egy pártot. Egyszerűen sok volt a választóknak, ami történt, ezért sincs visszaút az SZDSZ számára – mondja.

Ami az utódszervezeteket illeti, a politológus különböző komolyságú szervezeteknek tartja őket. Úgy látja, hogy vannak köztük olyanok, amelyek komoly programmal rendelkeznek, mint például az Ungár Klára féle Szabad Emberek Magyarországért, de még nem tudtak megfelelő támogatást szerezni. Aztán vannak olyanok, melyek ígéretesen indultak, de hosszabb távon nem tudtak figyelmet kivívni, mint a Sándor Klára vezette Szabadelvű Polgári Egyesület. Kiemelte: új pártot szervezni pénz-, logisztika-, energiaigényes feladat, ráadásul az „SZDSZ-utódok” helyzetét tovább nehezíti a Lehet Más a Politika párt feltűnése és sikere.

Lakner Zoltán szerint az LMP azért is érdekes formáció, mert nem definiálja magát liberális pártként, mint az SZDSZ tette, miközben a választói között jelentős részben vannak korábbi SZDSZ-szavazók. – Az LMP, lévén most már parlamenti párt, folyamatosan jelen lesz a közéletben, meglesz a lehetősége arra, hogy a szavazóinak szimpatikus kezdeményezéseket indítson. Ez parlamenten kívülről sokkal nehezebb – magyarázza. Ugyanakkor most kezdődnek a politikai hétköznapok, melyek nagy kihívást tartogathatnak a „protestpárt” LMP-nek, melybe szerinte egyelőre tetszőlegesen láthatnak bele választók, de még a tagjaik is szinte bármit.

Azzal kapcsolatban, hogy lehet-e az LMP-ből olyan gyűjtőpárt, mint amilyen egykor az SZDSZ volt a kilencvenes évek elején, vannak kételyei. – Csatlakozhatnak még zöld érzelmű konzervatívok vagy baloldaliak az LMP táborához, de csak feltételezés, minden azon múlik, hogy miként politizálnak a parlamentben – hangsúlyozza.

Véletlen-e, hogy a két rendszerváltó párt számára egyszerre jött el a vég? A politológus szerint ha egy évvel ezelőtt tartják a parlamenti választásokat, az MDF-nek jóval nagyobb esélye lett volna a bejutásra, mint az SZDSZ-nek, ami már akkor is nagyon rossz állapotban volt. –Az MDF pechje, hogy közben megerősödött az LMP, ami a választók szerint hitelesebben képviselte a két nagy párttal szembenálló „tiszta” utat – véli.

Az elemzőkkel Matalin Dóra beszélgetett