Ez az élés többek között azt jelentené, hogy rögvest, egyeztetés nélkül benyújtanák elképzeléseiket a legfőbb helyi és központi hatalmi szervek, az Országgyűlés és az önkormányzatok átalakítására és megválasztásának módjára vonatkozóan. Ez azt jelenti, hogy a versenyzők egyike dönt a szabályokról. Az ismert elképzelések szerint úgy, hogy a nagy pártok előnye minél nagyobb, az újak, a kisebbek mozgástere pedig szűkebb legyen. De ettől függetlenül is: egy verseny, melynek szabályait kizárólag az egyik versenyző határozza meg, csak torz lehet. És az a demokrácia is, amelyben a nép csak ilyen tisztességtelen, egyoldalú szabályok szerint folyó versenyen keresztül gyakorolhatja a hatalmát. Bármekkora bizalmat ad a nép bárkinek, arra nem ad felhatalmazást, hogy döntése megváltoztatását megnehezítsék, választási szabadságát korlátozzák.

A szóvivő, amikor pártja „kutya kötelességét” emlegette, arra a felvetésre reagált, hogy az MSZP–SZDSZ-koalíció 1994–1998-ban, amikor a néptől 72 százalékos bizalmat kapott, akkorát, amekkorát a Fidesz még most sem fog, „önmérsékletet tanúsított”.

Valóban tanúsított, de nem úgy kezdte. Bár azért nem is úgy, mint most a Fidesz szándékozik. Hanem úgy, hogy a választójogi törvény és az önkormányzati törvény módosításáról hoszszasan egyeztetett az ellenzékkel, számos javaslatukat elfogadta, de amikor kiderült, hogy a konszenzus mégiscsak elérhetetlen, nem tett le a törvénymódosításokról, hanem áterőszakolta őket a Tisztelt Házon. De legalább nem volt büszke rá, sajnálatos kényszerhelyzetnek állította be a történteket, nem követendő példának. És valóban, nem is követte azután, legalábbis jelentősebb ügyekben a saját rossz példáját.

Az ellenzék 1994-ben végtelenül, de jogosan fölháborodott, a demokrácia súlyos sérelméről beszélt, a szavazás előtt kivonult az ülésteremből, s felszólította a köztársasági elnököt, hogy az egyetértésük híján megszavazott törvényeket ne írja alá. A Fidesz nevében napirend előtt Áder János a következőképpen minősítette a történteket: „1989 óta, amióta... elkezdődött egy többpárti parlamentáris rendszer... kiépítése, nem volt arra példa, hogy alkotmánymódosításra és kétharmados törvény módosítására széles ellenzéki konszenzus nélkül... került volna sor... nemcsak az alkotmány írott szabályai fontosak ilyen szempontból, hanem az alkotmányos szokásjog is... az önök hatalma, döntési lehetőségei korlátlanok. Nincsenek arra kényszerítve – mint az előző ciklus kormánykoalíciója –, hogy kompromisszumra törekedjenek a mindenkori ellenzékkel.” Mégis: „mindenképpen szeretnénk, ha a korábbi konszenzuson nyugvó alkotmányozási folyamathoz és kétharmados törvényhozási folyamathoz térnénk vissza. (...) .” Az ellenzék lelkesen tapsolt. Csatlakozunk.