Nos, mi sem akarjuk, ugyanakkor igazságtalan lenne a magyar választókkal szemben kiragadni az itthon történteket a modern európai (sőt globális) kontextusból: az idegengyűlölet és a rasszizmus nem csak nálunk kapott új erőre az elmúlt években, és az antiszemitizmus sem hungarikum.

Bár vannak helyi specifikumok, összességében az elmúlt évtizedek gazdasági és kulturális globalizációjára adott válaszról van szó. Nézőpont kérdése, hogy ezt a szervezet „természetes védekezésének” vagy a védősejtek kóros túlreakciójának tekintjük. A vérbe jutó idegen testekre egészségünk érdekében reagáló fehérvérsejtek túlburjánzásuk esetén nem megvédenek, hanem megölnek minket. (A félreértések elkerülése végett: ők is belepusztulnak, tehát nincs sok értelme nekik szurkolni.) A nemzetközi gazdasági verseny éleződésére, valamint a válságra nem érdemes xenofóbiával, cigány- és romaellenességgel reagálni, mert az növeli a bajt.

A minap a német Der Tagesspiegel felsorolt néhányat a Jobbikhoz hasonló európai politikai képződmények közül: a holland Szabadság Párt, az olasz Északi Liga, az Igaz Finnek, a Német Nemzeti-demokrata Párt, a Brit Nemzeti Párt, a Dán Néppárt, a Svájci Néppárt és a Szlovák Nemzeti Párt egyaránt az idegen etnikai csoportokkal szemben határozza meg önmagát. Csak a zsidósághoz való viszony változó. Ahol a fő ellenségként a mohamedán bevándorlókat jelenítik meg, ott „zsidóbarát” szélsőjobboldal van. Kelet felé egyre inkább antiszemita, roma- és – igen – magyarellenes pártok tartoznak ide. (Az oroszok megoldják, hogy szélsőségeseik egyszerre zsidó- és iszlámellenesek.)

Ha a jelenség nem magyar, akkor azt a jobboldali érvet is nyugodtan el lehet vetni, miszerint a Jobbik egyedül az MSZP–SZDSZ-koalíció, közelebbről Gyurcsány Ferenc áldatlan politikájának gyümölcse. Az is bornírt ostobaság, hogy a Fidesz kormányzása alatt eleve vissza fog szorulni. Franciaországban a meglehetősen idegenellenes Nicolas Sarkozy elnöksége alatt új erőre kapott a Nemzeti Front, márciusban kilenc százalék felett szerzett voksot a regionális választáson, és Jean-Marie LePen nyomdokain lépkedő leánya már a mozgalom újraéledéséről szónokol.

Egyvalami viszont magyar sajátosság: a jobbközép pártnak és médiájának a reakciója. Angliában, Csehországban vagy Hollandiában nem kell a konzervatív lapok publicistáinak amiatt keseregniük, hogy szembekerültek egykori barátaikkal. Ott ugyanis nem szokás együtt piálni a neonácikkal, vezércikkekben tüzelni, támogatni őket akkor is, ha szembekerülnek a törvénnyel, és csak a választások előtt pár héttel rájönni, kik ők valójában.