Emlékszik még valaki a 90-es évek elejének Fideszére? Az a párt radikális, liberális és alternatív volt, de nem ezért vezetett 1993 őszén a közvélemény-kutatásokban. Magyarországon sosem volt és most sincs egyharmadnyi radikális, liberális és alternatív szavazó. Van viszont egy jelentős választóréteg, amelyik a politikától nem ideológiai útmutatást vár, hanem nyílt beszédet, értelmes gondolatokat meg valamiféle, nem csak szavakban képviselt erkölcsi minimumot.

A Fidesz a maga belső rendszerváltásáig pontról pontra megfelelt ennek az elvárásnak. Aztán jött az emlékezetes eszme-csere, és a „normálisság”, mint kínálati tényező, kiszorult a piacról. De nem tűnt el teljesen: 2002-ben a Centrum, 2006-ban az MDF próbálta felmutatni, és mindkétszer jóval több szavazatot hozott a konyhára, mint amennyit a szakértők jósoltak.

Amúgy a zöldpártiak voltak már kormányon Finnországban, Németországban, Spanyolországban, Észtországban, Svédországban, Belgiumban, Luxemburgban, Franciaországban, Olaszországban, sőt Szlovákiában is. Olyan európai állam pedig alig akad, ahol még a parlament közelébe sem jutottak: ezzel a magyar bástya ledőlése után már csak Albánia, Macedónia, Szerbia és Horvátország „büszkélkedhet”. Viszont hét és fél százalékot nyugaton is ritkán, a keleti térségben pedig még soha nem szereztek.

Aki a zöldgondolatok itthoni keresleti viszonyaira kíváncsi, tanulságos számokra lelhet. 2002-ben a Zöld Demokraták Szövetsége a Centrum-koalíció részeként – de nem egymagában – 3,9 százalékot kapott. Az volt mostanáig a legfényesebb siker: a Magyarországi Zöld Párt 1990-ben csupán 0,36, a Zöld Alternatíva 1994-ben alig 0,1 százalékra volt jó. Persze az amatőrnek számító LMP mindegyiküknél profibb csapat, és közben a környezetvédelem is a perifériáról fokozatosan a politikai mainstream közelébe került.

Egyvalami azonban nem változott: a hazai társadalom környezeti érzékenysége (a valódi döntési helyzetek szintjén) az összes releváns felmérés szerint európai összehasonlításban továbbra is alacsony. Bő két éve lapunk körkérdésére a hazai zöldpolitika potenciális kulcsfi gurái – az akkor még védegyletesként nyilatkozó Schiffer Andrással együtt – úgy vélekedtek: milliárdos befektetés, mély zöldmozgalmi beágyazottság és a választási szabályok átírása (az ötszázalékos küszöb leszállítása és a kopogtatócédulás rendszer eltörlése) kell ahhoz, hogy egy új zöldpárt bejusson a parlamentbe. Az LMP ebből csupán a viszonylag stabil civil háttérre támaszkodhatott. Meg az ártatlanság vélelmére: ez volt az egyetlen párt, amely nem reklámügynökségektől, hanem a saját listájáról vehette kölcsön a plakátjain szereplő „tiszta tekintetű fiatalokat”. És a jelek szerint sokan szeretnék, ha a politika más lenne – de azért nem annyival, ahogyan azt a Jobbik akarja. Csak egy kicsit más: normális.